⚜ Obsession – no rest for the wicked


 
a jelen
– no rest for the wicked –
az oldal videója

A legjobb minőség és élmény érdekében, a promó videót külső lejátszón nézd meg! A csodálatos összeállítást köszönjük Seth Schofieldnak!

donegal times

Donegal, 2016. július 1.
Újabb gyilkosság történt a donegali egyházmegyében, ezúttal két tiszteletes holttestét találták meg a nyomozók ma hajnalban. A rendőrsé szóvivője szerint brutális gyilkosságsorozat részese lehet a két áldozat, kiknek felkoncolt holttestét megtalálták a St. Mary templom oltáránál. A nyomozók szerint a gyilkosságok ahhoz a négy hónappal ezelőtt kezdődő mészárláshoz köthetőek, amikor négy pap holttestét találták meg Belfast környékén. Egyelőre még nem tudni, hogy ki vagy kik lehetnek az elkövetők, s milyen indíttatásból történnek a gyilkosságok, de az bizonyos, hogy a tettes vagy tettesek az egyház tagjaiból szedik áldozataikat. A rendőrség fokozott ellenőrzést tart az utakon, a járőrök számát megkétszerezték a városban, az egyház által üzemeltetett intézményekhez és templomokhoz is rendőröket állítottak. A rendőrség a lakosok figyelmét felhívják arra, hogy sötétedés után ne mászkáljanak egyedül az utcán. Az ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség.

bejelentkezés

bejelentkezés
– no rest for the wicked –


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
hangok a távolból
– no rest for the wicked –
újdonságok
– no rest for the wicked –


















hátrahagyottak
– no rest for the wicked –
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (64 fő) Pént. Júl. 01, 2016 9:08 pm-kor volt itt.

Kasztok
Boszik
8
12
Vadászok
13
5
Egyház
2
1
Nimfák
3
7
Alakváltók
9
5
Halandók
0
5
Vámpírok
0
0
Ghoulok
0
0
Démonok
0
0
Dzsinnek
0
0
A fény őrzői
0
0
Koboldok
0
0
Elfek
0
0

 

William & Audrey

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

avatar
run the world † hunter

Audrey Dolohov



Hozzászólások száma ▌ :

17

Érkezésemnek napja ▌ :

2016. Jul. 01.

Tartózkodási hely ▌ :

donegal ℘

Foglalkozás ▌ :

pultos ℘

faj ▌ :

vadász ℘

▌▌▌▌▌▌▌▌▌ :


I'm thinking things
I never thought before
Like what your love
would taste like.


Témanyitás William & Audrey ▌ ▌
Vas. Júl. 10, 2016 11:57 am




William & Audrey  

Being brave doesn't mean you go looking for trouble.



