⚜ Obsession – no rest for the wicked


 
a jelen
– no rest for the wicked –
az oldal videója

A legjobb minőség és élmény érdekében, a promó videót külső lejátszón nézd meg! A csodálatos összeállítást köszönjük Seth Schofieldnak!

donegal times

Donegal, 2016. július 1.
Újabb gyilkosság történt a donegali egyházmegyében, ezúttal két tiszteletes holttestét találták meg a nyomozók ma hajnalban. A rendőrsé szóvivője szerint brutális gyilkosságsorozat részese lehet a két áldozat, kiknek felkoncolt holttestét megtalálták a St. Mary templom oltáránál. A nyomozók szerint a gyilkosságok ahhoz a négy hónappal ezelőtt kezdődő mészárláshoz köthetőek, amikor négy pap holttestét találták meg Belfast környékén. Egyelőre még nem tudni, hogy ki vagy kik lehetnek az elkövetők, s milyen indíttatásból történnek a gyilkosságok, de az bizonyos, hogy a tettes vagy tettesek az egyház tagjaiból szedik áldozataikat. A rendőrség fokozott ellenőrzést tart az utakon, a járőrök számát megkétszerezték a városban, az egyház által üzemeltetett intézményekhez és templomokhoz is rendőröket állítottak. A rendőrség a lakosok figyelmét felhívják arra, hogy sötétedés után ne mászkáljanak egyedül az utcán. Az ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség.

bejelentkezés

bejelentkezés
– no rest for the wicked –


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
hangok a távolból
– no rest for the wicked –
újdonságok
– no rest for the wicked –


















hátrahagyottak
– no rest for the wicked –
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (64 fő) Pént. Júl. 01, 2016 9:08 pm-kor volt itt.

Kasztok
Boszik
8
12
Vadászok
13
5
Egyház
2
1
Nimfák
3
7
Alakváltók
9
5
Halandók
0
5
Vámpírok
0
0
Ghoulok
0
0
Démonok
0
0
Dzsinnek
0
0
A fény őrzői
0
0
Koboldok
0
0
Elfek
0
0

 

Mr. White & Ms. Cavendish - Orvosi Konferencia

 :: Belváros

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

avatar
deal with the devil † witch

Celestine Cavendish



Hozzászólások száma ▌ :

27

Érkezésemnek napja ▌ :

2016. Jul. 08.

Tartózkodási hely ▌ :

Donegal

Foglalkozás ▌ :

diák, raktáros

faj ▌ :

boszorkány


Témanyitás Mr. White & Ms. Cavendish - Orvosi Konferencia ▌ ▌
Szomb. Júl. 09, 2016 5:42 pm



A buszon összegyűrődött a ruhája. Még az anyjáé volt, az egyik a pár közül, amiket Celestine-nek sikerült megmentenie Violet őrjöngő marcangolása elől, a matraca alá dugta a darabokat, amiket már varázslattal sem tudott helyrehozni; de azért elég sokáig vasalta, hogy tűrhetően nézzen ki benne, habár így is gyakran nézték koldusnak, a buszmegállóban egy rendőr elég sokáig méregette ahhoz, hogy a lánynak a szerencse-amulettjéhez kelljen nyúlnia: minden amulettet a bőre alá varrt: ezt éppen a tarkója mögé, ahol a haja mindig takarta. Még el is mosolyodott, mire a nő biccentett, ő pedig végre fellélegezhetett. Még a buszjegyet sem engedhette meg magának, de nem kockáztathatta, hogy megbüntessék. Az út majdnem negyven percig tartott, a járműben fojtogató meleg volt, ő pedig bosszankodott, amíg egy könyvet sem hozott magával, telefonja egyébként sem volt, hogy nyomogassa, és ha lett volna, akkor sem tudott volna kinek írni.
Baromi magányos dolog Cavendish-nek lenni.
Az apró tarisznyájában csak a meghívója volt, mivel nem voltak barátai, hát a tanulásra fordította minden erejét, és nem csak az évfolyamán volt első, hanem az iskolában is, így kapta meg a konferenciára szóló jegyet, éppen csak azt nem vették számításba, hogy Celestine nem volt még Donegal-on kívül, és ezért mind a környezet, mind a közlekedés ismeretlen a számára, de a lány – ha volt célja- legyőzte a félelmeit. Az orvostudomány elsősorban az édesanyja miatt érdekelte, de Celestine-ben ennél több munkált: segíteni szeretett volna. Mindenkinek. Mindent szépen sorjában…
A busz sokáig vesztegelt az autópályán – ezt már akkor tudta, mikor felszállt, és megérintette a korlátot, miközben helyet foglalt a hátsó busz közepén, de nem aggódott, nem fog késni. Izzadtan és kócosan szállt le a végállomásnál, és egészen a központig kellett gyalogolnia, ahol a rendezvényt tartották. A hatalmas épület előtt befordult egy sikátorba, hogy rendbe szedje magát: megigazította a haját, újrasminkelt, és megpróbálta kisimítani a ráncokat a térdig érő ruha csipkeberakásaiból, sikertelenül.

