⚜ Obsession – no rest for the wicked


 
a jelen
– no rest for the wicked –
az oldal videója

A legjobb minőség és élmény érdekében, a promó videót külső lejátszón nézd meg! A csodálatos összeállítást köszönjük Seth Schofieldnak!

donegal times

Donegal, 2016. július 1.
Újabb gyilkosság történt a donegali egyházmegyében, ezúttal két tiszteletes holttestét találták meg a nyomozók ma hajnalban. A rendőrsé szóvivője szerint brutális gyilkosságsorozat részese lehet a két áldozat, kiknek felkoncolt holttestét megtalálták a St. Mary templom oltáránál. A nyomozók szerint a gyilkosságok ahhoz a négy hónappal ezelőtt kezdődő mészárláshoz köthetőek, amikor négy pap holttestét találták meg Belfast környékén. Egyelőre még nem tudni, hogy ki vagy kik lehetnek az elkövetők, s milyen indíttatásból történnek a gyilkosságok, de az bizonyos, hogy a tettes vagy tettesek az egyház tagjaiból szedik áldozataikat. A rendőrség fokozott ellenőrzést tart az utakon, a járőrök számát megkétszerezték a városban, az egyház által üzemeltetett intézményekhez és templomokhoz is rendőröket állítottak. A rendőrség a lakosok figyelmét felhívják arra, hogy sötétedés után ne mászkáljanak egyedül az utcán. Az ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség.

bejelentkezés

bejelentkezés
– no rest for the wicked –


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
hangok a távolból
– no rest for the wicked –
újdonságok
– no rest for the wicked –


















hátrahagyottak
– no rest for the wicked –
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (64 fő) Pént. Júl. 01, 2016 9:08 pm-kor volt itt.

Kasztok
Boszik
8
12
Vadászok
13
5
Egyház
2
1
Nimfák
3
7
Alakváltók
9
5
Halandók
0
5
Vámpírok
0
0
Ghoulok
0
0
Démonok
0
0
Dzsinnek
0
0
A fény őrzői
0
0
Koboldok
0
0
Elfek
0
0

 

"Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet! – Ms. Fitzgerald & Mr. White

 :: Belváros

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

William White
run the world † hunter

William White



Hozzászólások száma ▌ :

50

Érkezésemnek napja ▌ :

2016. Jul. 03.

Tartózkodási hely ▌ :

Belfast

Foglalkozás ▌ :

Sebész

faj ▌ :

Vadász

▌▌▌▌▌▌▌▌▌ :

"Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet!  – Ms. Fitzgerald & Mr. White Tumblr_inline_mptbd4Djj81qz4rgp
"Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet!  – Ms. Fitzgerald & Mr. White Tumblr_ntoqj8OVV91uxh4vjo1_500


Témanyitás "Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet! – Ms. Fitzgerald & Mr. White ▌ ▌
"Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet!  – Ms. Fitzgerald & Mr. White EmptyPént. Júl. 08, 2016 10:43 pm




Somebody help here!


William White szinte egész éjjel Dublin külvárosát rótta, de végül nem akadt nyomára a boszorkánynak, akit üldözött. Az a fránya nőszemély már másodjára járt túl az eszén, ezzel megdöntve a tizenhét éve fennálló, lassan megszokottá váló „sosincs harmadik találkozás” szabályt. William eszméletlenül dühös volt, nehezére esett legalább egy pár órára lehunyni szemét a hajnali hoppon maradás után.

Nem sokkal azután, hogy végre képes volt nyugtalan álomra hajtani fejét, máris fel kellett kelnie: délután a belfasti kórházban volt egy műtéte, és addig még rengeteg elintéznivalója akadt. Ugyan kevés alvással is beérte, az évek előrehaladtával egyre nehezebb tudott felkelni egy ilyen éjszaka után.
Főleg egy ilyen éjszaka után.

White úgy döntött, hogy indulás előtt mindenképpen beugrik a hotellel szemben lévő kávézóba egy jó erős fekete erejéig; így miután kijelentkezett és utazótáskáját a csomagtartóba rakta, a hotel parkolójában hagyta a Royce Rolls-t. Nem volt ideje megvárni a szálloda konyhájának nyitását, illetve az ír kávézóbeli espresso sokkal vonzóbb volt a konyhán főzött vacaknál.

Minden fáradtsága ellenére William makulátlan háromrészes öltönyében, a már megszokott rezzenéstelen arccal sétált a zebrához. Mellette a korai óra ellenére is több járókelő állt, többek között egy kisgyerekes anyuka, egy fiatal lány és egy középkorú, nyugtalan férfi. Utóbbi idegesen tekintett jobbra-balra, majd nem törődve a jelzőlámpa „tilos” ábrájával, keresztülindult a kora reggel még viszonylag kihalt, négysávos úton.

William ugyan gondolataiba temetkezett, figyelmének kis hányadát akaratlanul is mindig környezetére fordította. Már akkor látta, hogy a férfi nem fog átérni a jobbról száguldva jövő BMW előtt, amikor az lelépett a járdáról. A kopott farmert és szebb napokat látott fickó utolsó kétségbeesésében futásnak eredt, így pontosan telibe kapta el a kocsi. A férfi a fizikakönyvekben leírt ütközések tökéletes élő példája volt, magas ívben szállt, majd ért földet a csikorgó fékekkel csúszva megálló autó előtt egy utolsó puffanással.

Egy pillanatnyi „vihar előtti csend” után kitört a pánik az egész kereszteződésben. A korai időpont miatt nem tartózkodott sok dublini az utcán, de aki jelen volt, tehetetlenül kiabálni és magyarázni kezdett, vagy lefagyva nézte az emberből lett véres húscafatot. Az időjárás mintha csak kicsúfolta volna a helyzetet: verőfényes napsütés csillant meg az aszfalton terjedő vértócsán.

White csak addig várt, míg megálltak az autók – nem akart hasonló helyzetbe kerülni. Közben telefonján a segélyhívót tárcsázta, majd futva indult el a férfiból maradt roncs felé. A kicsengő telefont a BMW-ből kiszálló, sokkos állapotban lévő férfi kezébe nyomta, majd egy pillantást vetve a groteszk pózban lévő emberre, az út szélén ácsorgókhoz fordult:
Valaki jöjjön ide, vegye ki az autóból az elsősegélycsomagot, és keressen benne gézt és vattát! – kiáltotta, remélve, hogy legalább egyvalakinek lesz elég lélekjelenléte. A kisgyerek – akinek anyja mellett állt a lámpánál – hangosan ordított, a vadászt idegesítette a gyereksírás.

William két ujját a férfi véres nyakához, az ütőérhez nyomta: szerencsétlen ördögnek nem volt pulzusa. Az ütközés erejétől, vagy az autó elején lévő flancos hűtőráccsal való találkozástól a férfi hasa szétnyílt, belei a szürke aszfaltra lógtak. Ugyan az esés miatt valószínűleg gerincsérülést szenvedett, White-nak két lehetősége volt: kockáztatja a gerincvelő épségét és újraélesztést végez, vagy nem mozdítja el, és a fickó mindenképp meghal.

Ugyan boszorkányokat ölt, William szakmájához hű, elhivatott orvos volt. Szóba sem jöhetett, hogy nem rohan oda azonnal, hogy ezzel túlélése esetén valószínűleg tolószékbe küldje a balesetet szenvedőt. Ugyan a férfi lehet, azt kívánja majd, bárcsak meghalt volna – William semmiképp sem akar volna nyomorékként élni –, de nem a vadász joga volt ezt eldönteni.

Egy határozott mozdulattal a hátára fordította a fickót, majd elkezdte az újraélesztést. Közel harminc másodpercig csinálta, amikor az eszméletlen férfi szíve újra verni kezdett, erőtlenül, de mellkasa is fel-le emelkedett-süllyedt. Időközben megérkezett a géz és a vatta; William odapillantás nélkül vette el ezeket a segítő kézből.

A lehetőségekhez mérten igyekezett elállítani a vérzést, és a férfi beleit annak hasán belülre pakolni. Levette méregdrága zakóját, majd amennyire tudta, azt a sebesült hasa köré csavarta, ezzel bent tartva annak belsőszerveit. A fickó légzése reszelőssé vált, White egy halk sóhaj kíséretében az égre pillantott.