Előszeretettel gondoltam túl a dolgokat, ahogy az épp most is történt. Féltem, hogy a terveim dugába dőlnek, és nem járok majd sikerrel. Ugyanis egyszerű volt a történet, az enyém legalábbis. Szükségem volt valakire, aki nálam idősebb és hozzáértőbb a szakmához. Tanulni akartam, fejlődni és ehhez egy emberre volt szükségem, mégpedig Mr. White-ra. Apámat a szívroham kerülgette, amikor közöltem vele a tényt, hogy mától nincs szükségem rá és a tanításaira. Egyedül akarok tovább boldogulni és nem olyan feladatokkal, amiket ő ad. Apám nehéz eset volt ezen a téren. Próbáld belőlem mindig fiút nevelni, minden nőies vonásom ellenére. Szerette volna, ha születik egy fia és úgy öröklődik tovább a vadászat a családban. Csalódás voltam a számára, hogy első szülöttjeként lányt nemzett így erős kézzel fogott, próbált olyan irányba terelni, ami cseppet sem volt az ínyemre. A kezdetekben elítéltem azt, hogy lényeket öljek, vagy, hogy egyáltalán eleget tegyek apám kérésének. Ő mindig csak a tanítványát látta bennem, egy pillanatig sem a kislányát, aki pátyolgatnia kéne. A húgom egyértelműen vadásznak született, de ő az én hibáimból adódóan nem élhette meg azt a kort, hogy ténylegesen az legyen belőle. A gyűlölet a mi családunkban csak egy apró szófoszlányt volt ahhoz képest, amit minden nap átéltünk. S épp ezért akartam változni, hogy olyan lehessek amilyen ő szeretett volna, hogy bebizonyítsam nem csak Jane termett erre a szakmára, hanem én is, akármennyire is kívülállónak gondol.
Az apró Golfom kissé nehézkesen áll meg az hatalmas kastély udvarában. Ő is érzi, hogy nem idevaló, hogy egy gyönyörű Ferrarinak kéne lennie, tűzpiros fényezéssel és fekete felnikkel. Ehhez képes csak egy fekete Wolsvagen Golf volt, kissé rozsdás felnikkel, a belsejében halál szagával. Sokat megjártunk már mi ketten és semmi pénzért nem cseréltem volna le. Sokszor nyaggattak miatta, hogy jobbat is vehetnék magamnak, aminek még hasznát is venném és nem 80 ló lenne benne, de számomra nem volt szükséges a száguldozás. Akármelyik munkámat is néztem a csomagtartó volt a lényeg és az elég nagy volt ahhoz, hogy eleget tegyen minden elvárásomnak.
A szemeim szeretett autómról a tájra tévedtek és konstatáltam magamban, hogy csodálatos lehet itt lakni, ahol a természet ennyire közel van. Szinte egy karnyújtás. Itt élheti át csak igazán az ember a nyugalmat, a békét, nem panelban vagy városi környezetben, egy kertes házban. Igaz egy ekkora palota már túlszárnyalja az embert minden értelemben én most mégsem csodálkozni jöttem, hanem azért, hogy segítséget kérjek. Bárgyú gondolat volt talán mikor azt reméltem, hogy segíteni is fog, de még mindig jobb, ha megkérdezem mintha meg sem tettem volna. A Liga küldött hozzá, hogy tanuljak. Azt mondták Mr. White már nem igazán vállal tanítást, de megadták a címét és pár elérhetőséget, hogy próbáljam meg, maximum el leszek küldve a búsba.
Vadász körökben sokat lehet hallani azokról, akik kiemelkedőek, főleg ha az a valaki mestervadász. Az én célom is ez volt, hogy jobb legyek, mint a többiek. Figyelmeztettek, hogy vigyázzak ezzel a férfivel, mert nem a kedvességéről híres, ám én sem teázni jöttem.
Kezeim automatikusan nyúlnak a kopogtatóért. Ezek a fajta dolgok már rég kimentek a divatból, de ehhez a házhoz egy csengőt, amely víg dallamokat játszik nem tudtam volna elképzelni, és William White-hoz sem ez a stílus illet volna. Füleim kihegyezve hallgatóznak minden morajlást, léptet, nyikorgást meghallva s mikor kinyílik, az ajtó már nyitom is szóra a számat.
- Jó napot Mr. White! – nyújtom a kezemet felé, mielőtt túl udvariatlan módon mérem végig a velem szemben állót. Túl komoly volt, merev, férfias. Pont olyan amilyennek egy igazi vadászt elképzel az ember. Ő ránézésre is az volt, velem ellentétben. Én sohasem néztem ki úgy, mint akitől félnie kéne az embernek, de Mr. White láttán még az én testemen is végig futott a libabőr. Talán nem gondoltam én ezt át rendesen.






= Audrey Dolohov =

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Donec varius vitae odio eget placerat. Nulla faucibus ex non tristique semper. In gravida euismod est, nec efficitur dolor euismod ut. Suspendisse sollicitudin tortor sit amet tellus laoreet, eget finibus quam pulvinar
Vissza az elejére Go down

avatar
run the world † hunter

William White



Hozzászólások száma ▌ :

50

Érkezésemnek napja ▌ :

2016. Jul. 03.

Tartózkodási hely ▌ :

Belfast

Foglalkozás ▌ :

Sebész

faj ▌ :

Vadász

▌▌▌▌▌▌▌▌▌ :




Témanyitás Re: William & Audrey ▌ ▌
Kedd Júl. 12, 2016 10:27 pm




Fortune favors the brave


William White szokásához híven az első napsugarak megjelenése előtt ébredt fel. Hosszú percekig csak feküdt mozdulatlanul a hátán; a hatalmas antik ágyon kicsinek és elveszettnek tűnt az egyébként magas, szálkás férfi.