Bent hűvös fogadta, a légkondicionálókból ömlött a hideg, felborzolta a tarkóján a pihéket, megdörzsölte csupasz karját, vállára emelte a tarisznyáját, és a jegykezelők útmutatását követve leült az asztalához. Rajta kívül egy idősebb hölgy, bizonyos Mrs. Cromwell, és egy fiatal férfi ült, akinek nem látta a névtábláját, de azon kívül, hogy rámosolygott a lányra, Celestine nem is méltatta további figyelemre, hiszen nem azért jött, hogy ismerkedjen, és a férfiakról alkotott véleménye eléggé szűk látókörről árulkodott; de muszáj volt megőriznie az ártatlanságát, és ha elutasító, makacs és dacos, az általában bevált. Egy pincér töltött neki valamilyen italt, jeges teát, egyből felhajtotta, nem is sejtette, hogy milyen szomjas. Kapott egy menetrendet, ezek szerint még pár perc és elkezdődik a konferencia, habár úgy tűnt, nem csak az ő asztaltársasága csonka még. Úgy tűnt, ő a legfiatalabb, még egyszer lopva ellenőrizte a névtábláját: természetesen azon nem Celestine Cavendish állt, hanem az álneve: Linda Lutz. Keresztbe tette a lábait, és a pódium felé fordult, amikor a fények halványodni kezdtek és amikor a legtöbb orvos határozott tapsba kezdett, ő maga is így tett.
Vissza az elejére Go down

avatar
run the world † hunter

William White



Hozzászólások száma ▌ :

50

Érkezésemnek napja ▌ :

2016. Jul. 03.

Tartózkodási hely ▌ :

Belfast

Foglalkozás ▌ :

Sebész

faj ▌ :

Vadász

▌▌▌▌▌▌▌▌▌ :




Témanyitás Re: Mr. White & Ms. Cavendish - Orvosi Konferencia ▌ ▌
Hétf. Júl. 11, 2016 2:42 pm




Heart attack


William White belépett a XI. Dublini Sebészeti Konferencia helyszínéül szolgáló impozáns épületbe; a kinti hőség után a légkondicionált terem hűvöse jóleső frissességgel töltötte el a meghívott vendégeket.

Sebészek, különböző más szakon végzett orvosok, medikusok és még néhány gimnazista is lehetőséget kapott, hogy részt vehessen a két évente megtartott, elit konferencián. Mindegyik évben egy adott sebészeti szakágra fókuszált az előadássorozat, annak múltját mutatta be röviden, majd tért rá a legújabb vívmányokra. Az idei év témáját a szívsebészet adta, Európa legjobban elismert szívsebészei érkeztek Dublinba előadást tartani.

William idegsebész révén az idei konferenciára csak nézőként jött – két évvel ezelőtt ő is az előadók között volt. Pár díszes öltönyben feszítő orvos köszönt neki, a vadász ugyan senki sem állt le beszélgetni, a terem felé vezető útja során minden általa ismert meghívottat udvariasan üdvözölt. Viszonylag korán érkezett, így lassú léptekkel haladt a hatalmas kivetítő vászonnal rendelkező előadó felé. A három emelet magas vászon alatti színpadra rögtönzött műtőt állítottak fel, itt fog majd dolgozni az összes előadó, miközben a nézők a belső kamera révén figyelhetik munkáját és hallgathatják az óriási hangszórókból jövő magyarázatot mellé.

