⚜ Obsession – no rest for the wicked


 
a jelen
– no rest for the wicked –
az oldal videója

A legjobb minőség és élmény érdekében, a promó videót külső lejátszón nézd meg! A csodálatos összeállítást köszönjük Seth Schofieldnak!

donegal times

Donegal, 2016. július 1.
Újabb gyilkosság történt a donegali egyházmegyében, ezúttal két tiszteletes holttestét találták meg a nyomozók ma hajnalban. A rendőrsé szóvivője szerint brutális gyilkosságsorozat részese lehet a két áldozat, kiknek felkoncolt holttestét megtalálták a St. Mary templom oltáránál. A nyomozók szerint a gyilkosságok ahhoz a négy hónappal ezelőtt kezdődő mészárláshoz köthetőek, amikor négy pap holttestét találták meg Belfast környékén. Egyelőre még nem tudni, hogy ki vagy kik lehetnek az elkövetők, s milyen indíttatásból történnek a gyilkosságok, de az bizonyos, hogy a tettes vagy tettesek az egyház tagjaiból szedik áldozataikat. A rendőrség fokozott ellenőrzést tart az utakon, a járőrök számát megkétszerezték a városban, az egyház által üzemeltetett intézményekhez és templomokhoz is rendőröket állítottak. A rendőrség a lakosok figyelmét felhívják arra, hogy sötétedés után ne mászkáljanak egyedül az utcán. Az ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség.

bejelentkezés

bejelentkezés
– no rest for the wicked –


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
hangok a távolból
– no rest for the wicked –
újdonságok
– no rest for the wicked –


















hátrahagyottak
– no rest for the wicked –
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (64 fő) Pént. Júl. 01, 2016 9:08 pm-kor volt itt.

Kasztok
Boszik
8
12
Vadászok
13
5
Egyház
2
1
Nimfák
3
7
Alakváltók
9
5
Halandók
0
5
Vámpírok
0
0
Ghoulok
0
0
Démonok
0
0
Dzsinnek
0
0
A fény őrzői
0
0
Koboldok
0
0
Elfek
0
0

 

hazel × sabian | motherf*cking beast

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

avatar
deal with the devil † witch

Sabian Fraser



Hozzászólások száma ▌ :

6

Érkezésemnek napja ▌ :

2016. Jun. 28.

Tartózkodási hely ▌ :

⊃ ne keress. majd én megtalállak.

Foglalkozás ▌ :

⊃ boszorkányvadászat

faj ▌ :

⊃ boszorkány | vadász

▌▌▌▌▌▌▌▌▌ :

Do you know what fear does? Fear eats you alive I have no fear in me. It has no hold on me


Témanyitás hazel × sabian | motherf*cking beast ▌ ▌
Szer. Júl. 13, 2016 12:21 pm


Az elgyötört porhüvely erejét vesztve zuhant lábai elé a vallatóterem humanoid húscafattal teleszórt, vérrel festet padlóján. Élveteg vigyora nem teljesedett ki. Uralkodott önmagán, az arcizmokban gyökeredző szadizmus impulzív vágyán, s a testét kitöltő, eufóriába hajszoló, felemelő érzésen, amiért egy újabb boszorkánynak véraláfutásokkal öltöztetett valóját birtokolhatta úri kedve szerint. Jól ismerte az emberi test anatómiáját, mindazt, ami benne rejtezett, mit napvilágra lehetett kaparni belőle. Az impresszió, amint az éles kés acélozott, harcedzett pengéjét a húsba mélyesztette, kéj-mámorban fürdette agyát. Azonban még várnia kellett.