Hosszú ideje nem álmodott már John Wales haláláról, meglepettsége – miért pont most? – felülkerekedett az emlékek okozta iszonyatán. Általában feleségéről és lányáról álmodott; szinte minden éjjel újra átélte a pillanatot, amikor családja földi maradványát és a falra írt feliratot megtalálta; minden alkalommal ugyanolyan szörnyű volt, mint legelőször. Ugyan William sokáig bízott abban, hogy az idővel könnyebb lesz álmaiban újra meg újra besétálni a vérrel festett szobába, hatalmasat tévedett.

Azon ritka alkalmakkor, mikor nem élete legrosszabb estéjét kellett újraélnie, tudatalattija a többi, hasonlóan tragikus pillanatokból állított össze számára egy lélegzetelállító montázst. William egykori mentora, John Wales egy boszorkány által halt meg. Akkoriban a vadász még nem ismerte későbbi feleségét, tanára és egyben legjobb barátja halálát még akkor este megbosszulta. Tisztán emlékezett a mámoros pillanatra, amikor belemártotta pengéjét a boszorkány szívébe, majd az azt követő reménytelenség elsöprő érzésére: minden hiábavaló volt, ezzel John nem támad fel. William sosem volt érzékeny fajta, de akkor minden szégyen nélkül sírt kisfiú módjára halott barátja kihűlő teste mellett.

John elvesztése hatalmas lecke volt számára, és ugyan évek hosszú munkája alatt előnyére tudta fordítani azt; William sok mindent megadott volna, hogyha mostani énje eltölthet egyetlen órát egykori mentora társaságában. Biztos volt benne, hogy a férfi tudná a választ azonnal minden olyan kétségére, melyet igazából magának sem mert még pontosan megfogalmazni.

A vadász miután megengedett magának öt percet a Johnnal kapcsolatos emlékeiben elmerülve, múltját maga mögött hagyva, tiszta fejjel kelt ki az ágyból. Szokásos reggeli edzését követően mahagóni íróasztalánál ülve dolgozott – kivételesen – a halandók között betöltött munkája kapcsán, amikor halk jelzés hallatszott az egyik fiókból.

A vadász kezébe vette a birtok kapujánál található kamerához kötött készüléket, majd egy pillantást vetve csak a képre, az ajtó irányába indult ruganyos léptekkel. A kis kastély egyik kiszögelésének oldalsó ablakából figyelte észrevehetetlenül, ahogyan a fekete Volkswagen behajt a hosszú bekötőúton, majd leparkol a ház előtt.

Határozott, céltudatosnak tűnő fiatal nő szállt ki a Golfból, majd indult meg az ajtó felé. William – pontosan ismerve a lépcsőn megteendő- és az ablak-ajtó távolságot, lassú léptekkel haladt a bejárat felé. A kopogást követő második másodpercben nyitott ajtót, pontosan úgy, ahogyan azt szerette volna. A kissé túl korai köszönés meglepte, bár valahol örömmel töltötte el. Első ránézés alapján egy fiatal vadász állt a lábtörlőjén, az a fiatal vadász, akit nem fog tanítani sosem. A Liga vezetői kaptak az alkalmon, hogyha akadt egy-egy elég vállalkozó szellemű, fejlődni vágyó fiatal, ilyenkor mindig körbehízelegték White-ot a tanítás kérdésével. Immáron tizenhét éve mindig ugyanaz – a nem – volt William válasza, azonban eddig mindig mindenki annyiban hagyta a dolgot.

William tökéletesen leplezett meglepettséggel tárta szélesre az ajtót a lány előtt. Ugyan jó volt az arc és névmemóriája, eddig nem találkoztak, illetve a Ligabeli fejes, aki felkereste, sem említette, kivel kellene foglalkoznia. Mindketten tudták, hogy ez teljesen felesleges. Ugyan egy percig sem fordult meg a vadász fejében, hogy ad egy tényleges esélyt a lánynak, annak bátorsága és elszántsága mindenképpen elismerésre méltó volt.

Jó napot, Ms… – nézett kérdőn William a vadászra, várva annak bemutatkozását. – Mivel tudja a nevem és hogy hol lakom, így feltételezem nem véletlenül kopogott az ajtómon. Kérem, fáradjon beljebb! – A szenvtelenség és udvariasság álarca mögé rejtőzve William hátrébb lépett, majd ha a fiatal nő belépett, becsukta az ajtót.