William már nem járt messze a bejárattól, amikor az előadók folyosójáról kirontott dr. Howard McLean, at egyik nemrég szabadalmazott eljárás kidolgozója. William láttán az idős, jókedélyű doki felemelte karjait; műtős köpenyével és véres kesztyűjével azonban nem nyújtott túl biztató látványt.
White! – csillant fel Mr. McLean szeme. – Gyere, segíts ki minket! – mondta kicsit hangosabban, mint kellett volna; az előtérben állók nagy része kettejüket figyelte. Nem várva meg William válaszát, az idős férfi elviharzott, így a vadász késlekedés nélkül ment utána.

Egy ideig William Howard McLean keze alatt tanult, egykori mentorát sohasem utasíthatta volna vissza. Ugyan később másik szakterületet választott – amiért egy ideig nem állt vele szóba a már akkor aduászként ismert orvos –, a mai napig élvezték egymás társaságát. Nem mintha sűrűn találkoztak volna, de a köztük lévő kapcsolat túl régi és jól funkcionáló volt.

Ahogy William belépett a folyosóra, amit lengőajtó választott el a légkondicionált előtértől, Howard folytatta:
Kaptunk kismalacokat az állatorvosi egyetemtől, azokon lesznek a bemutatók. Előre elaltattuk és felnyitottuk őket, de Frank Rooster malacával valami nem stimmel, viszont Frank még nincsen itt. A csapat nem elég nagy, kellene vele valamit kezdeni. Ej, sebészek hegye van itt, a fenébe is! – rikkantotta régi szokásához méltóan az öreg. – Vegyél egy köpenyt, aztán kezdj valamit azzal az átkozott malaccal, White!

William nem kérdezett vissza, de halványan elmosolyodott, miközben halkan válaszolt – Igen, Uram! – A régi idők mintájára, pillanatok alatt beöltözve lépett a felnyitott malachoz. Elég volt az életjeleire pillantania, és a mellette szobrozó tehetetlen állatorvos hallgatóra, hogy lássa: ez az állat nem fogja túlélni az elkövetkező egy órát.
Adjon neki 1 ml adrenalint! Tudja valaki, hogy milyen arányban kell a malacoknál számolni az altatást? – kérdezte, de csak röhögést kapott válaszul egy másik asztal felől.

A vadász minden próbálkozása és igyekezete ellenére, közel tíz percnyi küzdelem után, a mlac végképp kimúlt.
Ej, White, megölted a disznót – károgott az állandóan Howard McLean árnyékában törtető John Shoes. William olyan gyilkos pillantást küldött a nála idősebb férfi felé, hogy az még csak felháborodni se akart utána. A röhögés ajkaira fagyott, dohogva keresett magának valami munkát hátrébb. William nem szerette, ha valaki barbár módjára viselkedett, Shoes pedig egész életében így tett.

Miután egykori mentora megköszönte neki a segítséget, William visszatért az időközben megüresedett előcsarnokba. A terembe lépve, már minden vendég helyet foglalt a névre szóló helyén, egy segítőkész pincér elkérve a vadász beléptető kártyáját, megmutatta, merre menjen. Egy fiatal lány és egy idő nő között foglalt helyet a tapsvihar elhalása után. Howard McLean már a porondon állt, így William nem zavarta a mellette ülőket köszönéssel. Viszonylag hátul ültek, így meg tudta székét könnyen közelíteni, nem voltak mögötte ülők, akiket zavarhatott volna.

Tisztelt Egybegyűltek! Technikai okok miatt, sűrű elnézések közepette az első előadás fél órás késéssel kezdődik csak; kérem maradjanak helyükön, a pincérek frissítővel fogják kínálni Önöket. – Dr. McLean szinte azonnal felszívódott, a teremben halvány fények gyúltak. William csak biccentett a jobbján mással beszélgető idő asszony felé, majd a balján ülő lányhoz fordult.