A földön elveszetten heverő, emberi lénynek problémásan nevezhető csonk könyörögve nyújtotta előre kézfejét, a töréstől duplájára dagadt ujjait kifeszítve, hogy elérje a férfi bőrcipőjének orrát.
Összemaszatolta, megmaradt lélekjelenlétével belemart.
– Mocskos kurva… összebaszod a cipőmet? Heh? Ki fogja letakarítani, ha tőből levágom ezt a kézfejedet is? A kettéhasított nyelvedről ömlő fertőző nyálnedvvel akarod tisztára fürdetni, te szemét boszorka?
A kiszolgáltatott nő összerezzent. Azt hitte, nincs mit veszíteni. Azt hitte, több fájdalmat nem kell átélnie a halál előtt.
A férfi elegáns szabású feketebőr lábbelije, mit reggel tisztán és makulátlanul húzott lábfejére, azonban kíméletlenül nehezedett rá a porcos végtag még érző négyzetcentimétereire. A boszorka sikolya kiverte a magas c-t, melybe a robosztus kúria minden méretre csiszolt kőtéglája beleremeghetett volna, ha a vallatótermek sikolyai és kínjai ellen nem szerelték volna fel a balszárny pincehelyiségeit masszív hangszigeteléssel. Így azonban csak a férfi fülkagylójában feszülő érzékeny membránon rezonált a hosszas tortúra utolsó méterein vonagló nő gyötrelmének hangja.
A boszorka belátta, többé nincs értelme kérnie. Nincs miért életben maradnia. Társadalmának tagjai többé nem fogadnák be, testének szilánkosra zúzott részeit a vadászok pártján álló mágus felismerhetetlenségig kínozta. Semmi nem maradt belőle, mit egykor nemzete büszkén gusztált. Világra szóló szépsége a múlté volt, s ki utoljára ebből még meríthetett, hogy küllemének varázsával legyen emlékezete tágasabb, az a fölötte álló Sabian Fraser volt.
– Felkészültél, ármányos boszorka?
A nő az idegrendszerét megbénító fájdalomtól, már régen nem uralta érzékszerveit. Az idegvégződések kisültek. A távolban a férfi motoszkált, farzsebéből vadászkést húzott elő, míg jobbjának ujjaival komótos elegancia hálójával vetekedőn gyűrte fel nadrágjának szárát. Az izmok megfeszültek a lábszáron, ahogy még nagyobb erőt fejtett ki, hogy mély, prudens vágást ejthessen.

A kőhelyiséget velőtrázó sikoly ébresztette fel évezredes álmából. A hosszú, inak közt elmerülő, csonttól sem visszariadó recés penge úgy mélyedt el a felszín alatt, mintha a reggelinél vajba mártották volna. Már nem a régi, dögszagtól bűzös hideg talapzatot karcolta a vágóeszköz tettre kész éle. Átfűrészelte a csontot.
A nő újabb sebből vérzett. Megszámlálhatatlan sérülés tarkította testének megmaradt felszínén. S erről a fölé guggoló átokfajzat biztosította.
Blazírt arcát izgalom rángatta, ahogy felerősödött a halál szele.
– Cavendish boszorka, igaz, kedvesem? Tudod, hogy mit látok? Az elenyésző értékkel bíró képességed nélkül is? Hogy meg fogsz dögleni. Tudod, mikor? Most…
A szűkölő nyüszítésnek kegyesen vetett véget, hogy megkímélje idegrendszerét az ismét felerősödő női üvöltéstől. Nem bírta már hallgatni. Klasszikus zenére vágyott, és a rohadt hosszú étkezőasztalára, a tengerkék bársonytámlás karosszékére, mely a huszonhat személynek ülőhelyet biztosító garnitúra házigazdájának helyén állt. Ma még vacsorázni akart, így a pokrócot, miben ideszállította a szobrászat művészetében amatőr tehetségével átszabott nőt, kiterítve a holttestre vetette.
Fölötte állt. Fölötte fiziológiai adottságaival, fölötte rangban, fölötte az élethez való ragaszkodásba vetett passziójával. Minden éjszaka, mikor feletteseinek parancsát végrehajtandón sajátos eszközével véget vetett egy boszorkány vagy mágus életének, eltöltötte a büszkeség, hogy a megfelelő személyeknek pártját fogta. Azokét, kiknek ideológiája némiképp meghasonlott övéhez. Nem akart volna egyik önön ürülékében és vérében megfulladónak sem helyében lenni, kikkel az elmúlt tizenkét év alatt végzett. Elégedettség töltötte el, s tudta, hogy nem gyötri majd álmatlanság. Parancsot teljesített, mely némiképp saját akarata is volt. A szadizmus és az igazság keresztútján ő és meggyőződése volt az első kilométerkő. Helyesen cselekedett. Mint az előző éjszakákon, mikor ugyanazzal a fiaskónyi megbánást sem tanúsító, hanyag eleganciát mímelő testtartással strázsált a holttest felett.
Hosszan maradt. Lemosta testének egészéről az idegen vért, s még búcsúszóul rúgott egyet a bomlásnak indult bordák közé, hogy megbizonyosodjon munkája megingathatatlan professzionálisságáról.
Leköpte.
Csak most jött rá, hogy a nyesedék, mit nyelvén trancsírozott, mit körbeforgatott széles állkapcsában ülő rendezett fogazatának sáncán, az a nő testéből kivált húsdarab volt, nem pedig az ebéd marhaín-maradéka.

