⚜ Obsession – no rest for the wicked


 
a jelen
– no rest for the wicked –
az oldal videója

A legjobb minőség és élmény érdekében, a promó videót külső lejátszón nézd meg! A csodálatos összeállítást köszönjük Seth Schofieldnak!

donegal times

Donegal, 2016. július 1.
Újabb gyilkosság történt a donegali egyházmegyében, ezúttal két tiszteletes holttestét találták meg a nyomozók ma hajnalban. A rendőrsé szóvivője szerint brutális gyilkosságsorozat részese lehet a két áldozat, kiknek felkoncolt holttestét megtalálták a St. Mary templom oltáránál. A nyomozók szerint a gyilkosságok ahhoz a négy hónappal ezelőtt kezdődő mészárláshoz köthetőek, amikor négy pap holttestét találták meg Belfast környékén. Egyelőre még nem tudni, hogy ki vagy kik lehetnek az elkövetők, s milyen indíttatásból történnek a gyilkosságok, de az bizonyos, hogy a tettes vagy tettesek az egyház tagjaiból szedik áldozataikat. A rendőrség fokozott ellenőrzést tart az utakon, a járőrök számát megkétszerezték a városban, az egyház által üzemeltetett intézményekhez és templomokhoz is rendőröket állítottak. A rendőrség a lakosok figyelmét felhívják arra, hogy sötétedés után ne mászkáljanak egyedül az utcán. Az ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség.

bejelentkezés

bejelentkezés
– no rest for the wicked –


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
hangok a távolból
– no rest for the wicked –
újdonságok
– no rest for the wicked –


















hátrahagyottak
– no rest for the wicked –
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (64 fő) Pént. Júl. 01, 2016 9:08 pm-kor volt itt.

Kasztok
Boszik
8
12
Vadászok
13
5
Egyház
2
1
Nimfák
3
7
Alakváltók
9
5
Halandók
0
5
Vámpírok
0
0
Ghoulok
0
0
Démonok
0
0
Dzsinnek
0
0
A fény őrzői
0
0
Koboldok
0
0
Elfek
0
0

 

Ghosts – Reed, White and the Royce

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

avatar
run the world † hunter

William White



Hozzászólások száma ▌ :

50

Érkezésemnek napja ▌ :

2016. Jul. 03.

Tartózkodási hely ▌ :

Belfast

Foglalkozás ▌ :

Sebész

faj ▌ :

Vadász

▌▌▌▌▌▌▌▌▌ :




Témanyitás Ghosts – Reed, White and the Royce ▌ ▌
Pént. Júl. 08, 2016 2:07 pm




Ghosts


William White már akkor tudta, hogy valami nincsen rendben az autóval, mielőtt a műszerfalon felvillant volna a motorra utaló piros kis ikon. Elég volt beindítania, hogy hallja: valami határozottan nem úgy működik, ahogyan annak kellene.

A Royce Rolls Ghost – White legújabb, szeretett szerzeménye – ugyan laikusok számára szépen dorombolt, valójában nem olyan szépen, mint ahogyan szokott. William leállította a motort, és kiszállt a bőrüléses autóból. Egyszerű, szürke donegali nap volt, ő azonban már nagyon szerette volna belfasti birtokán élvezni a szürke felhők adta kellemes időt. Csaknem egy hete jött el otthonról; ez idő alatt nemcsak a Liga vezetőivel való dolgait intézte el Donegalban, hanem egy környékbeli boszorkánynak is utánajárt. Mintha csak mérgező lenne a város levegője, észveszejtő módon vágyott már a távozásra. Ha rettegni nem is rettegett, de tartott attól, hogy esetleg marasztalják valamilyen apróság miatt.