Makulátlan öltönyével a kastély berendezésének hangulatába simulva, William a nyitott dolgozószobájában látható bőrfotelek irányába mutatott. Miután a sötétre lakkozott parkettájú, könyvespolcokkal telerakott szobában a vadászlány helyet foglalt, White újabb kérdést intézett hozzá:
Megkínálhatom valamivel? – Ugyan nemleges válaszra számított, ez nem érződött ki hangjából. Ha a fiatal nő kért valamit, akkor ezt követően, egyébként a kérdés elhangzása után William helyet foglalt a másik bőrfotelben. Egymással szemben ültek, a mestervadász hideg barna tekintetét a lányra vetette. Pár másodpercig nem szólt, majd a modortalanság határához közeledve feltette a vadász által valószínűleg vágyva várt kérdést:
Miben lehetek hasznára?


Vissza az elejére Go down

avatar
run the world † hunter

Audrey Dolohov



Hozzászólások száma ▌ :

17

Érkezésemnek napja ▌ :

2016. Jul. 01.

Tartózkodási hely ▌ :

donegal ℘

Foglalkozás ▌ :

pultos ℘

faj ▌ :

vadász ℘

▌▌▌▌▌▌▌▌▌ :


I'm thinking things
I never thought before
Like what your love
would taste like.


Témanyitás Re: William & Audrey ▌ ▌
Hétf. Júl. 18, 2016 11:26 am




William & Audrey  

Being brave doesn't mean you go looking for trouble.



Rendhagyó dolog ez a mai. Nem szokás tanítványnak felkeresni egy mestervadászt annak reményében, hogy igent mondd. Általában a Liga segítségével szoktak kirendelni valakit aztán vagy megtűrik egymást az alanyok vagy nem. Én szimplán örültem neki, hogy találtam valaki olyat akiről ódákat zengnek. Vagy legalábbis nagyon sok legenda és mese fonódott már a személye köré és én már csak ezért is akartam megnézni magamnak személyesen ezt a férfit. Hatalmas szükségem volt rá, vagy legalábbis valakire, aki tanítani akar és tud is. Ugyanis szükségem volt valakire, aki igazi vadászt tudna belőlem faragni. Nem gondolnám, hogy az lenne a vadászság, amit én annak hívok. Néha elmentem a csapattal és akkor segítettem, de ha egyedül kellene lépést tennem lefagyok és megsajnálom az áldozatot. Én csak kötelességből lettem vadász, azért mert tudtam, hogy ezt várják el tőlem a szüleim, leginkább az apám. De ha választanom kellett volna, biztos, hogy nem ezt a „szakmát” választottam volna. Így tehát kellett valaki az életembe, aki a fejembe veri azt, hogy miért is kell vadásznak lennem, vagy legalábbis kiveri a fejemből az együtt érző gondolatokat.
Az ajtó nyílása után rögtön méregetni kezdtem a férfit. Apám lehetne már, jócskán látszott rajta az idő múlása és egy-két harci seb is.  Noss egy ilyen apa mellett biztos, hogy megtanultam volna minden csínját-bínját a vadászatnak.
- Ms. Dolohov. – segítem ki a férfit, rádöbbenve arra, hogy mennyire bunkó is voltam. Hisz én voltam a fiatalabb, bemutatkozás híján leírtam magamat már most. Az arcomba cikázott minden vér de egy gyors torokköszörüléssel helyre is állítottam a vérkeringésemet, leplezve a zavartságomat.
Az invitálásnak eleget téve lépek be az ajtón és a szám is nyitva marad. A ház külseje feleannyira sem volt úri mint a belseje. A csodálatos bőrfotelek, márványozott padló és filmbe illő lépcső olyan hangulatot adtak a helyiségnek, hogy az ember egy másodperc leforgása alatt érezhette magát egy apró porszemnek a makulátlan helyiségben. Noss hirtelen én is így éreztem magamat. Az öltönybe bújtatott vadász mellett, a hatalmas előtér tökéletlenségében én undorító koszfolt voltam a farmeremben, bakancsomban és egyszerű fekete póló, bőrkabát kombinációmban.
A dolgozószoba felé veszem, hát az irányt mikor látom, hogy kezeivel arra int. Próbálok elvonatkoztatni a csodálatos látványtól és attól a frusztráló érzéstől, hogy ne huppanjak bele a bőrfotelba, mert még valami kárt teszek benne. Végül a kérdésével egyidejűleg ülök hát le, mint aki tojásokon lépked, óvatosan, kimérten.
- Egy pohár víz jól esne. Köszönöm. – érzem, hogy kiszáradt az egész torkom pedig még alig beszéltem. Valahogy veszélyezett ez a hely, az előttem álló férfi. Annyira rideg volt, és a szavai szöges ellentétét mutatták annak, amit a kinézete elárult róla. Igazából én se lettem volna kedvesebb egy olyan emberhez, aki csak rám tör mindenféle bejelentés nélkül.
A másodpercnyi csöndben alig veszek levegőt és várom, hogy valami történjen. Nem kezdhetek csak úgy bele a mondandómba és támadhatom le azzal, hogy segítsen nekem, mert szerencsétlen vagyok, és képtelen vagyok agyban is vadász lenni.
- Először is hagy engedje meg, hogy elnézését kérjem, hogy csak így rátörtem magára. Nyomós okom van rá. – Legalábbis számomra nyomós ok, az ő számára valószínűleg egy újabb elutasítható ajánlat, amit egy vállrándítással tudhat le.
Végül egy nagy levegővétellel kezdek bele mondandómba, jobb hamar túl lenni rajta.
- Nem titok a segítségére lenne szükségem. És mielőtt elküldene, tudnia kell, hogy nekem nem egyszerűen arra van szükségem, hogy tanítson meg vadászni. – Előre dőlök a kanapéban, kezeimmel megtámaszkodva a lábamon, hogy aztán fürkésző íriszeimmel bátorságot véve akaszkodjak az övébe. Jó emberismerőnek tartottam magamat, de ezekből a szemekből szinte semmit nem tudtam kiolvasni. Olyan volt mintha nem lennének gondolatai, érzései, pedig biztos voltam benne, hogy ezernyi gondolatfoszlány ugrál most a fejében.
- A gondolkodása kell nekem, a felfogása, az, hogy képes legyek úgy gondolkodni, mint egy vadász. – És tényleg. Itt nem a harcról, a különféle fegyverforgatásokról volt szó, hanem arról, hogy ne csak kötelességnek érezzem azt amit csinálok hanem önön magam miatt csináljam, és ne azért mert ezt várják tőlem.