A nehéz faajtót könnyedén húzta be maga után, hogy végre maga mögött hagyja a Tanner-kúria balszárnyának alagsorát. Vágyta a háromszáz csigalépcsőt, mi az irodájáig tekergett egy kígyótestének ruganyosságát meghazudtoló irányával és alakjával. Vágyta a whisky ízét, a cigaretta puha létét ajkai közén. Vágyta a friss levegőt, a sűrű éjszakai sötétségbe szitáló pára permetjét.
Órák óta nem látott semmit a külvilágból, s most elbódította az epekedés, mit a szabadságot jelentő természet iránt érzett. A lépcsőn fölfelé haladva, figyelme nem lankadt, nem úgy, mint az előtte peckes magabízással rohanó ostoba ifjaké, akik igyekezték kettesével szedni a fokokat.
Megbotlottak. Saját lábukban.
Akaratlanul is átjárták a Cavendish-boszorkány képességei, s gerince ívbe feszült, amint elérte a kiszámítható látomás. Megmerevedett. Mikor a két porbafingó nagyképű kölyök közül a testesebbik hátravágódott, majd gubacsba fonódó teste lefelé kezdett pattogni a lépcsőn, már tudta, hogyha hagyja a sor végéig érni, holnap temetésre lesz hivatalos, mint a balfékek oktatója. Esze ágában nem volt feketében ágálni egy sírgödör mellett, a délelőtti órákon pedig szigorú, bocsánatot nem érdemlőn arról szónokolni a diákmasszának, hogy miképp éljék túl a találkozást önmagukkal. Mind reménytelen eset volt.
A közeledő testnek útját állta, vállainál fogva rántotta két lábra, s taszította a falnak.
– Timothy…
– Én… öhm… uram. Én! Agyrázkódásom van. Szédülök.
– Helyes, maga eszetlen tulok. Nagyszerű lenne, ha megtanulnának lépcsőzni. Induljon a gyengélkedőre a másik félnótás kíséretében. Még két ilyen töketlen egyedet, akik képtelenek lépcsőzni, nem láttam. És akkor még nem is volt itt egy boszorkány, hogy térdből elkaszálja az alsó végtagjukat, megvakítsa magukat, vagy feldugja a sétapálcáját az ánuszukba. Tűnjenek a szemem elől.

Figyelmeztetésül, amint látta lankadni a kezei közé szorult ifjoncnak arcberendezését, kikopni az érdeklődést, két oldalról, olyan hirtelen, hogy ellenkezni se legyen ideje, atyai pofonnal sújtotta a pirospozsgás, szúrós borostával borított arctekéket. Vöröslött rajta tenyerének nyoma.
– Rám figyel, ha beszélek! Induljanak…
Türelemmel kivárta, hogy a fiatalok egymást támogatva a megilletődöttségtől, kijussanak a lépcsőházból. Elborzasztották a történtek. Tönkretették a felettesei által kiutalt fiatalokra való felügyelésnek felelősségteljes órái. Ha saját maga lett volna ennyire kevés a vadászathoz fiatalkorában, valószínűleg szégyenében levágja két golyóját, majd beáll az egyházhoz, reverendát ölt, hogy élete végéig mártírmód gyászolja a lehetőséget, min túl kellett tennie elesettsége végett, s ott rikácsolt volna a vasárnapi misék kórusának első sorában.
Undorodott a fiatalságtól. Undorodott a romló, homályba vesző rendszertől, az elmálló katonahabitus fontosságát szorgalmazó vezetőknek kikopásától.
Durván megdörzsölte borostától sercegő arcéleit. Lehunyt szemmel folytatta útját a lépcsőkön, míg ösztöneire hagyatkozva belépett a megfelelő szint folyosójára.
Ennyit jelentett konok figyelme, görcsös tanulékonysága, kiegyensúlyozottsága.