Az ötvenhez közel William másképp értékelte az idő múlását, már nem akart – és általában nem is kellett neki – felesleges köröket futnia a Liga vezetőségével. Békén hagyták őt, ő pedig első osztályúan végezte a dolgát. Ugyan ez tizenhét éve ment így, néha mégis megpróbálkoztak vele, hátha megjött a kedve a tanításhoz. White persze tisztában volt azzal, hogy titkon arra várnak, hogy fizikai alkalmatlansága miatt megfoszthassák a vadászat lehetőségétől és bedughassák valamelyik kiképzőközpontba tanárnak. A vadász tudta, hogy ez sohasem fog bekövetkezni, ő előbb fordul fel, mintsem ez megtörténhessen. Minden különleges felszerelése ellenére már oda kellett figyelnie arra, hogy egészen pontosan milyen mozdulatot és hogyan visz véghez; közel három évtizede volt kitéve kemény fizikai megterhelésnek. Vadász volt, de ember – bármennyire is nehezére esett ezt elfogadnia.

Felnyitotta a Royce motorháztetejét, szúrós szagú, halovány füst szivárgott felfelé. A tökéletesen karbantartott autó motorterében minden pontosan úgy állt, ahogyan annak kellett. Ugyan White ha nagyon nem is, de valamennyire értett az autókhoz; nem állt szándékában Donegal belvárosában autószerelésbe fogni. Illetve tisztelte annyira a Ghost-ot, hogy ne akarjon a nem teljesen tökéletes tudása miatt esetleg kárt tenni az autóban. Valamiért sohasem érdekelte őt annyira semmilyen ember által alkotott rendszer – még ha az ennyire gyönyörű is volt, mint a Royce –, mint a természet által alkotott szervezetek működése. Az igazi szépséget ő az anatómiában látta, nem egy autó felépítésében.

Pár pillanatnyi gondolkozás után szinte azonnal eszébe jutott a jelen helyzetet megoldani képes egyetlen dolog, és ugyan közel sem boldogan, de visszaült a volán mögé. Gyűlölt szívességet kérni, viszont nem merte megkockáztatni a Belfastig tartó utat. Ugyan lett volna pénze arra is, hogy másik három ilyen autót vegyen, az ész nélküli költekezés nem az ő stílusa volt. Amije volt, arra mindig is vigyázott, holott soha életében nem szenvedett hiányt semmiből.

Gyújtást adott, majd a nemes autóhoz méltatlan sebességgel indult el a két utcával arrébb lévő műhelyhez. Pár járókelő irigyen, szúrós szemmel nézett a lassan vánszorgó Ghost után, de William észre sem vette az ilyet már. Nem érdekelték az emberek, talán régen bosszankodott volna a helyzetbeli tehetetlensége miatt, de… Már nem.

Darien Reed autószerelő műhelye előtt két suhanc állt, de amint belenéztek a Royce-ból kiszálló William szemébe, lesütött tekintettel kotródtak el. White begombolta háromrészes öltönyzakóját, majd lelépett a maga módján takaros, de egyébként teljesen normális – olajfoltos – műhelybe. Eddig nem sokszor találkozott Reeddel, beszélni a köszönésen kívül egyszer sem beszéltek. William csakis memóriájának köszönhette, hogy a jó fél évvel ezelőtt látott donegali apróhirdetést összekötötte a fiatal vadásszal. Igazándiból annyira megtetszett neki a szellemes hirdetés, hogy el sem felejthette volna, hová menjen, ha egyszer Dogenalban lesz gondja az autójával. A foglalkozásán kívül sokat nem tudott Darienről, de a hirdetésben lévő név alapján nem volt nehéz összekapcsolnia a dolgot.

Nyakigláb fiatal srác állta útját, azonban látszólag itt dolgozott, így a kint álló fiatalokkal ellentétben célirányosan jött White elé.
Szép napot, fiatalember! Elárulná, merre találom Mr. Reed-et? – kérdezte William. A fiú tetőtől talpig végigmérte, majd a kint álló autóra siklott a pillantása. A vadász türelme véges volt, mikor újra rá nézett a srác, ezt a tudtára is hozta egy pillantással.
Hátul – szólt végül, majd elsuhant az egyik bent álló kocsi irányába. William nem vette jó néven a modorát, de végül nem törődve a gyerekkel, a megadott irányba indult.