Belenézett a fiatal szempárba, és érzékei azonnal vészriadót fújtak: egy boszorkány ült mellette. Éppen csak rápillantott a természetfelettit jelző köves gyűrűjére, hogy biztos legyen a dolgában. Bosszúval töltötte el, hogy egy hete hasonlóan zsúfolt környezetben kellett elszalasztani egy Sullivan boszorkát, remélte, hogy ez esetben nagyobb szerencséje lehet.
Szép napot, Kisasszony! – köszönt a lánynak. – Nagy elismerés, ha ilyen fiatalon részt vehet ezen a rendezvényen, gratulálok hozzá! – William egyetlen másodpercig sem mutatta, hogy tudná mi ül mellette, azt pedig nem hitte, hogy a boszorkány fel fogja ismerni. Ha esetleg mégis… Egyikük sem tehet semmit ennyi ember előtt, így a dolog csak még izgalmasabb lett volna.


Vissza az elejére Go down

avatar
deal with the devil † witch

Celestine Cavendish



Hozzászólások száma ▌ :

27

Érkezésemnek napja ▌ :

2016. Jul. 08.

Tartózkodási hely ▌ :

Donegal

Foglalkozás ▌ :

diák, raktáros

faj ▌ :

boszorkány


Témanyitás Re: Mr. White & Ms. Cavendish - Orvosi Konferencia ▌ ▌
Kedd Júl. 12, 2016 8:19 am



Túlságosan fényűző volt ez a hely neki, kényelmetlenül érezte magát, de igyekezett nem fészkelődni a székén, ami puhább volt, mint akármelyik ruhája; szemben vele Mrs. Cromwell rosszalló pillantásokat vetett rá, tekintetéből az volt kiolvasható, hogy egyáltalán nem örül az ültetési rendnek, de Mrs. Cromwell nem volt orvos, csupán orvoslátogató, és a szervezők éppúgy vélekedtek róla, mint a legtöbb vendég: jobb minél távolabb lenni az asszonytól, akinek viselkedése egy kis alkohol után harsánnyá és kifejezetten tolakodóvá vált.
Őt magát nem érdekelte a szívsebészet, legalábbis nem úgy, ahogy illett volna egy biológia szakos gimnazistát, de reménykedett abban, hogy talál egy szakembert, aki a segítségére lehet, hiszen az anyja szívével semmi baj, az agyában ül a betegség, semmiképpen nem hagyta volna ki a lehetőséget, még akkor sem, ha tudta, ezzel potenciális veszélynek teszi ki magát. A tömeg mindig is hasznos volt, eltűnni benne épp olyan könnyű, mint elveszni, de Celestine bízott magában és a képességeiben annyira, hogy ha arra kerülne a sor el tudna menekülni. Győzelemre még ő sem számított.
A teríték túlságosan csábító volt, ellophatná anélkül, hogy bárki észrevenné, de nem vitte rá a lélek, csak az asztaldíszként szolgáló virágot bámulta meg, aminek illatát éppen csak érezte a parfümfelhőtől, amit Mrs. Cromwell bocsátott ki magából. Elfintorodott. Utálta az olyan nőket, mint az asszony, és ők is utálták az olyan lányokat, mint ő.
Meztelennek érezte az ujjait a kesztyűje nélkül, épp ezért nem érintett meg semmit, nem kockáztathatott meg egy látomást, ami még mindig túlságosan eleven visszahatással járt; de a kesztyű épp olyan hivalkodó, mint az, hogyha feltűnően nem ér hozzá semmihez, hát felkapta az ölébe terített damasztszalvétát, és azzal nyúlt a pohara után, hogy kortyoljon belőle. Majd arra hivatkozik, hogy tart a baktériumoktól, és nem is szeretné, ha valamelyik genetikus az ujjlenyomatait vizsgálgatná. Orvosok között volt, akik gyakorta meg sem kérdőjelezték az egyébként gyenge lábakon álló magyarázatát.
Felkapta a fejét, amikor a taps megszólalt, csatlakozott a többiekhez; bosszúsan tolta ki felső ajkát a nyelvével, mikor bejelentésre került a csúszás, nem volt sok ideje, pontosabban nem volt egyáltalán ideje, amit elvesztegethetett. Dr. McLean már járt az iskolájában, és Celestine mindig is idegenkedett tőle, nem tudta volna megmondani miért, de inkább a megérzéseire hagyatkozott, mint bármi másra. És így tett a mellette helyet foglaló férfival is. Csak a szeme sarkából figyelte, talpa bőre alá nyomott amulettjei égették a bőrét a cipőben, összeszorította az állkapcsát az éles fájdalom ellen, de ezt bárki vehette volna a késés miatti bosszankodásának. Egy vadász. Vagy rosszabb.
Számított a köszöntésre, mosolyt erőszakolt vonásaira, amikor a doktor felé fordult. Nyugalmat árasztottak a mozdulatai, de minden sejtje azt kiabálta, hogy meneküljön. Miért is játszott a sorssal? Tudhatta volna, hogy ez lesz...- Önnek is. - határozottan csengett a hangja, gyanútlanul, annyira beleivódott már a szerepe a tudatába, hogy lassan felemésztődött mögötte az igazi Celestine. - Igazán köszönöm.- aprót biccentett, sötétkék írisze végigpásztázta a férfi arcvonásait. - Megnyertem a Szent Teréz biológia versenyét, ezért lehetek itt. De tudja, mindig olyan zavarban vagyok, amikor igazi orvosokkal találkozom! Önnek mi a szakterülete? - bájos mosolyt küldött a férfi felé. Még ő is elhitte, hogy tudni akarja a választ.
Vissza az elejére Go down