Van valamilyen cső az elsősegélydobozban? – kiáltotta, de már tudta előre, hogy nemleges választ fog kapni. Normális esetben egy egyszerű polgár nem vállalkozott volna ilyenre. – Valaki szerezzen egy vastag, erős szívószálat a kávézóból! – ordította, majd mivel a férfi szíve újra leállt, folytatta az újraélesztést.

A távolban már hallotta a mentők hangját, amikor megérkezett a kért szívószál. William kezét nyújtotta csak, majd az időközben ingétől megfosztott férfi bordáit számolta. Vett egy mély lélegzetet, és egyetlen határozott mozdulattal beledöfte a fekete szívószálat a férfi bal tüdejébe anélkül, hogy a szívét megsértette volna.

White folytatta az újraélesztést, de szinte azonnal a légmell kezdetleges módszerrel való kezelése után megérkeztek a mentők. Egy mentőorvos átvette az újraélesztést, majd hordágyat tettek a férfi alá és pillanatok alatt eltüntették a fülsüketítően hangos szirénával érkező mentő belsejében. Valaki megveregette William vállát és elhadart egy „köszönjük”-öt neki és a szívószálat szerzőnek, aztán a mentőnek már hűlt helye sem volt.

White nem figyelte a szirénákkal távozó autót, helyette – zakójától megfosztva – állapította meg, hogy ingujja tiszta vér, illetve a szívószál beszúrásakor némi a mellényére is fröccsent. Nem foglalkozva ruhájának állapotával, az eszközöket nyújtó felé fordult. Most tudta először végigmérni, és majdnem elvigyorodott, amikor rájött: a vele szemben álló szép szőke nő egy alakváltó. Minden érzelme egy halvány félmosolyban jelent csak meg arcán.

Köszönöm a segítséget, kisasszony. Ön nélkül az a férfi már halott lenne. – William nem kertelt, ha a nő nem segít, a fickó elvérzett volna. – Azt hiszem nem ártana legalább egy kézmosás egyikünknek sem a szívószál eredetének helyén, illetve meghívnám egy kávéra, ha megengedi. – A vadásznak nem volt annyi ideje, hogy ruháját átcserélje, illetve rendkívül érdekelte, hogy esetleg tud-e az alakváltó valamit a hajnalban elszalasztott boszorkányról, így nem hagyhatta sietve távozni semmiképp. Talán máskor nem tette volna fel azonnal a kérdést, túl fontos volt a nő esetleges tudása ahhoz, hogy megengedhesse magának az udvariasságot. Nem mintha így nem lett volna nagyobb úriember a legtöbb férfinál, de ez nem az a szint volt, melyre még édesanyja tanította, melyet elvárt magától.

William White – mondta, majd szándékosan félútig nyújtotta kezét és húzta azt vissza. – Úgy gondolom, most nem szeretne velem kezet fogni semmiképp. – Ugyan az alakváltóra is jutott némi vér, keze csaknem érintetlenül maradt, főleg a vadászéhoz képest. A BMW-t vezető férfi szavak nélkül nyomta White véres kezébe annak telefonját, melyről a mentőkkel beszélt.
Mielőtt választ adna, az útról mindenképpen menjünk le, elvégre láttuk mi történhet – fűzte még hozzá William, és a kávézó irányába leterelte a nőt a járdáról, miközben a helyszínelésre kiigyekvő rendőrautó befordult a sarkon.
Vissza az elejére Go down

Iris L. Fitzgerald
in my own way † shapeshifter

Iris L. Fitzgerald



Hozzászólások száma ▌ :

16

Érkezésemnek napja ▌ :

2016. Jul. 05.

Tartózkodási hely ▌ :

▌▌▌dublin

faj ▌ :

▌▌▌alakváltó

▌▌▌▌▌▌▌▌▌ :

"Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet!  – Ms. Fitzgerald & Mr. White Tumblr_n17gqlvskm1ri58ybo3_250


Témanyitás Re: "Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet! – Ms. Fitzgerald & Mr. White ▌ ▌
"Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet!  – Ms. Fitzgerald & Mr. White EmptySzomb. Júl. 09, 2016 2:18 pm


Time waits for no one

So do you want to waste some time?





to William

somebody just got some help

Néha magam is meglepődöm azon, milyen ügyesen össze tudok hozni egyes helyzeteket – legyen ez akár irónia, akár nem. Vegyük csak a tegnap estét – amit nevezhetünk egész nyugodtan ma éjszakának is – és a ma reggelt – melyet ugyancsak nevezhetnénk kis túlzással ma éjszakának. Külső megfigyelőként egészen biztosan az ugrana be, hogy „hosszú volt az éjszaka”, ami lényegében igaz is, ám amennyivel hosszabbra nyúlt a talpon töltött órák száma, sajnos annyival rövidebbre fogyatkozott a drága, alvásra fordított idő. Őszintén szólva, ez érint meg a legjobban; imádok ugyanis aludni, lustálkodni! Nem titok az sem, hogy nem vagyok az a tipikus koránkelő fajta, feltéve ha bizonyos körülmények megkívánják azt.
Nos, most megkívánták, mert szokatlan módon a kozmetikusnak csak ebben az időpontban volt ideje fogadni, főleg hogy már megint az utolsó pillanatra hagytam a bejelentkezést. Ami azt illeti, a telefonon való egyeztetés közben vissza is kérdeztem ezt a korai órát hallva – fogalmam sem volt, hogy szegények már ilyenkor is dolgoznak.
Szóval összehoztam; későn fekvés és korán kelés; életem kombinációja! Az egyetlen, ami boldogít, hogy ha minden jól megy, a szépségszalonba érve újra relaxálhatok egy kicsit.
A bár megszokott, de évek óta utált ébresztőórám éles zaja a legmélyebb álmomból rángatott ki. Próbáltam a lehető legkésőbbre beállítani, így kicsit magamhoz térve kellett konstatáljam, hogy alig van időm elkészülni és indulni. A helyzet leegyszerűsítve;  alighogy kinyitottam a szemeim, máris késésben voltam. Mivel amúgyis épp szépítkezni indultam, sminkkel szerencsére nem kellett foglalkozzak, így az ajtón való kilépés előtt a viseletemre csak egy teveszínű fordított bőr kabátot kaptam fel a korai, kicsit hűvös időre való tekintettel. Kettőre kulcsolva az ajtót kicsit csalódottan vágtam a táskámba a kulcscsomót, ami annak a következménye volt, hogy eszembe jutott; borozgattunk az éjszaka. Részeg közelsem voltam, sőt az alkoholnak semmiféle hatása nem látszott rajtam, de ha a helyzet úgy alakulna, bizony kiderülne. Egy taxit kellett szereznem, ennek pedig a legegyszerűbb módja számomra, ha elsétálok a következő utcán található megállóig és beülök egybe. Utálok az utcán kapálózni addig, míg egy utas nélküli taxisofőr veszi a fáradtságot és felvesz, illetve azt sem kifejezetten szeretem, amikor a diszpécser két percet ígér, amiből végül tizenkettő lesz. Inkább megoldom egyedül, igaz, kis sétával, de seperc alatt.