Darienből csak a lába látszott, egy autó alatt feküdve javítgatott valamit.
Mr. Reed! Esetleg van pár perce? – szólt hangosan White, majd megvárta, hogy a vadász kigurulhasson az autó alól és megállhasson vele szemben. Ha ezt megtette, az idősebb férfi folytatta:
William White – nyújtott kezet, nem törődve azzal, hogy így sajátja is valószínűleg olajfoltos lesz. Biztosra vette, hogy Reed felismerte őt, így nem tett semmilyen megjegyzést a Ligával kapcsolatban.
Esetleg rá tudna nézni az autómra? Belfastba indultam, de azt hiszem jobb, hogyha egy szakértő szem vet rá egy pillantást. – William azon túl, hogy a Royce Ghost minden darabjáért odáig volt, annak nevét külön szerette. Illetve hozzá, elvégre szellem volt, szellemként élt a normális, természetfelettivel teli világban. Szellemként járt-kelt, csak akkor vették észre, akkor vetette magát észre, amikor annak mindenképpen úgy kellett lennie. Megszállás, elmozduló tárgyak vagy szükségszerű kommunikáció és az útját söprő halál? Szellem vagy White? Ugyanaz. William számára legalábbis ugyanaz volt.


Vissza az elejére Go down


Témanyitás Re: Ghosts – Reed, White and the Royce ▌ ▌
Vas. Aug. 07, 2016 12:09 pm




White & Reed

A hétköznapi emberekből miért nem lehetnek soha hősök? Mert ők átlagosan gondolkoznak. Átlagosan élnek. És bármit látnak, hallanak, éreznek, végül megmagyarázzák önmaguknak, hogy csak hallucináció volt. Pedig a szellemek igenis ott lapulnak a sarokban, a sötétben pedig démonok várják az alkalmat, mikor lesz elég gyenge a halandó ahhoz, hogy végül átvegyék felette az irányítást. Mert ezt teszik. Kivétel nélkül. S mit akarnak? Azt, ami sosem lehetett az övék. A tiszta, Isten által teremtett halhatatlan lelkünket.