A felettesével való találkozóra alkalmat kellett kerítenie még a kiadó vacsora előtt, így nem húzta tovább az útvonalat, s McIntry irodájának ajtajáig meg sem állt.
Kopogott egyszer. Kétszer. Odabentről azonban válasz nem érkezett, s fáradt volt arra várni, hogy McIntry méltóztassa beereszteni. Benyitott.
Az iroda csendes volt, a kitárt kétszárnyú ablak előtt a huzat meglengette az átlátszó organzát harmonika testét. Az éjszaka rideg teste udvarlón körbetáncolta a férfit, felfrissítette elméjét, ahogy átrohant az erekben áramló véren.
Sötét volt.
Túl nagy csend.
Belépve hangtalanul tette be maga mögött az ajtót, ujjait lassan húzta le a fémkilincsről. Cipője nem vert zajt. Észrevétlenül szelte át a métereket a tömör mahagóni asztalig, mely mögött elborzasztó látvány fogadta.
Az éjszaka újabb csalódása lett volna a holttest felett térdeplő, törékeny női test, kit zokogás rázott? Ez lett volna a rendszer összeomlása? A vég?
Hazel O’Feney, aki saját felettese ellen fordult, s most idegenvérben csatakossá válva, elgyötörten ült a szétmarcangolt mellkason. Látszottak a koszos fehér bordák, s a közéjük akadt szövetcsomó, a szív, melyet kitéptek helyéről. A fehér ing, mely néhány órája még ránctalanul feszült az izmos mellkason, elvesztette szűzies sértetlenségét. Bíborrá mosta a verőérből pulzáló meleg nedv.

– O’Feney. Magyarázatot követelek. Most.
Kezeivel fáradtan nehezedett az asztal szélére. Arcán nyoma sem volt az indulatnak, blazírt vonásaival palástolta belső csalódottságát. A hamvas kis szuka keresztülhúzta a pihentető esti idilljét. Halálos nyugalommal vizslatta a jelenetet, mely talán egy életre retinájába égett, miközben ellentmondást nem tűrő rideg baritonja felrázta a ziháló helyiséget.



born to die



Vissza az elejére Go down

avatar
run the world † hunter

Hazel O'Feney



Hozzászólások száma ▌ :

10

Érkezésemnek napja ▌ :

2016. Jun. 30.

Tartózkodási hely ▌ :

Donegal

Foglalkozás ▌ :

orvostanhallgató

faj ▌ :

vadász

▌▌▌▌▌▌▌▌▌ :



Témanyitás Re: hazel × sabian | motherf*cking beast ▌ ▌
Csüt. Júl. 14, 2016 5:32 pm




hazel & sabian

All the world's a stage, and all the men and women merely players: they have their exits and their entrances; and one man in his time plays many parts, his acts being seven ages.



Scott McIntry a Liga egyik vezető vadásza idejének nagy részét a Tanner kúriában, éjjeleit a vendégszobák egyikében töltötte. Mindig korán kelt, hogy intézhesse a vadászliga ügyeit, s mindig késői órákban tért nyugovóra, hosszas napi tevékenységének végeztével. Ezen pozitív tulajdonságai mellett némi negatívum is felmerült, ha a férfiről volt szó. Egyesek szerint gyakorta csalta a feleségét, többnyire fiatalabb vadászhölgyeményekkel, mások szerint saját kapura játszott, ráadásul még az italt is kedvelte és dézsaszámra rendelte a szeszfőzdékből a legjobb pálinkát.

Hogy mindez igaz-e, azt senki nem tudta bizonyítani, egyesek a McIntry körül keringő pletykákból táplálkoztak, az irigyei megvádolták, sokan azonban csak hallgattak, ha felmerült a neve egy-egy beszélgetés közepette.

Apám jó barátjaként volt hozzá néhányszor szerencsém, előfordult, hogy megjelent nálunk hétvégenként, s olykor hosszas órákra zárkózott be apámmal a dolgozószobájába. Tárgyalhattak, mindenféléről, de többnyire boszorkányok-és tündérek elleni stratégiai lépésekről. Nekem nem volt sok közöm hozzá, csupán látásból ismertem a férfit, s tudtam, ha apa barátja, akkor nem árt illedelmesen, mosolyogva köszöntenem őt.
Ezen a napon azonban, a szimpla köszönésen kívül sokkal több történt…