avatar
run the world † hunter

William White



Hozzászólások száma ▌ :

50

Érkezésemnek napja ▌ :

2016. Jul. 03.

Tartózkodási hely ▌ :

Belfast

Foglalkozás ▌ :

Sebész

faj ▌ :

Vadász

▌▌▌▌▌▌▌▌▌ :




Témanyitás Re: Mr. White & Ms. Cavendish - Orvosi Konferencia ▌ ▌
Vas. Júl. 17, 2016 2:46 pm




Heart attack


William White udvariasan köszönt a mellette ülő boszorkánynak, az pedig kedves mosollyal fordult felé, majd nyugodt hangon szólalt meg. A vadász nem tudta nem észrevenni a lány gyűrött ruháját, és ahogyan a damasztszalvétával nyúlt korábban a pohárért. Szembetűnően fiatal volt a mellette ülő, és ugyan konkrét indokot tudott azonnal mondani, William egészen biztosra vette, hogy valami nem stimmel. Valami nagyon nem stimmel ezzel a helyzettel.

Hideg barna tekintetét a sötétkék szempárba fúrta, miközben a lány a megnyert biológiaversenyről mesélt.
Gratulálok a szép eredményhez! Merre szeretne továbbtanulni? – kérdezte William. Hogyha valaki kettejük beszélgetését figyelte volna, semmiképp sem jutott volna az illető eszébe, hogy semmi sem az, aminek látszik. Egy kívülállónak csupán egy orvos és egy tehetséges diák beszélgetése tűnhetett fel, semmi egyéb.

Hiába állította a lány, hogy zavarban van, bájos mosolya ennek kissé ellentmondott. William ugyan csak haloványan, de viszonozta a boszorkány mosolyát. Arra nem mert volna fogadni, hogy a mellette ülő tudja, ki és mi ő, de mérget mert volna venni, hogy nem csupán az előadások miatt volt jelen a lány. Egy ilyen fiatal boszorkánynak, akinek képessége még nincsen teljesen kontrollja alatt… Egyik boszorkánycsaládot sem ismerte ilyen felelőtlennek, hogy egy fiatal leszármazottat egy ehhez hasonló rendezvényre küldjenek. Valami bűzlött a lány indokaival, és a vadászt eléggé zavarta, hogy nem tudta mi.

A halvány él a boszorkány hangjában, ahogyan az „igazi” szót ejtette… Bár William arca rezzenéstelen maradt, ugrásra készen, kihegyezett érzékszervekkel ült csupán látszólagos nyugalomban.
Miért, találkozott már nem igazi orvosokkal is? – kérdezett vissza a vadász egy csöppnyi humort adva hangjához. Ugyan biztos volt benne, hogy nem az erre a kérdésre adott válaszával fogja magát elárulni a boszorkány, meg kellett kérdeznie, elvégre ő nem veszíthetett ezzel.