Az autó alatt fekve bőszen csavaroztam a helyére az atomjaira szedett katalizátort, gondolataimba mélyedve némaságba menekülve a valóság elől. Nem akartam ezt az egészet. Mégsem tudtam visszatérni abba a megszokott lelkiállapotba, amiben ezidáig éltem, és ez vagy kihozott a sodromból és feldühített, vagy egyszerűen nevetésre késztetett, mert olyan valószínűtlennek tűnt az egész. Talán boszorkány babrált a memóriámmal? Vagy kezdtem besokallni a vadászattól és az egyedülléttől? Talán az egész csak egy álom volt? Nem, az nem lehetett álom. Honnan tudom? Mert most is a Volvo alatt feküdtem, az alatt, amelynek tulajdonosa mintha az álmaimból került volna elő. A hátam nyomta a deszka amin feküdtem, olaj szaga marta az orrom, a fülem már meg sem tudta különböztetni a számtalan megszokott zajt, ami a műhelyhez tartozott, éreztem, hogy arcom, kezeim feketére festették a kenőanyagok, mégsem tudtam azt mondani egy pillanatra sem tiszta szívből, hogy bántam volna azt, hogy megismertem azt a nőt, még akkor sem, ha az első találkozás igen kacifántosra sikerült. Csoda hát, ha lassacskán önmagam kergettem az őrületbe? Nem hinném. Mert nem normális dolog, ha az ember álmodik olyan dolgokról amiket sosem élt át, amelyek boldoggá tették, IGAZÁN boldoggá, hogy aztán felébredve egyszerre ott álljon szemtől-szembe velem, mintha csak a világ legtermészetesebb dolga lenne. Újabb csavarhúzófejet cseréltem a szerszámban, majd illesztettem a helyére egy újabb alkatrészt, és egyszerre éreztem mérhetetlen dühöt és tudtam volna kínomban ordítani és röhögni magamon, mert természetesen csak én lehetek ennyire szerencsétlen flótás. Ki más is keveredhetne ekkora galibába? Ki más kerülhetne a leggyönyörűbb, legtökéletesebben felépített rémálomba, és még örül is ennek, ha nem én? Hát persze. Darien. Bolond Darien. Idióta Darien. Barom Darien.
Az engem szólító hang váratlanul ért, kicsit meg is ugrottam, aminek következtében lefejeltem a kiálló kipufogócsövet. Sziszegve nyögtem egyet, majd magam átkozva gurultam ki a kocsi alól, é ahogy fejem is kikerült a fényre, hunyorogva pillantottam fel a magas alakra, miközben a homlokom megdörgöltem, amitől persze még koszosabb lett.
- Persze. - válaszoltam gyorsan a kérdésére, miközben próbáltam beazonosítani. A napfényt még szoknom kellett, így csak felállva tudtam jobban szemügyre venni a férfit, aki kezet nyújtott nekem. Rajtam egyszerű, olajfoltos munkásnadrág virított, egy régi, itt-ott szakadt pólóval, amely már csak halovány árnyéka volt egykori önmagának, míg rajta elegáns öltöny. A kéznyújtására csak a csuklóm nyújtottam neki, nem tiszteletlenségből, csak meg akarván óvni a kezét a lemoshatatlan gépzsír-, és olajfoltoktól.
- Darien Reed. De szólítsok csak Dariennek vagy DJ-nek, Mr. White. Örvendek. - mondom, és alaposabban szemügyre véve a pasast rájövök, honnan olyan ismerős. A Ligából. Kezén ott virít a Ligától kapott gyűrű, amelyet én előszeretettel hagyok az irodában, hiszen munka közben nem hordhatok ékszert, és ezt az arcot ha akarnám se tudnám elfelejteni. White, a mestervadász. A Ligában hallottam ezt-azt róla, pletykákat, hogy kifejezetten boszorkányokra utazik, és elég magának való ember. Nem foglalkoztam a hallott dolgokkal. Nekem a tettek számítottak, nem a szavak, és most sem szándékoztam abba a hibába esni, hogy valakit hallott dolgok alapján ítéljek meg. Nem említettem neki a Ligát, felesleges volt. Ha akart valamit, úgyis elmondta volna, a munkám pedig az autószerelés volt itt, nem az, hogy vadászatokról beszélgessek vele. Mindent a maga idejében.