- Hazel, de rég láttalak. Mióta is, három-négy éve jártam nálatok utoljára? –Mosolyogva futtatta végig rajtam gesztenyebarna íriszeit, hogy alaposan emlékébe véshesse, nem vagyok már olyan törékeny, nádszál kislány, mint amilyennek utoljára látott.
- Szerintem volt az már öt éve is, mióta apám is sűrűbben tartózkodik itt a Tanner kúriában, azóta nem is volt szükség az otthoni találkozókra. – Jegyeztem meg egy mosollyal, ahogy én is felmértem magamnak a széles vállú, kidolgozott testű, barázdált arcú férfit.
- Hozzá érkeztél? Már csak azért érdeklődöm, mert édesapád nem olyan rég ment el és valószínűleg jó néhány napig távol is lesz.
- Ó..jó tudni. – Fanyar mosoly kúszott ajkaimra, gyűlöltem apám szokásait és hiányosságait, amit családunkkal szemben prezentált. Soha, egyszer az életében nem gondolt ránk, hogy talán nem ártana tájékoztatnia minket arról, ha hosszabb utazást tervez. Általában mindig másoktól kellett megtudnunk távollétét, legtöbbször Gale szerzett tudomást ezekről, s Ő továbbította nekünk. Ezúttal úgy tűnt, hogy az égiek engem szánnak hírnökké.
- Nem említette, hogy elutazik, de köszönöm az információt Mr. McIntry. Valójában nem is hozzá jöttem, az egyik barátomat kísértem el a beavatójára. Már végzett és a közös vadászaton is jól szerepelt, valószínűleg meg is kapja a vadászengedélyét. – A röpke csalódottságot örömhöz párosuló vonások söprögették félre arcomból, s őszinte mosollyal meséltem egyik legjobb barátom sikereiről.
- Remek, büszkék vagyunk minden diákunkra. Úgy tudom, hogy Te is igazán jeleskedsz. Jó is hogy itt vagy, gyere be, kérlek, mesélj nekem kicsit az iskoláról. Miket tanultok, mennyire érzed jónak a gyakorlati tárgyaitokat? Ezt mindig jó hallani egy olyan ifjú diákunktól, mint amilyen Te is vagy. Szeretnénk változtatásokat, és igazán kíváncsi lennék egy ifjonc véleményére is. Ha volna pár perced…- Szelíd mosollyal terelt irodája felé, én pedig azt gondoltam, hogy miért is ne ülhetnék be néhány percre Mr. McIntryhez, ha segíthetem Őt a munkájában.
Átléptem dióval pácolt ajtaját, pillantásom megakadt a sötét, lakkozott hajópadlózaton, mely éppen csak megnyikordult, ahogy lépteimmel megközelítettem az impozáns íróasztalával szemben elhelyezkedő, kényelmes, mahagóni színben tetszelgő, bőrből varrott ülőalkalmatosságot.
Macska módjára huppantam a kényelmes ülésre, s egyik lábamat a másikon keresztezve, kíváncsian figyeltem, ahogy Mr. McIntry, kezében egy ezüst kis locsoló kannával megöntözi az ablakában burjánzó zöldeket.

- Jól mutatnak, egészen feldobják az iroda hangulatát. – Mosolyomat nem láthatta a nekem háttal álló férfi, azért még ott játszott ajkaimon, ahogy pillantásommal végig követtem a párkányban sorakozó növényeket. S miközben öntözött, nem hagyott szó nélkül, egy röpke pillantást azért nekem is szentelt.
- Mesélj Hazel, mi a helyzet az iskolában? Van olyan tantárgy, amit nem igazán kedvelsz, vagy úgy gondolod, hogy szükség lenne változtatásokra? – Mosolya ártatlannak tűnt, valóban érdeklődés látszott mogyoró barnáiban, s meglepett, mennyire felnőttként kezel.
Végre egy vezető, aki lealacsonyodik a pór néphez. Gondoltam magamban, s kézfejemre pillantva, tekergetni kezdtem balom gyűrűsujján az ékszert, amit alig néhány napja tulajdonítottam el Sabian Fraser birtokából.
- A gyakorlati tárgyakat szeretem, azokkal nincs is problémám, az elméleti tárgyak elég sablonosak, néha unalmas, de azokat is meg kell tanulni, nem? – Kérdeztem vissza mosolyogva, de hirtelen égető érzés kerített hatalmába, mintha valami marta volna az ujjamat, s ahogy a kézfejemre pillantottam, egy arc villant fel a gyűrű foglalatának ékkövében.
- Mi a baj drágám? – McIntry szisszenésemre meglepetten kapta felém a tekintetét, s félre téve a locsoló kannát, sietve kerülte meg az asztalt, hogy mellém érjen. Addigra már a fejemben éreztem a kínzó fájdalmat, s előre görnyedve, ujjaimmal kaptam halántékomhoz, hogy nyomást gyakorolva az adott pontra, enyhítsem fájdalmamat.