A sietségem ellenére még a zebránál is ki kellett várjam, míg a jelzőlámpa zöldre vált, hogy tovább haladhassak. Látszólag nem mindenkinek a felfogása egyezett az enyémmel, ugyanis a szemközt ácsorgó emberek közül az egyik, fittyet hányva a feltűnő, piros jelzésre, fogta magát és elindult átszelni az utat. Ugyan többször is körülnézett, nem volt képes felmérni azt a – az engedélyezett sebességet valószínűleg messze túllépő – sötét színű közeledő autót. Azzal, hogy a férfi gyorsított a tempóján, hogy elkerülje a balesetet, csak rontott a helyzeten. Így lett az ütközés „tökéletes” – ha lehet egyáltalán így fogalmazni. Filmbeli volt az egész; ahogyan az áldozat szinte repült az ütközés hatására, ahogyan a gázoló autó mindenféle törvénynek ellent próbálva mondani fékezett, hosszú nyomokat hagyva az aszfalton, a zebra élénk, fehér csíkjain. Az immár rongybabát imitáló helyzetű test előtt sikerült a BMW-nek megállnia. Épphogy sikerült. Nem akciófilm volt, sokkal inkább horror.
Bár mindeközben a gyalogosoknak szóló jelzőlámpa zöldre váltott, senki nem mozdult – én sem. Döbbenet és ijedtség látszott mindannyiunk szemében, melyet a felkelő nap sugarai csak még drámaibbá tettek. El kellett telnie néhány pillanatnak ahhoz, hogy realizáljuk minek voltunk a szemtanúi, ezt követően mindenki különbözőképpen reagált. Az érkező autók természetesen megálltak, annyira viszont nem volt még nagy a forgalom, hogy dugó alakuljon ki. Volt aki kiabálni, jajgatni kezdett, és ott állt még velem szemben egy édesanya is a gyermekével. Sírt – már hogyne sírt volna szegény? A BMW sofőrjére pillantva, a kezében egy telefont véltem felfedezni; a mentők remélhetőleg hamarosan kijönnek a baleset helyszínére. Volt még egy középkorú férfi is a helyszínen, elegánsan, öltönyt viselve, ő magabiztosan sietett a földön kiterülő férfi segítségére. Remélhetőleg orvos, és tudja mit csinál.
Nyilvánvalóan nem engedhettem meg magamnak, hogy fogjam magam, elszaladjak gyorsan egy taxiig, ahogy azt terveztem, aztán élvezzem a szépségipar nyújtotta kényeztetést, főleg azután nem, hogy a test mellett guggoló férfi a járókelőkhöz szólt. Még egyszer utoljára körülnéztem és sorra zártam ki az embereket, akik különböző okok miatt valószínűleg nem fognak segíteni. Tudomásul kellett vennem, hogy egyedül maradtam, én voltam az utolsó lehetőség. Bár hezitáltam, rövidesen vettem egy nagy levegőt, léptem, és máris  közelebb kerültem az egész tragédiához. Nem a sebesült férfi felé siettem, hanem egyenesen oda, ahová az öltönyös úr irányított; az autóba. A jármű egyértelműen nyitva volt, az elsősegélydobozt első körben az autóülés alatt és a kesztyűtartóban terveztem keresni, ezután jött volna a csomagtartó. Szerencsére az autóülés alatti hely telitalálatnak bizonyult, ugyanis ott találtam rá a dobozra. Magammal vittem az egész dobozt az orvos mellé – mert igen, abból amit eddig láttam, egyre biztosabbá vált, hogy szakember – ,majd sorra adtam a kezébe, amit kért; a kötszert és a vattát.
Más dolgom nem volt, pszichikailag kellett leginkább helytálljak. Ilyenkor adok hálát az erős gyomromért.
Nem sokkal később következett az újabb kérés. Tisztában vagyok az elsősegélydoboz tartalmával, és nincs semmilyen előírás arra, hogy bármiféle csövet tartalmaznia kellene. Ennek ellenére gyorsan feltúrtam a benne levő tartozékokat, de semmi – éppen ahogyan arra számítottam. A férfi B terve így szólt: „egy vastag, erős szívószál a kávézóból”. Kérésének eleget tettem, a kávézó egész közel volt; a zebrától pár lépésnyire, a sarkon egy kellemes hangulatú épület. Az egyik kíváncsibb pincérnő már a baleset kezdetétől követte az eseményeket, miközben az ajtófélfát támasztotta. Csak a pattogatott kukorica hiányzott a kezéből. Hála az égnek a nő is hallotta, mire van szüksége az épp életet mentő férfinak, ezért mire a kávézóhoz siettem, egy vastag, fekete szívószállal várt.
- Köszönöm! – motyogtam a megszokott udvariasság miatt, bár a fejem teljesen másfelé járt.
Mire odaadtam a szívószálat, a távolból már hallhattuk a mentőautó szirénáit, ami csak könnyített a helyzeten.
Amint megérkeztek a mentősök, minden sokkal gyorsabban történt, profin megoldottak mindent, aztán mire észbe kaptam, ott sem voltak már, újra csak a távolból hallhattam a kellemetlen hangú szirénát. Az eseményeket addig csendben figyelő emberek is lassan szétszéledtek, csak a vértócsa maradt az út közepén. Az út közepén pedig a BMW tulajdonosa, a zakójától megfosztott segítőkész férfi és én. Bosszantott az a pár csepp vér, ami a kabátomra került, de mindez eltörpült, amikor az orvosra pillantottam. Én és a kabátom elbújhattunk mellette!
A férfi felém fordult és megköszönte a segítségemet, némi túlzással.
- Kötelességemnek éreztem segíteni... – feleltem komolyan – ...de nagyrészt Magán múlott az élete. Orvos? – tettem fel végül a kérdést, melyben szinte biztos voltam, de kitudja; az sem kizárt hogy csupán egy nagyon tapasztalt, tanult emberhez volt szerencsénk.
Időközben kaptam egy kézmosással összekötött kávémeghívást is, melynek első részéből biztos voltam benne, hogy kiveszem a részem.
- Ha kávéra nem is, egy teára mindenképp. – mosolyodtam el. Nem akartam elutasítani, de mivel kávézni nem szokásom, maradt a tea.
A férfi udvariasan be is mutatkozott, majd jó tanácsként ajánlotta, hogy folytassuk az utunkat inkább a gyalogosok részére kijelölt helyen.
- Iris Fitzgerald, örülök, hogy megismerhetem! – pillantottam reflex-szerűen a kézfejére – Talán egy alapos kézmosás után. – reagáltam le a helyzetet búcsút intve a komolyságnak. Nem azért nem fogtam vele kezet, mert finnyás vagyok, hanem azért mert a körülményeket figyelembe véve sem ez volt a legjobb ötlet. Bizonyára a férfi is megérti.
A szépségszalon pedig... nos, a legkevesebb, hogy kézmosás után küldök nekik egy üzenetet.
Vissza az elejére Go down

William White
run the world † hunter

William White



Hozzászólások száma ▌ :

50

Érkezésemnek napja ▌ :

2016. Jul. 03.

Tartózkodási hely ▌ :

Belfast

Foglalkozás ▌ :

Sebész

faj ▌ :

Vadász

▌▌▌▌▌▌▌▌▌ :

"Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet!  – Ms. Fitzgerald & Mr. White Tumblr_inline_mptbd4Djj81qz4rgp
"Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet!  – Ms. Fitzgerald & Mr. White Tumblr_ntoqj8OVV91uxh4vjo1_500


Témanyitás Re: "Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet! – Ms. Fitzgerald & Mr. White ▌ ▌
"Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet!  – Ms. Fitzgerald & Mr. White EmptyHétf. Júl. 11, 2016 1:40 pm




Somebody help here!


William White halványan elmosolyodott az alakváltó szavait követően. Ugyan tény, hogy tényleg rajta múlt elsősorban a férfi élete, ha nem lett volna kéznél az a pár kért eszköz, akkor egymagában nem tudott volna mit tenni. William sosem tekintett mások életének megmentésére elismerést érdemlő feladatként, kötelességének érezte megtenni a tőle telhetőt. Valószínűleg ezért is akart orvos lenni; ezzel talán elsőre összeegyeztethetetlennek tűnt másik – sokkal gyakrabban űzött – foglalkozása. Kioltani egy természetfeletti életét majdnem gyökeres ellentéte volt orvos mivoltának, de ez csak látszatra volt így. Igazság szerint Williamet nem zavarta egyik lénycsoport létezése sem, már régen kiábrándult, nem hitt eléggé, hogy érdekelje az ilyen. Csak azzal a természetfelettivel volt gondja, amelyik halandók életét vette el, saját múltja miatt pedig még a legkedvesebb boszorkány is ebbe a kategóriába tartozott számára.