Valahol már várta a rá vonatkozó kérdést, és egy orvostól megkérdezni a szakterületét… Jó kezdés, boszorkány. William gyanította, hogy van valamilyen hátsó szándék a kérdésben, de mivel nem látta okát a válasz megtagadásának – sok boszorkány ismerte a nevét és foglalkozását is –, egyszerűen válaszolt:
Jelenleg idegsebészként dolgozom. – Tisztában volt azzal, hogy gondosan megválogatott szavai felvetnek majd kérdéseket a lányban, a vadásznak pedig éppen ez volt a célja. Barátságos vizeken eveztek, legalábbis William számára mindenképpen. Hosszú évek tapasztalatai megtanították arra, hogy egy ilyesmi találkozást miképpen érdemes kezelnie. Ennyi ember előtt se a boszorkány se ő nem fedhette fel kilétét, így ennek fényében nem állhatott teljes mértékben vadászként a szituációhoz. Mivel származásán túl, pontosabban faján túl semmit sem tudott a mellett ülő lányról, így a vadásznak kellett teremtenie egy megismeréshez szükséges szituációt. Az egyszerű beszélgetés pedig – főleg olyan témáról, amit ha egy idősebb boszorkány is hall vissza, sem tud meg semmi újat – a lehető legjobb formája volt ennek.

Elegáns szmokingos pincér lépett hozzájuk, pezsgőt kínálva a kezében tartott ezüsttálcáról.
Kisasszony? – nézett kérdőn a vadász a lányra, majd ha az bólintott, akkor két poharat is elvett a tálcáról, majd az egyiket a boszorkánynak nyújtotta, kíváncsian várva, hogy az elveszi-e a kezéből. Ha a lány megtette, William úgy adta át az italt, hogy ujjaik egy másodpercre legalább összeérjenek. Szűkítenie kellett a kört a boszorkány családját illetően, így – ha kis csalással is, de – előbb-utóbb célba mindenképpen célba fog érni.


Vissza az elejére Go down

avatar
deal with the devil † witch

Celestine Cavendish



Hozzászólások száma ▌ :

27

Érkezésemnek napja ▌ :

2016. Jul. 08.

Tartózkodási hely ▌ :

Donegal

Foglalkozás ▌ :

diák, raktáros

faj ▌ :

boszorkány


Témanyitás Re: Mr. White & Ms. Cavendish - Orvosi Konferencia ▌ ▌
Hétf. Júl. 25, 2016 9:29 am