Minden elsötétedett.

Antonia Gallaghernek most először sikerült átlépnie a túlvilág kapuit, s ősei erejét és kántálását használva, a mágikus gyűrűn keresztül átköltöznie egy halandó testébe. Olyan halandóéba, aki eszeveszetten küzdött ellene, s jó néhány percig kellett viaskodnia, hogy a test felett átvegye az uralmat.
A fejfájás megszűnt, újonnan felvett alakjában kiegyenesedett, s mint egy újszülött csecsemő, úgy vette szemügyre a helyiséget, s az arcát vizslató, középkorú férfi aggódó vonásait.
Pislogott jó néhányat, még mindig szótlanul figyelte a férfit, aki gyors mozzanatokkal átkelt irodájának egyik pontjából a másikba, hogy egy pohár friss vízzel térjen vissza a fiatal lányhoz.

- Nahát…annyira frissnek érzem magam…- Az asztalon heverő képkeret tükröződéséből vélte felvenni saját vonásait, pontosabban azon fiatal nőjét, kinek testét bitorolta. El sem akarta hinni, hogy sikerült, s hosszú várakozás után újra magába szívhatta a földi levegőt.
Ujjaival először hosszú hajzuhatagán simított végig, majd arcának bársonyos bőrét, s végül ajkait érintette.


Elmosolyodott.

S bár hiányzott neki a tüzesbarna tekintet, s az ébenfekete haj, a jól megszokott ékszerei, s az élénk, vörös rúzs, nem volt elégedetlen a mostani alakjával sem.
- Tessék, itt van egy kis víz. Már nagyon megijedtem, hogy valami bajod esik. Apádnak sem merném elmondani.A boszorkány pillantásával végig mérte a férfit, ki egy pohár vizet nyújtott felé, s bátortalan mozdulattal, végül az kristály után nyúlt, s átvette azt a túlontúl is ismerős alaktól.
- Az apám? – Még benne sem tisztult a kép, hozzá kellett szoknia új alakjához, meg kellett még szoknia azt, hogy egy külső szemlélő számára Ő nem Antonia Gallagher, hanem, ki is?
- Hát persze, Donagh O’Feney végtelenül haragos lenne, ha az Ő egy szem Hazelének baja esne. A férfi megkönnyebbült nevetést hallatott, amint látta, hogy a lány már jobban van. Antonia kortyolt egyet a pohár vízből, majd tekintetével az íróasztalt, s a falakt vizslatta.

Képek lógtak mindenütt, büszkeségről árulkodó fotók a vadászokról, azon mocskos férgekről, akik a túlvilágra küldték Őt. S ahogy pillantása megakadt az íróasztalon hagyott névjegykártya fedelén, melyre karcos betűkkel volt felvésve a Scott McIntry név, erővel szorított az üvegpohárra, mely csak erős anyagának köszönhetően nem roppant apró darabjaira.

Pillantásával tovább fürkészte a férfit, ki öltönyzakóját kigombolva, azt a bőrfotel támlájára akasztva felgyűrte ingujjait, majd helyet foglalt íróasztala mögött, s bájos mosolyra húzta ajkait.
Anthonia utoljára akkor látta a férfi mosolyát, vagy inkább nyerítésbe tetsző vigyorát, amikor családjával együtt hurcolták, s kínozták. Még mindig ott élt emlékeiben az a tűz, melyre rákényszerítették testét, s mely élve emésztette fel a boszorkát.

- Ó igen, Hazel…hm, szeretem hogy az apám így nevezett el. És tudja még, Mr. McIntry, hogy mit szeretek? Szemtelen mosolyra húzva ajkait, sejtvén, hogy ez a farok még mindig vonzódik a fiatal csitrikhez, felegyenesedett a kényelmet nyújtó bőrfotelből, s macskás léptekkel, ujjait végig húzva a mahagóni bútorzaton, szemtelen mosollyal kerítette hatalmába a férfit.