Igen, Belfastban dolgozom sebészként – válaszolta végül a vadász. Magában jót nevetett a gondolaton, ahogy látta lelki szemei előtt az alakváltó reakcióját, mikor közli: ő az egyik legrettegettebb Mestervadász Európában. Természetesen ilyet sosem mondott volna, mert nem sokszor fedte fel milétét, illetve nem szerette dicsérni magát. Teljesen reálisan látta saját képességeit, de sohasem hangoztatta volna a magáról alkotott véleményét másoknak. Nem érezte szükségesnek, és a Ligán belül kapott annyi elismerést, félte annyi boszorkány a nevét, hogy erre nem is volt szükség.

Akkor egy teára. Helyes döntés, próbáljon meg a lehető legkésőbb rászokni a kávéra, ha teheti. Ugyan a legújabb cikkek már pozitív hatásait emelik ki, nem árt vigyázni a koffeinnel. – William egy művelt, különböző tudományokban jártas úriember benyomását kelthette, szándékában állt ilyen képet festeni magáról a fiatal nőnek. Nem csak alakoskodásból volt udvarias, White tényleg ily módon élte életét. Számára a sebészet – emberi életek mentése – és a vadászat – a természetfeletti megölése – egyaránt művészet volt, annak olyan ágai, melyekben William a csúcsra küzdötte magát.

Igen, mindenképp – pillantott a vadász újra véres kezére, majd halványan a nőre mosolygott. Feltűnés nélkül, nyugodtsága mögé rejtőzve figyelte Iris reakcióját, remélte, hogy modorával megnyerheti az alakváltót. Ahogyan a nő pillantása William kezére siklott, majd ahogyan hagyta magát leterelni az útról, bizakodásra adott okot. Nonverbális kommunikációval igyekezett tudat alatt befolyásolni az alakváltót, hogy ha a kávé-tea fogyasztása közben esetleg rá is eszmél, kivel ült le ezen a véres dublini reggelen, ne meneküljön fejvesztve el. William tudni akart a boszorkányról, aki hajnalban átvágta, és egy helyi természetfeletti lakos ebben segítségére lehetett. Illetve ha esetleg nem is tudott semmiről… Eleget volt egymagában ahhoz, hogy lelke mélyén vágyjon valamilyen szinten a társaságra – bár ezt magának sosem ismerte volna be.

A kávézóban kedves mosollyal fogadták őket, és kinyitották mindkettejüknek a mosdóhoz vezető ajtókat. Valószínűleg csak azért, mert nem szerettek volna vért takarítani a kilincsről, de az indok hiányában kedves gesztus volt. Pár perc alatt William egészen rendbe szedte magát, nagyjából sikerült eltűntetnie az ingujjára kerülő vérfoltot is. Sok éves gyakorlata volt az ilyenben, így határozott mozdulatokkal, gyorsan tevékenykedett. Az öltöny megmaradó mellényével nem tudott mit kezdeni, bár az azon lévő vércseppek nem keltettek feltűnést. Ugyan szégyellte valahol ruháját, tekintve, hogy fél óra múlva már valószínűleg úton lesz hazafelé, nem nagyon foglalkoztatta a dolog.

Mikor William visszatért a kávézó hangulatos helyiségébe, ahol az egyik asztalnál már az alakváltó várta, az egyik pincérnő lépett oda hozzájuk. Elmondása alapján ismerte az elütött fickót, és köszönetképpen a ház vendégeivé tette a férfi életének két megmentőjét. Mindketten rendeltek – William egy erős feketét –, majd várakozás közben a vadász igyekezett felvenni beszélgetésük fonalát.

Ms. Fitzgerald, köszönöm, hogy elfogadta meghívásom, még ha végül a kávézó vendégeivé váltunk is. Mivel foglalkozik? Gyorsan reagált egy nem mindennapi helyzetben, hideg fejjel tudott cselekedni. Gondolkozott már az egészségügy irányában? – kérdezte a vadász. Igyekezett egy semleges, csevegő hangnemet megütni, bár nehezebben ment neki, mint először gondolta. Beszélni szokott, nem beszélgetni; a kettő között ég és föld távolság volt. William egyenes háttal, de lazán ült a bőrüléses kis boxban, vele szemben foglalt helyet az alakváltó. Kis késéssel talán – de ez betudható volt a helyzet komolyságának is – halvány mosolyt varázsolt arcára. Hideg barna tekintete a szőke alakváltó arcát kutatta az udvariasság határain belül maradva. Ugyan nem volt ínyére lefutni ezeket a köröket, tudta, hogy nem tehet mást, ha tényleg információt akar kicsikarni a nőből a banyát illetően.
Vissza az elejére Go down

Iris L. Fitzgerald
in my own way † shapeshifter

Iris L. Fitzgerald



Hozzászólások száma ▌ :

16

Érkezésemnek napja ▌ :

2016. Jul. 05.

Tartózkodási hely ▌ :

▌▌▌dublin

faj ▌ :

▌▌▌alakváltó

▌▌▌▌▌▌▌▌▌ :

"Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet!  – Ms. Fitzgerald & Mr. White Tumblr_n17gqlvskm1ri58ybo3_250


Témanyitás Re: "Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet! – Ms. Fitzgerald & Mr. White ▌ ▌
"Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet!  – Ms. Fitzgerald & Mr. White EmptyHétf. Júl. 11, 2016 9:56 pm


Time waits for no one

So do you want to waste some time?





to William

somebody just got some help

A tippem teljesen jónak bizonyult; a legfrissebb ismeretségemről, William White-ról kiderült, hogy sebész. Ennek tudatában talán már nem is olyan lenyűgöző, ahogyan a reggeli esetre reagált – valószínűleg minden vele egy cipőben járó ezt tette volna. Senki sem kényszerítette – igaz, egy orvosnak viszont alapvető cselekedete az életmentés. Mocorgott is bennem egyfajta meglepettség, kis kíváncsisággal fűszerezve, abban a pillanatban,  amikor a férfi nemes egyszerűséggel, magabiztosan lépett oda a sérülthöz, akinek meggondolatlansága az életébe is kerülhetett volna. Mr. White felelete azonban konkrét választ adott nemcsak a szóban forgó, hanem az időközben bennem felmerülő kérdésekre is, melyek a kíváncsiságomat eredményezték. Sebész – ez sok mindent megmagyaráz.
- Ezek szerint megérte ma bejönni a fővárosba. A szerencsétlenül járt férfi szemszögéből nézve legalábbis biztosan. – tekintetem egy pillanat erejéig újra a baleset helyszínére vándorolt, változás viszont még mindig nem történt az elmúlt perchez viszonyítva. Átlagos sebességű léptekkel hagytuk lassan magunk mögött az útkereszteződést – kicsit olyan volt, mintha mi sem történt volna, mi pedig csak egy jól megérdemelt innivalót szerettünk volna elfogyasztani a legközelebbi kávézóban. Leszámítva természetesen a vért, mely még mindig szinte mindenhol ott éktelenkedett.

- Megfogadom a tanácsot! – Sőt még kólát sem iszom rendszeresen, de annyira közeli viszonyt azért nem ápolunk egymással, hogy még ezt is megvitassuk.
A férfi udvarias, tudása pedig látszólag több területre is kiterjed. Emellett kedvesnek és érdeklődőnek tűnik, e két tulajdonság körvonalai viszont rajzolódnak még, talán a komoly, gátlásosnak tűnő külső miatt. A felsorolt tulajdonságok így együtt alapvetően gyanúsak lennének egy férfinél – a kedves, érdeklődő, okos, udvarias talán a túl szép, hogy igaz legyen kategóriába tartoznak – de mindezt ráfogom pusztán arra, hogy nem azonos generáció tagjai vagyunk.
A majdnem-kézrázást követően szavakban nem bővelkedtünk, ez viszont nem jelentett nagy gondot, ugyanis rövidesen a sarki kávézóhoz értünk. A személyzet kifejezetten segítőkész volt; ajtót nyitottak, elvezettek minket a mosdókig és ami különösen tetszett; végig mosolyogtak.
A női mosdóba belépve egy hatalmas tükörrel találtam szembe magam, melyben kellőképp végigmértem szerény személyemet. Megpróbáltam minden apró vércseppet felkutatni a ruházatomon, eredményképp pedig boldogan állapítottam meg, hogy a kabátomon kívül minden tiszta maradt. Alaposan kezet mostam, levettem a dzsekit, majd nekiláttam a foltokat vízzel eltüntetni. Tudtam hogy teljesen tiszta úgysem lesz, de legalább nem hagytam, hogy a vér beleszáradjon az anyagba. Még egyszer utoljára szembenéztem saját magammal, ekkor jutott eszembe, hogy a táskám mélyén lapul egy vörös színű rúzs. Onnantól egyértelművé vált mi lesz a következő lépés; egy kis szín némileg feldobta a fáradt, kissé terhelt, smink nélküli arcomat.
Mielőtt a kabátot a karomra terítve távoztam volna, írtam egy rövid üzenetet a kozmetikusnak, melyben kifejeztem mérhetetlen megbánásomat, a ma reggeli elmulasztott jelenésemmel kapcsolatosan.
Arra számítottam, hogy mire végzek, Mr. White már kinn lesz, ám mivel tévedtem, volt lehetőségem kiválasztani, melyik asztalnál szeretném majd elfogyasztani a teámat. Egy ablak melletti asztalnál foglaltam helyet, így amíg a férfi megérkezett, a járókelők szemlélésével töltöttem el az időt.