= Audrey Dolohov =

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Donec varius vitae odio eget placerat. Nulla faucibus ex non tristique semper. In gravida euismod est, nec efficitur dolor euismod ut. Suspendisse sollicitudin tortor sit amet tellus laoreet, eget finibus quam pulvinar
Vissza az elejére Go down

avatar
run the world † hunter

William White



Hozzászólások száma ▌ :

50

Érkezésemnek napja ▌ :

2016. Jul. 03.

Tartózkodási hely ▌ :

Belfast

Foglalkozás ▌ :

Sebész

faj ▌ :

Vadász

▌▌▌▌▌▌▌▌▌ :




Témanyitás Re: William & Audrey ▌ ▌
Pént. Júl. 22, 2016 2:54 pm




Fortune favors the brave


William White kezében az ajtókilincset tartotta, miközben köszönt a lábtörlőjén álló lánynak. Nem tudta nem észrevenni, ahogyan a vadászlány igyekszik végigmérni őt, magában jót derült a dolgon. Ms. Dolohov jól cselekedett, de rossz módon – egy vadász számára a környezetével, az őt körülvevő emberekkel való tisztánlátás elsődleges volt, azonban nem ártott volna úgy felmérni a helyzetet, hogy közben más ne vegye észre.

William beengedte a Dolohov lányt, majd a dolgozószobája felé terelte; a vadászruhába öltözött fiatal nő tátva maradt szája némi rosszallással töltötte el a mestervadászt. Nem értette, hogy mi dolga lehetne a Liga vezetősége szerint egy olyan fiatallal, aki ugyan képes erőt venni magán és rendelkezik annyi bátorsággal, hogy idejöjjön, de közben képtelen az antik ház által kiváltott érzéseit elrejteni.

Miután hellyel kínálta, a vadász korábbi tippjét megcáfolva a lány kért egy pohár vizet.
Azonnal – szólt a férfi szenvtelenül, majd alig egy perc elteltével visszatért egy hosszúkás pohárral, benne a kért hideg vízzel, egy citromkarikával és egy csipetnyi mentával. – Egészségére! – adta a Dolohov lány kezébe, majd leült vele szembe.