- Imádom, ha egy férfi , egy vadász annyi mindent tett már le az asztalra, amit Ön , Scott…igazán remek munkát végzett. Megállva a férfi mellett, ujjaival végig szántott annak ingbe csomagolt, kemény mellkasán, ujjai megállapodtak McIntry nyakkendőjén, s játékosan csavargatták az anyagot.
- Hogy? Öhm , szóval köszönöm..igazán hízelgő, hogy ilyen dolgokat gondolsz Hazel. Kérlek, foglalj helyet és folytassuk a beszélgetést..- Kezével a szemközt lévő fotelre bökött, Antonia azonban, a megszállt testet irányítva, McIntry ölébe talált magának kényelmes ülőalkalmatosságot.
- Na de Hazel….
- Ön mondta, hogy foglaljak helyet…- Nevetve harapott alsó ajkába, miközben kényelmesen fészkelődött a férfi ölében, majd nyakkendőjénél fogva, közelebb húzva a férfit, jobbja ujjai közé fogta annak markáns állát.
- Maga annyira szexi, Mr. McIntry…kívánom magát…- Suttogta ingerlő szavait az apja korú vadásznak, aki talán a váratlan helyzettől, talán vágyaitól nem mert mozdulni, s csak megbabonázva figyelte a közeledő ajkakat.
- Nem…szabadna, az apád… - Nyögte elfúló hangon, ahogy Antonia a szövetnadrágon keresztül megérintette férfiasságát, s erővel fogta ujjai közé a férfi ékességét.
- Miért is ne lehetne? – S közben közelebb hajolva a férfihez, szenvedéllyel falta ajkait, hogy a már korábban kiszemelt levélvágó kést nyújtózó mozzanattal ujjai közé foghassa az asztal pereméről.

- Mert…a legjobb barátom lánya vagy…
- Ugyan már, akkor képzeld azt hogy valaki más vagyok, mondjuk egy Gallagher, akit élve vetettél máglyára, hogy elevenen falják fel húsát a lángok!
- Hogy mi???
A férfi pupillái hirtelen kitágultak, ahogy észrevette Hazel tekintetében azt a beteges tüzet, s bár próbálta eltolni a lányt tenyereivel, Antonia erővel vájta mellkasába a levélvágó kést, egymás után többször, erővel, szétszabdalva a ruha anyagát, apró, vörös pettyekkel mocskolva a bútorokat, papírlapokat, s saját ruházatát.
- Most megdöglesz Te rohadék, kitépem a szíved, pokolra jutsz, ahogy az összes fattyad is! – Hirtelen mormolta a latin varázsigét, miközben tépte a húst, amiben a férfi tőrével vágott még mélyebbre, hogy elérje a szívet, mely már nem dobbant tovább.
Antonia a vágott résen keresztül, saját kezével tépte ki a férfi szívét, szabad kezének ujjaival a férfi torkát szorította, s eltorzult arccal még mindig kántálta a varázslatot, hogy az átkozott lelke a purgatórium legmélyebb bugyrába kerüljön.


A heves erőfeszítéstől azonban, a kapcsolat megszakadni látszott, s Antonia erőtlenül esett neki a férfi mellkasának.
- Ne…még nem vétkeztem…átkozott ribanc, úgyis az enyém leszel…- Mérhetetlen dühében az ajtó nyitás zavarta meg, melyet határozott léptek követtek. Antonia fejét még a hozzá kérdést intéző férfire emelte, a gyötrő fájdalom azonban hirtelen söpört végig testén, fejéhez kapva, s erejét vesztve ájultan esett a padlóra. Ruháját, testét, s körmeit vér áztatta.

* * *


Nehezemre esett felnyitni szemhéjaimat, olyan érzés volt, mintha ólomsúly nehezedne rájuk, s nem hagyná, hogy szabadon kémlelhessem a világot. Néhány kósza pislogást követően, még a halovány világítás is zavart, s hunyorítanom kellett, hogy megszűnjön a kellemetlen érzés. A fülemben millió csengő hallatta hangját, majd sípolás váltotta fel azokat, s mintha hosszú repülőút után a leszállás közeledne, erőteljes nyomást éreztem fejemben. Próbáltam felülni, de hiába támaszkodtam tenyereimre, szédültem, s forgott körülöttem a szoba.
A szoba, amit nem ismertem, s értetlenül vettem szemügyre az elém táruló helyiséget.
- Mr. McIntry? Hol vagyok? Ki a fene hozott ide? Hol vagyok? – Még nem láttam, hogy van-e a helyiségben valaki, csak abban voltam biztos, hogy ez nem a Mr. irodája, akinél éppen egy kellemes beszélgetés vette volna kezdetét.
- Gyűlölöm a vicceket, Aiden O’Feney, ha te szórakozol Velem, akkor örülnék, ha ezt abba hagynád, mert nem vicces. Nagyon nem. – Ujjaim alatt kellemes, zöld selyem ágynemű hevert, s egyre inkább úgy éreztem, hogy ez a hely nem a megszokott, s fogalmam sincs, hogy hol vagyok.