Az, hogy a pincérnő ismerte az elütött férfit, ingyen italokhoz és részemről egy rövid eszmefuttatáshoz vezetett. Akár én is lehettem volna az, aki türelmetlenül, a késésre hivatkozva próbálja elhitetni a lelkiismeretével, hogy mivel úgysem jön éppen autó, nyugodtan átmehet a piros jelzésen. Tekinthetjük az érem másik oldalát is, avagy azt a verziót, melyben én vagyok a jármű vezetője. Nyugodtan beülhettem volna reggel az autómba, mint általában, majd váratlanul elüthettem volna egy szabálytalanul közlekedő gyalogost. „Ittasan”, méghozzá. Ehhez képest ott ültem, hagyományos erdei gyümölcsös teát rendelve, mint megmentő, a ház vendégeként.
- Én köszönöm a meghívást! – hangzott el kissé robotszerűen. Olyan dolgok ezek, melyek a jólneveltségről árulkodnak, mégis annyira elcsépeltté tudnak válni!
- Kíváncsi vagyok mi lehetett ennyire fontos az úriembernek... – jegyeztem meg, hiszen újra témává vált a baleset – Egyébként személyi asszisztensként dolgozok, itt Dublinban. – feleltem egyszerű kérdésére – Őszintén megvallva, sosem vonzottak különösebben az egészségügyi pályák. Segítek az embereken, ha épp szükség van rám, de nem tudnám ennek szentelni az életem... – a választ végülis megadtam, milyen kár, hogy nem gondoltam át! Ezt realizálva, inkább abba is hagytam a mondanivalómat. Csak remélni tudtam, hogy a beszélgetőpartnerem nem vette sértésnek az elhangzottakat – mentegetőzni azonban semmiképp sem akartam. Hátha értékeli az őszinteségemet.
Vissza az elejére Go down

William White
run the world † hunter

William White



Hozzászólások száma ▌ :

50

Érkezésemnek napja ▌ :

2016. Jul. 03.

Tartózkodási hely ▌ :

Belfast

Foglalkozás ▌ :

Sebész

faj ▌ :

Vadász

▌▌▌▌▌▌▌▌▌ :

"Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet!  – Ms. Fitzgerald & Mr. White Tumblr_inline_mptbd4Djj81qz4rgp
"Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet!  – Ms. Fitzgerald & Mr. White Tumblr_ntoqj8OVV91uxh4vjo1_500


Témanyitás Re: "Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet! – Ms. Fitzgerald & Mr. White ▌ ▌
"Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet!  – Ms. Fitzgerald & Mr. White EmptySzomb. Júl. 16, 2016 11:17 am




Somebody help here!


William White elgondolkodott az alakváltó szavain. Ugyan elsőre semmilyen többletjelentéssel nem bírt, a vadász már megtanulta, hogy a látszat nagyon sokszor csal. Végül magában arra jutott, hogy a mellette álló fiatal nő természetfeletti léte ellenére viszonylag normális életet élhet; William nem hitte, hogy Iris szeretett volna valami másra is utalni szavaival.

Igen, az úrnak szerencséje volt, hogy erre jártunk. Ha nem így történik, vagy csak egyikünk van itt, akkor elég szomorú vége lett volna. – William nem tette hozzá, hogy minden eshetőség megvan arra, hogy a férfi már meghalt, vagy az elkövetkezendő órákban távozik el. Feleslegesnek látta az ilyen részletekkel traktálni az alakváltót, elvégre már egyikőjük sem tehetett semmit, illetve ha William akármit is meg akart tudni az elszalasztott boszorkányról, akkor nem ijeszthette el a nőt.

A vadász tekintete követte Irisét; a nő visszanézett a vérfoltos zebrára. Annak ellenére, hogy az alakváltón semmilyen smink sem volt, Williamnek el kellett ismernie, hogy szépsége így, természetesen is lenyűgöző. Ugyan nem kérdezett rá – elvégre akkor minden kiderülne –, a vadász szívesen megtudta volna, hogy milyen alakot ölt a nő átváltozva. Biztos volt benne, hogy valamilyen kecses, különleges állat alakját képes felvenni, elsőként William valamilyen különleges madárra vagy macskára tippelt volna.

A vadász jól leplezett érdeklődéssel figyelte, ahogyan az alakváltó egy röpke pillanatra mintha meglepődött volna a jó tanácsán. Ez esetben William sejtette a reakció okát: az érdekek nélküli puszta kedvesség – sokkal inkább egyszerű jó modor – kihalófélben volt a XXI. században. Feleslegesnek látta ezt megemlíteni, így csak halvány mosollyal arcán biccentett a nőnek, miközben lassú tempójú, rövid sétájuk a végéhez közeledett.

A kávézóban mindketten meglátogatták a mellékhelyiséget, mikor William visszatért a hangulatos terembe, Irist az ablak mellett ülve találta. Azonnal feltűnt neki a nő vörös rúzsa, és ugyan jól állt neki, a vadásznak jobban tetszett az alakváltó természetes szépségében, mindennemű smink nélkül.

A nő robotszerű, gépies válasza majdnem megmosolyogtatta Williamet. Ő sem szerette a közhelyeket és a feleslegesen lerótt, unalmas köröket, bár ezt sohasem mutatta ki. A vadász kíváncsi volt, hogy az alakváltó miképpen viselkedne, hogyha tudná, kinek is mondott igent egy reggeli teázásra…

A türelmetlenség kevés helyzetben vezet jóra – jegyezte meg a vadász. Majdnem kimondta, de inkább meggondolta végül magát, hogy igazából nem is a férfi türelmetlenségével volt a gond, hanem az idiotizmusával. Mert ha valaki át akar menni a piros lámpán, akkor legalább mérje fel a helyzetet – vagy valami hasonló. Nem véletlen, hogy a természetes szelekció során az ehhez hasonló esetek fenntartották a rossz gének kiszelektálódását; egyszer talán az emberből is eltűnnek ezek.

Iris foglalkozása tovább erősítette Williamben azt, hogy az alakváltó azon túl, hogy a természetfelettihez tartozik, teljesen "átlagos". Valamiért sajnálta, hogy ez így van; nem sok reményt fűzött ahhoz, hogy tud akármit is a boszorkányról a vele szemben ülő nő. Ugyan a vadász szívesen feltett volna még pár kérdést, nem akart tolakodónak tűnni semmiképp.

Terelve a témát, Iris újabb válasza sem lepte meg igazán. Nem azért nem, mert az alakváltó mondta, hanem mert ez egy köztudott tény volt. Hiába volt valaki talpraesett és segítőkész, ahhoz, hogy emberek életének megmentése legyen valakinek a munkája… Elhivatottság kellett. Aki azért tanult orvosnak, hogy sok pénze legyen… Azok vagy el sem végezték az egyetemet, vagy sohasem váltak igazán jó orvossá. Ez nem erről szólt, és szerencsések voltak azok, akik ezt időben meglátták. Nem volt mindenki alkalmas erre a pályára.