Nagyon kellett vigyáznia a vonásaira. Ösztöneiből fakadóan szívesebben vicsorgott volna, ha nem egyenesen ráfúj a vadászra, de rövid élete során megtanulta, jobb álca mögé bújni, mint átadni magát a valódi énjének. Mosolya annyira volt őszinte, mint a gyomrában a remegés, igyekezett nem nagyot nyelni, fegyelmeznie kellett magát, a tömeg, amitől egyébként irtózott és tartózkodott, most először hasznára vált. Majd azt hazudja, hogy az iskolaigazgatóval jött, elvégre egy díjnyertes már csak nem buszozgathat; gratulálsz te, a nagy francokat, de a gondolatai nem ültek ki fakó arcára, váratlanul nem érte a férfi kérdése, ha már a társasága igen, de sejthette, hogy előbb-utóbb kényelmetlen helyzetbe keveredik, olyan nincs, hogy valaki folyton megússza. Egyszerűen csak nincs.
- Igazán kedves. - csilingelővé vált a hangja, kicsit vékonyabbá, mert tartott attól, hogy előbb-utóbb megtörik a tükörjég, amin sétál; továbbtanulásával kapcsolatban csupán sejtelmesen annyit mondott, hogy még nem akarja elkiabálni. Babonásan összekulcsolta a mutató-és középső ujját, ahogy azt a legtöbb tinilány szokta, és valami olyasmit suttogott, hogy „reméljük a legjobbakat”. Blabla.
Celestine-nek egyetlen egy szerencséje volt, tudta, hogy nem most fog meghalni. Egyszerűen csak tudta, hogy még nem jött el az ő ideje, és habár a jövő folyamatosan változó tényezőkön alapszik, mégis, sejtései – magával kapcsolatban- beigazolódni látszottak. Ez persze nem jelentette azt, hogy nem kerülhet olyan helyzetbe, ami a halálhoz közeli állapotba juttatja. Mégis mosolygott. Nem félt a haláltól. Talán csak bánkódott amiatt, hogyha harcra kerülne a sor, védtelennek, gyengének mutatkozna. Gyűlölte ezt az érzést.
A férfi máris elhatalmasodott az asztalon, talán akarva, talán akaratlanul, karakteres, erőteljes vonásai voltak, markáns áll és homlok, intelligensen csillogó szemek; Mrs. Cromwell máris felfigyelt rá, és Celestine látta, ahogy megforgatja gyémántberakásos jegygyűrűjét, mintha csak azt latolgatná, levegye-e, vagy sem. Micsoda ostoba asszonyság! A lány legnagyobb hiányosságai közé tartozott az, hogy képtelen volt megérteni az emberi kapcsolatok kusza és szövevényes világát. Közel állt az anyjához és a nagynénjéhez, a családtagjaihoz, volt pár barátja… de ennél többet nem tudhatott magáénak. Visszafordította tekintetét a doktorra. Összevonta a szemöldökét, mintha csak azon morfondírozna, merjen-e tovább fecsegni, vagy inkább illedelmesen dőljön hátra és várja meg, míg elkezdődik az előadás. Örült, hogy ilyen közel került a kijárathoz, ugyanis nem tervezte végigülni az egész beszédet. Ma nem fog kapcsolatokat kialakítani. Ma nem fog könyörögni senkinek, hogy vállalja az édesanyja kezelését. Ma sem fog senki mentoráltja lenni. Örülhet, ha megússza karcolás nélkül. - Ami azt illeti...- játékosan megforgatta a szemét, utalva arra, hogy manapság már bárki részt vehet bármilyen konferencián – mint mondjuk ő maga-, de akárhogy is értse a férfi, ő csak egy butuska fruska volt, aki korán akart felkapaszkodni egy olyan létrán, aminek minden foka törött. Halkan kacagott fel, mint ahogy egy kiscica dorombol, haha, milyen remekül szórakozunk, nem?, vissza kellett fognia magát, nehogy hátralökje a székét és elfusson.
Lázasan kutatott az agyában. A férfi nem hazudott, de ha hazudott is volna, voltaképpen mindegy; ő nem az FBI vagy a CIA, még csak nem is a Dublini Közrendészet, úgyhogy… résnyire nyitotta ajkait, természetesen idegsebész, pont ő, pont ő, akihez fordulhatna, a sors fintora, iróniája, középső ujja ez, a lány ajkai felfelé görbültek, majdhogynem kibuggyant közöttük egy öblös nevetés. - Ritka szakirány. - és felettébb jól jön egy vadásznak, nem igaz?- Kifejezetten érdekel az idegsebészet. Csak tudja, nehéz bekerülni egy elit iskolába, mentort találni, és persze bírni a gyűrődést. - az utolsó szót szinte suttogva mondta ki, mintha szégyellné, hogy önmagát sem tartja sokra. Nem akart túlzottan bizalmaskodóvá válni.
Annyira zaklatott volt, hogy szinte meglepődött, mikor a pincér feléjük nyújtotta a tálcát. Francba! Eszébe jutott, hogy ő mégis csak egy fiatal lány. Inni ihat, és megkérhet egy illedelmes férfit, hogy segítse ki. - Megtenné, hogy leteszi, annyira remeg a kezem, félek, hogy elejteném.


Vissza az elejére Go down

avatar
run the world † hunter

William White



Hozzászólások száma ▌ :

50

Érkezésemnek napja ▌ :

2016. Jul. 03.

Tartózkodási hely ▌ :

Belfast

Foglalkozás ▌ :

Sebész

faj ▌ :

Vadász

▌▌▌▌▌▌▌▌▌ :




Témanyitás Re: Mr. White & Ms. Cavendish - Orvosi Konferencia ▌ ▌
Szomb. Aug. 13, 2016 7:18 pm




Heart attack


William White normálisnak tűnő, tettetett érdeklődéssel fordult a boszorkány felé. Bár először tényleg semmi kedve nem volt ahhoz, hogy szerepjátékot játsszon a lánnyal, míg a háttérben kerítenek egy malacot, ami nem halálozik el a bemutató előtt, de… Bár magának sohasem ismerte volna be – szánalmasnak tartotta volna –, de William szerette az ilyet. Hogyha elfogott egy boszorkányt, hogy a birtokán lévő fenyőerdő alatti laboratóriumában kísérletezzen rajta, már-már perverz módon élvezte a foglya haláláig tartó játékot. Akik együttműködtek, könnyű és gyors halált érdemeltek ki, az eljárások során pedig a lehető legkíméletesebben bánt velük a vadász. Azonban akik nem tartották be a játékszabályokat… William nem követelt sokat, de az udvariasságot – a tiszteletet nem – elvárta. Amennyiben ezt nem kapta meg, sebész révén nem csupán azt tudta, miképp okozhatja a valóságosnál nagyobb fájdalom érzetét, de azt is, hogy az emberi test bonyolult anatómiájában hol találja a számára legkézenfekvőbb „pontokat”.