- Természetesen. - bólintottam a kérdésére, és egy valaha fehérnek mondott ma már szürke és nagyon foltos anyagdarabba próbáltam törölni olajtól foltos kezeim. Esélytelen művelet lett volna, de megpróbáltam. A megszokás. Ahogy az autóra tévedt a tekintetem, azonban mintha az egész műhely eltűnt volna, az emberek, a szerszámok, a zajok, még a fény is. Nem maradt más, csak a kocsi és én. Agyamban mint egy diavetítőben a képek, úgy sorakoztak egymás mellé, fölé, alá az összes tanult és olvasott adatok, amelyek erre a típusra vonatkoztak. Megtorpantam, még a szám is eltátottam egy kicsit.
- Wow. - súgtam és az eddig észrevehető kimértségem és lazaságom, ha volt is valaha, most elillant mint a füst, és arcomra az az oly ritkán látható gyermeki rajongásom ült ki. Igen, én nem vagyok menő bankár, se iparmágnás, sem bróker, csak egyszerű melós vagyok. De ezekért a pillanatokért még a lelkem is eladnám az ördögnek, mert egy ilyen autó közelében lenni felér az igaz szerelemmel, felér a legjobb dolgokkal, de talán még az életnek is értelmet ad.
- Főnök, ez egy Rolls Royce Phantom? - állt mellém hirtelen Adam, és már indult volna el, hogy kicsit megsimítgassa a gyönyörű kocsi hibátlan karosszériáját. Mellkasa elé tettem egy pillanat alatt a kezem, és bár nem löktem meg, de a testi erőfölényem érezhetően hatással volt rá, esélye sem volt tovább menni, mert a karom, pólóm alatt feszülő méretes bicepszem és mellkasa előtt keményen feszülő alkarom, akár egy sorompó, visszatartotta.  
- Több tiszteletet, Adam. Ez egy Ghost. Ismered a Rolls Royce-okat? - kérdeztem tőle, s még mindig képtelen voltam levenni a szemem a kocsiról. Tökéletes. Tökéletes kivitelezés, tökéletes formatervezés, tökéletes minden ízében. Igen, ezt neveztem én autónak. A többi? Gyerekjáték. A legmenőbb BMW is a puszta megcsúfolása volt ennek a gyönyörűségnek.
- Hááááát... - mondta, én pedig óvatosan megközelítettem a kocsit. Nem kellett többet mondania. White-ot szinte nem is érzékeltem. Nem tehettem róla, nem véletlenül lettem autószerelő, imádtam a kocsikat.
- Acél vázszerkezet, öt méter negyven centi, kettőezer-háromszázötven kilogramm, hatezerhatszáz köbcenti, két turbó, negyvennyolc szelep, tizenkét henger és ötszázhetven lóerő dorombol ebben a királynőben. - mondtam tisztelettel vegyes csodálattal, és nagyjából tényleg úgy nézhettem ki, mint egy szerelmes kamaszfiú. Rajongásom felkeltette a többiek érdeklődését is, mert mindegyikük abbahagyta a munkát és odaszivárogtak körénk. Ámulva figyelték ők is a gépcsodát, hallottam, ahogy elismeréssel emelték ki a nekik tetsző részleteket.
- Ha ebben a gázra taposol, biztos fent vagy százon vagy nyolc másodperc alatt, igaz főnök? - kérdezte a kölyök tudálékosan, és örültem neki, hogy érdeklődést mutatott. A haverjai csak a távolból leselkedtek a kocsi felé, de most még ők is csendben maradtak.
- Nem egészen öt másodperc. Ha ezzel a gázra taposol, úgy érzed, mintha egy rakétával épp kilőnének a Holdra, barátom. - mondom, majd sóhajtok. - Na jól van fiúk, Adam velem marad, egyébként mindenki menjen vissza a dolgára. Annak a Lacettinek még mindig nincs kész a lökhárítója? És mára ígértétek a Ducatti hengercseréjét is, kész van már?
Azonnal eltűntek, én pedig lassan körbejártam a kocsit, megfigyeltem minden apró részletét. A srácok a műhely mellől fotózták a gyönyörűséget. Azt hiszem ma néhány laptopon képernyővédő lesz belőle. White felé fordultam.
- Elnézést ezért a kis intermezzoért, igen ritkán van alkalmunk egy ilyen típusú autó közelébe kerülni. Nos, milyen problémát észlelt a kocsinál? - kérdeztem, majd megálltam White előtt, és kíváncsian mélyesztettem el zöld íriszeimet az ő ráncokkal övezett tekintetében. Ideje visszatérni a Földre. Miért jár az a fejemben, hogy Abigailnek vajon tetszene-e egy ilyen kocsi?





◘ The hunting isn't just a game. The hunter isn't just a toy. ◘
◘ Are you afraid? Don' worry, my friend! Take it easy! ◘
◘ Don't run away! Unnecessary. You'll never survive the encounter. ◘ 

Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: DJ Autószerviz-