Ugyanolyan csodás dolog, hogy ezt felismerte, mintha valójában ezzel foglalkozna – William hangjában nem volt egy szemernyi rosszallás vagy sértődöttség sem. Látta, hogy Iris megbánta részben, amit mondott, de nem akarta, hogy ez így legyen. – Nem mindenki való az egészségügybe – jelentette ki egyszerűen.

Időközben meghozták a kért teát és kávét, William tudta, hogy valószínűleg negyed órányi bájcsevej, és sohasem látja többet az alakváltót. A vadász nem látta értelmét, hogy felfedje kilétét, vagy kellemetlen helyzetbe hozza a nőt… Így miért ne társaloghatna minden körülményt félretéve? Néha-néha azért Williamnek is jól esett meginni egy kávét valaki más társaságában…
Vissza az elejére Go down

Iris L. Fitzgerald
in my own way † shapeshifter

Iris L. Fitzgerald



Hozzászólások száma ▌ :

16

Érkezésemnek napja ▌ :

2016. Jul. 05.

Tartózkodási hely ▌ :

▌▌▌dublin

faj ▌ :

▌▌▌alakváltó

▌▌▌▌▌▌▌▌▌ :

"Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet!  – Ms. Fitzgerald & Mr. White Tumblr_n17gqlvskm1ri58ybo3_250


Témanyitás Re: "Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet! – Ms. Fitzgerald & Mr. White ▌ ▌
"Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet!  – Ms. Fitzgerald & Mr. White EmptySzomb. Júl. 16, 2016 3:38 pm


Time waits for no one

So do you want to waste some time?





to William

somebody just got some help

Amint – még egyedül – ,az asztalnál ücsörögve lépteket hallottam a mosdó irányából, egyből arra fordítottam a fejem; nem meglepő módon William White lépései voltak azok. A lábbeliktől kezdve mértem végig a férfit, aki egész ügyesen összeszedte magát ilyen rövid idő alatt is. A percekkel ezelőtt még rémisztően ható hatalmas vérfolt az ingujján szinte teljesen eltűnt. Ahogy tekintetem William arcára siklott, észrevettem, hogy bár engem figyel, nincs meg a szemkontaktus. Néhány tizedmásodpercre volt csupán szükségem ahhoz, hogy rájöjjek, mindezt a frissen felkent rúzsom okozza. Minden érthetővé vált, nyilván feltűnt neki az apró változás, ez terelte el kis időre a figyelmét.

Az elmélkedésem a balesetet szenvedő férfiről egyértelműen egy nyitott kérdés maradt, válaszok nélkül; egyikőnk sem tudhatta pontosan, miért nem bírt az úriember egy fél percig várni még, míg a jelzés zöldre vált. Hova siethetett? Sosem tudjuk meg.
Mr. Whitenak erre csak egy rövid, bölcs válasza volt, miszerint a türelmetlenség kevés helyzetben vezet jóra. Ebben teljesen igaza volt és hogy őszinte legyek, ennél konkrétabb választ nem is vártam. Éppen ezért reagáltam le a szituációt egy egyszerű, helyeslő bólintással, találgatni semmi értelme nem lett volna. Meg egyébként sem néztem ki a férfiből, hogy lehetséges variációkat sorolunk majd fel, ezt követően pedig jó kis pletykákat kreálunk az egész helyzetből. Ezt azért még magamból sem nézem ki...
Az elhamarkodott válaszom után a pályaválasztással kapcsolatosan, William arckifejezését kezdtem fürkészni; kíváncsi voltam hogyan reagál erre. Nem tűnt sem meglepettnek, sem pedig sértődöttnek, a válaszomat teljesen átlagos reakcióként könyvelte el, egy teljesen átlagos kérdésre. Nagyon helyes – örülök, hogy nem veszi magára a legapróbb dolgokat is.
Nem hiszem, hogy a megjegyzésére választ várt, így arra, hogy milyen csodás dolog hogy egyáltalán felismertem, milyen munkakörök fekszenek nekem, és milyenek nem, csak egy mosollyal reagáltam.
- Ezzel tökéletesen egyetértek. – avagy azzal, hogy nem mindenki való az egészségügybe. A beszélgetésünk kezdett kissé kellemetlenné válni, én legalábbis ezt éreztem. Ennek az oka az lehetett, hogy nem nagyon tudtunk miről beszélgetni. Nem tudtam milyen témát kellene felhozni, mely nem is annyira elcsépelt és annyira nem is lőhetek mellé vele. Mivel tisztelettudóan és udvariasan viselkedtünk és beszélgettünk egymással, kínos csend nem keletkezett, de érezhető volt, hogy bizonyos határok között társalogtunk, a felszabadult csevegéstől pedig igen távol álltunk.
Abban hogy Mr. White újabb bölcs frázissal próbálja fenntartani a dialógusunkat, a férfit az asztalon heverő telefonom csörgése akadályozta meg. A mobiltelefon az alapértelmezett csengőhangon szólalt meg, ha nem így lett volna, talán újabb kínos szituációban lett volna részem. Szerencsére kinőttem már abból, hogy havonta, az aktuális legdivatosabb melódiát állítsam be csengőhang gyanánt.
A képernyőn Eleanor Parker neve villant fel hirtelen. Parker, hát persze. Tisztában voltam vele, hogy nem ez a valódi neve, ám tekintettel a körülményekre és a boszorkányokra kimagaslóan leselkedő veszélyekre, sosem faggattam őt erről. Így talán én is és ő is nagyobb biztonságban tudhatta magát.
Érdekes viszony a kettőnk közötti, melyet egyébként barátságnak nevezünk. Hívhatjuk érdekbarátságnak is, elvégre minden ezzel kezdődött, ám idővel rájöttünk, civilként is egész jól kijövünk egymással. Ritkábban fordul már elő, hogy szívességek miatt keressük egymást, a kikapcsolódásként együtt töltött órák idővel gyakoribbá váltak. Jó, nem mindennapossá, az „örökké legjobb barátok” címkét sem aggatjuk magunkra, de ha összefutunk néha, az sosem sül el rosszul.
- Ezt fel kell vennem... – jegyeztem meg, majd a készüléket a fülemhez emelve, diszkréten álltam fel a helyemről és vonultam néhány méterrel arrébb. Biztos, ami biztos – meg egyébként sem szeretem, ha a fél világ tud a telefonos ügyeimről.
Sejtettem mi lesz a hívás témája, ugyanis terveink voltak az estét illetően.

...

Ki nem állhatom, ha valaki az utolsó pillanatban mond le valamit – ezalól pedig Eleanor sem képez kivételt. Nyomós oka volt rá, ezt el is magyarázta, én pedig meg is értettem; az élete kétségtelenül fontosabb, mint egy bármikor megismételhető csajos este. Ettől függetlenül nem esett jól.
Kissé bosszúsan tértem vissza az asztalunkhoz, melyen már William kávéja és a teám várt. Helyet foglaltam, majd bocsánatot kértem az előbbiért.
- Ne haragudjon... Hol is tartottunk? – igen, pontosan tudtam, hogy hol tartottunk. Folytatódjon hát a bájcsevej.
Vissza az elejére Go down

William White
run the world † hunter

William White



Hozzászólások száma ▌ :

50

Érkezésemnek napja ▌ :

2016. Jul. 03.

Tartózkodási hely ▌ :

Belfast

Foglalkozás ▌ :

Sebész

faj ▌ :

Vadász

▌▌▌▌▌▌▌▌▌ :

"Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet!  – Ms. Fitzgerald & Mr. White Tumblr_inline_mptbd4Djj81qz4rgp
"Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet!  – Ms. Fitzgerald & Mr. White Tumblr_ntoqj8OVV91uxh4vjo1_500


Témanyitás Re: "Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet! – Ms. Fitzgerald & Mr. White ▌ ▌
"Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet!  – Ms. Fitzgerald & Mr. White EmptyHétf. Júl. 18, 2016 11:18 pm




Somebody help here!


William White  nem hitt a véletlenekben. Az úton elütött férfi élete azon múlt, hogy egy jó nevű hotelben rossz kávé van, hogy egy fiatal nő éppen erre sétált… William meglátása szerint mindennek oka volt, még ha néha veszettül fájt is ezt egyszerűen elfogadni. Sokszor nem láthattuk az okokat – a vadász ezt az elméletet képtelen volt ráhúzni családja halálára –, de a tapasztalatai azt mutatták, hogy mindig, mindennek oka van.