William kivárt, élvezte a szobát lassan betöltő feszültséget. Nem szerette volna kellemetlen helyzetbe hozni a lányt, de képtelen volt megállni, hogy ne tegye próbára. Úgy, hogyha valaki megbukott, sokkal könnyebb volt nemet mondania neki, könnyebben talált magának indokot, hogy miért nem segít – bár öncélú érdekeit nem szívesen vallotta be magának. Végül mikor már lassan felrobbanni készült az öreg ház csendjében a köztük lévő levegő, William feltette a kérdést, melyre a vele szemben ülő valószínűleg már nagyon várt.

Míg a vadászlány beszélt, William egyszerűen hallgatott; kényelmesen hátradőlve, egyik hosszú lábát a másikon keresztbe vetve várta, hogy a lány megmagyarázza első kijelentését. Mikor befejezte a beszédet, a mestervadász mindössze fejét billentette egy kicsit félre. Valahol élvezte, hogy jelenléte és puszta létezése is mennyire zavarja a vele szemben ülőt, de valójában már értette a Dolohov lány problémáját, és annak tudta nélkül megoldásfélét kínált rá – még ha ehhez nem is a legegyenesebb út vezetett.

Azt hiszem, el kell, hogy szomorítsam Önt, Ms. Dolohov – kezdte. Szavainak hatására várt egy picit, majd továbbra is nyugodtan hátradőlve folytatta. – Az Ön problémája két okból következhet, azonban egyikre sem én vagyok a megoldás. Volt elég bátor, hogy ne elégedjen meg a vezetőség nemleges válaszával, hogy idejöjjön azzal a tudattal, hogy az én számból is valószínűleg ezt fogja majd hallani. Ez példaértékű. Környezetének teljes tudatában van, ha jól gondolom megpróbált engem is bekategorizálni, megfejteni, ha úgy tetszik. Ugyan nem járt sikerrel, átlépett a problémán, ezt újfent helyesen tette. Azonban akármennyire is izgatott, jobban kellene arra törekednie, hogy testbeszéde ne árulja el Önt. Ez mondhatni…. udvariatlanság. Amennyiben problémájának forrása az általam említett első dolog, úgy örülhet: a gondja nem több elméjének gátjainál. A vezetőség nem ajánl akárkit nekem tanítványként; az eddig látottak alapján csupán csiszolnia kell a stílusán. – William szünetet tartott, kivárt egy kicsit, hátha szeretne a lány közbeszólni. Remélte, hogy ez nem így lesz, hogy az elhangzottak révén képes lesz uralkodni magán.

Azonban könnyen lehet, hogy teljesen máshol keresendő a probléma gyökere. Hiába ügyes, hiába csinál mindent egészen jól, hogyha közben nem tudja, hogy mit miért tesz. Ha jól gondolom, az indokokkal gyűlik meg a baja. Egy pályát tévesztett vadász, aki csakis azért csinálja, mert már egyszer elindult ezen az úton… Pontosan olyan veszélyes, mint egy pályát tévesztett orvos, aki egy idő után unalomból végzi dolgát, és véletlen, figyelmetlenségből megöl valakit. – William szavai kemények voltak. Bár nem emelte fel a hangját, volt némi vészjósló durvaság benne. – Miért kell kiirtani a természetfelettit? – A kérdés költői volt, hangsúlyából érződött, hogy nem vár választ. – A legfontosabb, hogy nem kell, hanem lehet. Ha valaki vallásos… A természetfeletti Istenkáromlás, máris létezik indok. Ha azonban a hiten túlmutató okokat keresünk, érdemes a ténykehez visszatérnünk. Talán nem is természetfelettivel van a baj. Attól, hogy valaki tündérnek születik, esetleg alakváltónak… Ez nem jelenti azt, hogy nem élhet szebb és a világnak hasznosabb életet, mint egy egyszerű halandó. A probléma azzal van, hogy a legtöbb természetfeletti nem így tesz. Néhány amerikai államban még a mai napig halálbüntetéssel is sújthatják a vádlottat. A bűnöző, a gyilkos származhat akárhonnan. Olvassa el a Tanner Kúria könyvtárában pár rég elhunyt Mestervadász emlékiratát, képzelje maga elé a leírt eseményeket… És máris lesznek indokai. – William kis szünet után, egyszerűen fejezte be mondandóját. Örült, hogy talált egy indokot, miért ne tanítsa a lányt, azonban természeténél fogva nem bírta megállni, hogy pár jókor és megfelelően elmondott szóval ne segítse a segítségre szorulót.


Vissza az elejére Go down


Ajánlott tartalom




Témanyitás Re: William & Audrey ▌ ▌


Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: White-birtok-