Halványan rámosolygott a boszorkányra, de azon túl, hogy arcizmai mutatták, a férfinak egyetlen porcikája sem mosolygott. A lány eljátszotta az „egyszerű, aranyos, butusta fruskát”– William immár teljesen biztos volt abban, hogy nem csak ő van tisztában a lány mivoltával, hanem az is az övével.
Ez így egyre érdekesebb.

A mestervadász válaszolt a foglalkozására utaló kérdésre, majd hallva a boszorkány válaszát, kezdett összeállni neki a kép. Egyik donegali család se engedne el egy ilyen helyre egy ennyire fiatal sarjat, hacsak nem lenne túlzottam nyomós oka rá – vagy ha esetleg a lány önszántából nem jönne el, ellentmondva ezzel őseinek. Hogy melyik verzió volt a valóságban megfelelő, William azt nem akarta megtippelni, viszont nem hitt a harmadik opció eshetőségében.
Mivel mellette egy fiatal boszorkány ül, aki életét kockáztatva jött el erre a konferenciára… William majdnem elnevette magát: egész életét a boszorkányok megölésének áldozta, furcsa volt a gondolat, hogy a halhatatlan Sullivanokon kívül a többi banya meghalhat a halandókat érintő problémák miatt is.

Sok fiatal orvost érdekel az idegsebészet, mégis inkább neurológus lesz, mert sebésznek nem való. Ehhez szükséges némi tehetség, ahogyan rengeteg kitartás is. Ha az egyik nincsen meg, akkor érdemes más területet választani – mondta kimérten. Valójában a vadászatról is beszélhetett volna: aki nem volt fizikailag vagy szellemileg alkalmas, abból irodistát csináltak – elvégre a Ligának szüksége volt rájuk is. Feltűnés nélkül tanulmányozta a lány arcát, kíváncsi volt, érzi-e az átfedést. Akármennyire is próbálkozott a boszorkány, William nem hitte el, hogy nincsen annak tudatában, ki mellett ül. Igazándiból valahol mélyen magában el kellett ismernie a lány tehetségét, sok vadász bedőlt volna neki, ebben White biztos volt.
A jó iskolához tanulni kell, ahogyan miután felvették, sem szabad megnyugodni. Egy okos diáknak nem nehéz mentort találnia, általában a mentorok találják meg őket. – William nem hitte, hogy a mellette ülő tényleg idegsebész szeretne lenni, bár… Akárkivel is van akármilyen gond a családján belül, az valamilyen kardiológiai probléma kell, hogy legyen, elvégre az idei konferencia erről szólt. Talán csak nem tűnt fel a lánynak, hogy „eltértek a témától”, talán… A vadász fejében több eshetőség is átfutott, így finoman tette csak hozzá – Azért remélem nem fog csalódni a konferenciában, elvégre ez a szívsebészetről szól. – Ahogyan a ragadozó lesi a prédáját, azzal az elégtétellel és hatalom érzésével pillantott William a lányra. Tetszett neki a játék, és ha a lány nem rontja el, ő biztosan nem fogja.

A pincértől végül White vette el a poharakat, az egyiket letette a boszorkány elé az asztalra. Ha voltak is apró kétségei, azokat mind eloszlatta a lány, előző alakításához képest ez az indok nagyon gyenge és átlátszó volt.
Természetesen – szólt a vadász, válaszolván a lány kérésére. Tekintetét a másikéba fúrta, mintha át akarna vele hatolni a boszorkány koponyáján, ahogyan a nagysebességű fúró teszi egy idegsebész kezében.


Vissza az elejére Go down


Ajánlott tartalom




Témanyitás Re: Mr. White & Ms. Cavendish - Orvosi Konferencia ▌ ▌


Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Belváros-