William bár a tézisét képtelen volt ráhúzni az őt finoman végigmérő alakváltóval való kávézásra, de talán az egésznek csupán a életmentés volt az egyetlen oka. A férfi hajlamos volt túlgondolni dolgokat, feleslegesen végigrágni magában ezernyi végbe nem menő eseményt, bár ennek köszönhette sok esetben életét, így szokásával igyekezett nem felhagyni.

Láthatóan Iris kedvére volt, hogy kemény, határozott véleményére William egyszerűen reagált; a nő vörös mosolyával és lágy szavaival hozta ezt a vadász tudomására. Hogyha tudná! Ilyenkor a férfi látta maga előtt, ahogyan kijelenti halkan, ki is ő, látta képzeletében, ahogyan a természetfeletti arcára ráfagy a mosoly… Sohasem tette volna meg, nem látta értelmét. Iris egyetlen „bűne” az volt, hogy nem egyszerű halandónak született, és ugyan ezen a Liga elvei képtelenek voltak szemet hunyni, Williamet teljesen hidegen hagyta a dolog. De mégis, eljátszani a gondolattal… Ugyan nem az alakváltó válasza miatt, de halvány mosolyra húzta száját.

Bár egyetlen porcikáján sem látszott, egyetlen gesztusával sem árulta el a nőnek, William halálosan vágyott már a találkozásuk végére. Nem mintha nem lett volna Iris jó társaság… Lehet, hogy az volt, de nem a vadász számára. Elég hamar kiderült, hogy lényegében nem tudnak semmiről sem beszélni – nem mintha William egyébként olyan sokszor társalgott volna akárkivel is. A csevegés fogalma számára ismeretlen volt, ő csak egyszerűen beszélt, ha szükségesnek látta azt.

Hogy teljen az idő, és ne legyen túl kínos a csend, azért szépen komótosan, kissé döcögősen, de végül is gördült tovább beszélgetésük fonala. Miután kihozták a kért italokat, mindketten sajátjukkal foglalkoztak, így a beszélgetésben beálló csend nem vált kínossá. A vadász tisztán, tej és cukor nélkül itta a kávéját. Régebben nem lett volna képes erre, azonban a korral együtt egyre kevésbé ment neki egy végigrohant éjszaka után a másnapi teljesítés. Bár nem gyakran hódolt eredeti foglalkozásának, ha mégis ezt tette, akkor munkájában – csakúgy mint a vadászatba – nem csúszhatott hiba. Mindkét foglalkozása felelősségteljes munka volt, William halálosan komolyan vette ezt. Koffeinfüggő lesz és a kávé káros hatásait kell elviselnie? Nem érdekelte, mert emberéletek forogtak kockán, ez számára majdnem mindennél előrébb való volt.

Mielőtt kínosra nyúlhatott volna a kávé és tea fogyasztása közben a csend, az alakváltó telefonja megcsörrent. A képernyőn felvillant egy név, melynek hatására William azonnal olyan éber lett, mintha legalább öt feketét ivott volna meg gyors egymásutánban. Eleanor Parker.

Csak biccentett Irisnek – nagyon fel sem fogta, hogy az mit mond –, a vadász saját gondolataival volt elfoglalva. Elméjének rendesen karbantartott, olajozott fogaskerekei azonnal gyártani kezdték a lehetőségek végigjárásához szükséges kérdéseket: miért most és miért Eleanor Parker? Bár gyakori név, az esély arra, hogy egy természetfelettit egy másik Eleanor Parker hív… Mi köze lehet a boszorkánynak ehhez a látszólag teljesen átlagos életet élő alakváltóhoz? Ennyire félreismerte volna Irist az első benyomások alapján? Esetleg Eleanor szövetségese az alakváltó?

William fejében cikáztak a kérdések és a rájuk adott lehetséges válaszok. Pislognia kellett párat, az erőltetett gondolkozástól látása egy pillanatra elhomályosult, halántékába fájdalom nyilallt. Gyorsan, nagyon gyorsan kellett végiggondolnia mindent, elvégre Iris visszatérte után már meghozott döntésével – és annak jövőbeni következményeivel – kell együtt léteznie. Mindig is hallgatott ösztöneire, és megtanulta már nagyon régen: hogyha egyszer elindul valamilyen belső sugallatra az egyik irányba, már nem táncolhat vissza, mert annak sokkal súlyosabb következményei lehetnek, mintha továbbment volna.

Iris bosszús arcát látva William egy kicsit megnyugodott, meghozott döntésével kompatibilis volt az alakváltó reakciója.
Ugyan, nem történt semmi. Biztosan fontos volt – fűzte hozzá a vadász, remélve, hogy az alakváltó jobb téma híján elmeséli, hogy mit mondott neki a boszorkány. William a nyakát tette volna rá, hogy az az Eleanor kereste az előbb. Hogy Irist tovább biztassa, kis szünet után hozzátette – Vagy esetleg mégis történt valami? – Remélte, hogy nem kell ennél többet mondania, a nő biztosan tudatában volt, hogy a vadász észrevette az arcán ülő kifejezést.

William az asztalra csaphatott volna – de ehhez túl sokan voltak jelen. Halkan beszélve, elővéve félelmetesebbik énjét felfedhette volna kilétét, ezzel késztetve Irist beszédre – de itt még nem járt. Először adott egy esélyt az alakváltónak, hogy maga mondja el a vadász számára információt szolgáltató dolgokat.
Vissza az elejére Go down

Iris L. Fitzgerald
in my own way † shapeshifter

Iris L. Fitzgerald



Hozzászólások száma ▌ :

16

Érkezésemnek napja ▌ :

2016. Jul. 05.

Tartózkodási hely ▌ :

▌▌▌dublin

faj ▌ :

▌▌▌alakváltó

▌▌▌▌▌▌▌▌▌ :

"Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet!  – Ms. Fitzgerald & Mr. White Tumblr_n17gqlvskm1ri58ybo3_250


Témanyitás Re: "Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet! – Ms. Fitzgerald & Mr. White ▌ ▌
"Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet!  – Ms. Fitzgerald & Mr. White EmptyKedd Júl. 19, 2016 9:46 am


Time waits for no one

So do you want to waste some time?





to William

somebody just got some help

A telefonom jelzésével voltam elfoglalva – és azzal, hogy hova vonulhatnék majd el ezt a hívást elrendezni – ,a férfi reakcióit pedig egyáltalán nem követtem görcsös figyelemmel. Ettől függetlenül, szerintem nemcsak egy alakváltó, de még egy egyszerű ember is észrevette volna azt a fikarcnyi, de annál különösebb változást Williamen.
A hirtelen érdeklődése kérdéseket vetett fel. Láttam, hogy amint a készülék felvillant, majd ezt követően hangokat kezdett kiadni, Mr. White figyelme rögtön arra terelődött. Ez nem furcsa, tekinthetjük egyszerű reflexnek, vagy egy minimális szintű kíváncsiságnak is. Normális, emberi dolog – senkit sem kérnék számon emiatt.
Valójában nem is ezt tartottam furcsának, sokkal inkább azt, ahogyan a férfi reagált, miután – valószínűleg – sikeresen leolvasta a kijelzőről az azon feltűnő nevet.
Nem mondhatni, hogy a velem szemben ülő William sokszínű mimikával rendelkezett; találkozásunk alkalmával legalábbis biztosan nem. A baleset utáni segítségnyújtásnál teljesen nyugodt maradt, rezzenéstelen arccal csinált végig minden műveletet. Érthető, elvégre egy sebészről beszélünk.
A kávézóbeli kis beszélgetésünk során sem tudtam olyat mondani, ami kizökkenti az urat, ebből a megszokott, változatlan arcjátékból. Talán... néha elmosolyodott, de oly halványan – szinte mindegy is.
Nem kellett ebből sem azonnal problémát kreálni; mint mindennek, ennek is lehet egy valószerű oka; mondjuk, hogy rossz társaság vagyok. Megesik.
A lényegre térve: William White-ot mintha villámcsapás érte volna; arckifejezése és testtartása korántsem bizonyult már olyan unottnak, mint eddig – nyilván, eddig sem engedte el magát, udvarias volt, próbált érdeklődőnek tűnni, de ennyire azért ismerem már az embereket. Éberebb lett, ez biztos.
Ettől eltekintve, semmit sem tudtam készpénznek venni. Kávét iszogatott; erőset, feketét. Sosem kávéztam huzamosabb ideig, ennyire „tiszta” kávét talán nem is ittam még. Nem ismerem a hatását. Lehet, hogy ez a fekete hozta meg a változást a hangulatában, de valljuk be, néhány korty után, ez elég valószínűtlen.
A telefon! Még mindig csörgött. Sok időt nem szánhattam a teóriáimra a férfival kapcsolatosan. Az „Ezt fel kell vennem.”-re csak egy biccentéssel reagált, ezután el is tűntem a láthatárából.

Az asztalhoz visszatérve és helyet foglalva, Mr. White észrevette rajtam, hogy a telefonbeszélgetés vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Látta, hogy valami nincs ínyemre. „Biztos fontos volt.” – igen, lehetett volna.
- Talán nem is volt annyira fontos, mint amilyennek hittem... – húztam el a szám, csöppet csalódottan, de legalább annyira szemtelenül. A hangomban nem elkenődöttség hallatszott, sokkal inkább magabiztosság, melyre támaszkodva tökéletesen megleszek Eleanor társasága nélkül is.
A férfi tovább firtatta a telefonbeszélgetésem témáját, ami újabb gyanúkat vetett fel bennem. Továbbra is illemtudó szeretne lenni, netán ezalkalommal tényleg érdekli a válaszom is?
A választ ebben a témakörben is megkapta, bár tény; tömören és ködösen.
- Ma összefutottam volna az egyik barátnőmmel, de mégsem ér rá. Csupán ennyi történt. Kiheverem valahogy... – tettem hozzá ironikusan.
Ha már kérdések, ne csak felém legyenek azok.
- És Ön, Mr. White?... – szólítottam meg a figyelmére pályázva – Említette, hogy Belfastban sebész. Mi járatban van hát Dublinban? – tettem fel a kérdést kedvesen. Ne pocsékoljuk a drága időnket feleslegesen. Hátha tud újat mondani – vagy legalább olyat, ami elősegítheti a beszélgetésünket.
Belekortyoltam a teámba, mely a megfelelőnél még mindig forróbbnak bizonyult.
Vissza az elejére Go down

William White
run the world † hunter

William White



Hozzászólások száma ▌ :

50

Érkezésemnek napja ▌ :

2016. Jul. 03.

Tartózkodási hely ▌ :

Belfast

Foglalkozás ▌ :

Sebész

faj ▌ :

Vadász

▌▌▌▌▌▌▌▌▌ :

"Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet!  – Ms. Fitzgerald & Mr. White Tumblr_inline_mptbd4Djj81qz4rgp
"Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet!  – Ms. Fitzgerald & Mr. White Tumblr_ntoqj8OVV91uxh4vjo1_500


Témanyitás Re: "Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet! – Ms. Fitzgerald & Mr. White ▌ ▌
"Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet!  – Ms. Fitzgerald & Mr. White EmptySzomb. Aug. 13, 2016 6:46 pm




Somebody help here!


William White érdeklődve, jól leplezett izgatottsággal hallgatta az alakváltó szavait. Egészen az apró, ugyanakkor hatalmas jelentőségű kérdésig nem volt képes megítélni, hogy Iris mennyit sejthet, azonban akármennyire is ártatlannak tűnt az ittlétére vonatkozó kérdés, William érezte a szándékosságot.

Finoman letette a már majdnem üres kávéscsészét a kis tányérra, majd halálos nyugalommal dőlt hátra, mintha egy teljesen hétköznapi, egyszerű témáról lenne szó.
Örülök, hogy nem történt komolyabb gond – szólt a mestervadász, a szavak könnyedén peregtek le ajkáról. Nem akarta, hogy az alakváltó fenyegetve érezze magát, még nem akarta.
Éppen erre volt dolgom, egy esetnek kellett utánajárnom – felelte könnyedén, röntgensugarak módjára fürkészve tekintetével Irist. A kávéja maradékáért nyúlt, majd az utolsó kortyot pillanatok alatt felhörpintette. Az elegáns, de mégis egyszerű porcelán finoman koppant, ahogyan újból visszatette a csészét az asztalra.

William az órájára nézett: már nincsen csak legfeljebb negyed órája. Bár elsősorban a vadászatnak élt, hogyha sebészként dolgozott, mint természetfelettivel és Ligával kapcsolatos ügyét félretette. Egyetlen ember életét sem kockáztatta azért, mert nem volt teljesen „jelen” a műtőben. Ha sebészt játszott, akkor csakis az előtte altatásban fekvő betegre koncentrált, aki rábízta az életét.

Miután jobban belegondolt, a férfi végül arra jutott, hogy nem feltétlenül hátsó szándékkal tette fel Iris a kérdését, azonban az elvégzendő két feladata és az idő szűke csak egyetlen lehetőséget hagyott a mestervadásznak. Nem akarta ezt megtenni, de… William döntött, így már nem nézett hátra.

Előredőlt, enyhén vérnyomos ujjú ingében rákönyökölt az asztalra. Arca így sokkal közelebb került az alakváltóéhoz, hideg barna pillantása lézerként fúródott Iris szemébe.
Nagyon sajnálom, hogy ennek így kell alakulnia, Ms. Fitzgerald, de az idő szűke nem hagy más lehetőséget számomra. – Kis szünetet tartott, miközben a nő arcát figyelte, várva, hogy arra kiüljenek a felismerés összetéveszthetetlen jelei. – Kérem, ne essen pánikba, amennyiben nem ad rá külön okot, nem áll szándékomban elvenni az életét. Az Önét nem. – William kissé hátrébb dőlt, várta szavai hatását. Nem beszélt halkabban vagy másképp, mint eddig, hogyha a kávézóból akárki is őt nézte volna beszéd közben, semmi eltérőt nem tapasztalhatott a korábbiakkal szemben.

Remélte, hogy Iris nem fog közbeszólni, hogy ehelyett minden figyelmét a vadász felé fogja fordítani.
A barátnőjével, Eleannorral van némi dolgom, kérem igazítson útba hozzá. Megértem, hogyha nem tud semmit, de ne próbálkozzon meg a hazugsággal, sajnos az külön oknak számít – fejezte be halvány félmosoly kíséretében. Tudta, hogy az alakváltó a megtestesült gonoszt láthatja benne, nyugalma ellenére ugrásra és harcra készen várt Iris válaszára.

Járt már úgy William – egyszer, pályafutásának elején –, hogy egy sarokba szorított nimfával szemben nem tanúsított kellő figyelmet. Kis híján az életébe került a dolog, így bármennyire is biztosra vette, hogy az alakváltó okosabb annál, mintsem butaságokkal próbálkozzon, minden eshetőségre fel volt készülve. Ugyan fegyver csak a bokájához szíjazva, öltönynadrágjának takarásában volt nála, nem kellett hozzá egy egész másodperc, hogy a kezében tudhassa a hűvös, aranyozott markolatot.

A mestervadász nem hitte, hogy Iris egy emberekkel teli helyen megpróbálkozik fizikálisan megakadályozni őt, azonban halálos nyugalommal hazudhatott a vadász szemébe – William könnyen képesnek látta erre, és csak nagyon remélte, hogy ez nem így fog történni: ha csak a gyanú is felmerül benne, hogy átverik… Annak a nőre nézve nagyon csúnya következményei lehetnek.
Vissza az elejére Go down


Ajánlott tartalom




Témanyitás Re: "Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet! – Ms. Fitzgerald & Mr. White ▌ ▌
"Baleset Kávé", avagy mentsünk együtt életet!  – Ms. Fitzgerald & Mr. White Empty


Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 

 Similar topics

-
» Ghosts – Reed, White and the Royce
» Mr. White & Ms. Cavendish - Orvosi Konferencia
» Strange Alliance – D. O'Feney x W. White
» Mr. White x Ms. Sullivan - A vadász és a boszorka találkozója egy különös aukción

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Belváros-