Vissza az elejére Go down

avatar
deal with the devil † witch

Sabian Fraser



Hozzászólások száma ▌ :

6

Érkezésemnek napja ▌ :

2016. Jun. 28.

Tartózkodási hely ▌ :

⊃ ne keress. majd én megtalállak.

Foglalkozás ▌ :

⊃ boszorkányvadászat

faj ▌ :

⊃ boszorkány | vadász

▌▌▌▌▌▌▌▌▌ :

Do you know what fear does? Fear eats you alive I have no fear in me. It has no hold on me


Témanyitás Re: hazel × sabian | motherf*cking beast ▌ ▌
Pént. Júl. 15, 2016 10:30 am


Nyúlánk, pókszerű ujjait szétfeszítette az asztal sötétre pácolt mahagóni lapján. Torkából állatias morgás szakad fel, amint az ujjgyűrűk porcai megroppannak. Elégedetten konstatálja az alig észrevehető izommunkából felszabaduló erőt, mely felborzolja érzékeit. Ökölbe húzta kézfejét. Kisvártatva nyújtózott lassú mozdulatokkal, mintha az elhibázott éjszaka gondolatáért kárpótolhatta volna az extázis közeli élmény, mely végigsöpört az izmok által közre fogott, mélyesztett gerincív mentén.
Ajkai elnyíltak. Nyers nyögése volt minden, mi impressziójának árulója lett.
Szaglószervét buján behálózott receptorai mámorosan ízlelték párától fülledt levegőt, de nem sietett, hogy merítsen az éjszaka hűsével keveredő, nedves rozsda szagával átszőtt pillanatból, ellenkezőleg; kiélvezte, ahogy a vérsavótól édeskés valóság körbeveszi. Az alagsorba száműzött kínzótermeknek falát festő vér odalent már dögszagot árasztott magából, ahogy a több napos fehérje bomlásnak indult a levegőn. Az már facsarta orrát. Ez azonban még csak meghökkenésre sem késztette.
A dús vér aromája semmiképp.
Amit azonban jeges tekintetével testált tudatára, az a hitetlenség szélére sodorta. Pengeéles érzékei megtéveszthetetlenségére hivatkozott. Mégis kérdést szegezett a fiatal vadásznak. Képtelen volt feldolgozni, vagy reális magyarázatot találni.
A női porhüvely, melyet ő is táplált nap, mint nap, hogy a vadászok erkölcsével, karakán, veszettül habzó gyűlöletével a boszorkányok irányába, ideológiával, nyomós érvekkel antipátiájuk oldalán teljen el, most saját vére ellen fordult. Belemart a kézbe, mi etette. Kitépte az izmos húscafatot, mi a jövőbe vetett hit reményét kalapálta az üllőn.

Kérdése süket fülekre talált, amint a saját tettétől megrészegedett diákja a vadászképző intézménynek, a kiontott életű áldozat vértengerébe borul bele. A nyegle, törékeny női test megállíthatatlanul csúszik egyre lejjebb az élettelen hús és csont vázán. S ő végignézi. Tehetetlensége a tetőfokára hág. Egymásba futó, dús, határozott ívű szemöldökei függőleges árkot ásnak mélyen barázdált, még mindig értetlenséggel vetekvő homlokán. A gondterheltséget felemelt jobbjának ujjaival dörzsöli le nővadítóan vonzó pofázmányáról, majd befejező akkordként rövidre szabott körmeivel szánt végig a lengő állkapcson sorjázó, sercegő borostán.
Kurvára felidegesítette a tanórákon még benne is kéjes gondolatokat ébresztő ifjonc, noha erről egyetlen megmozdulása sem tesz tanúbizonyságot. Még mindig ambivalens érvekkel elméjét bombázó kétsége elkerüli márványarcát, szenvtelenséggel telt pillantását, melykontúrt ad figyelmével a jelenetnek.
Ujjai egy ideig nehézkes ütemet járnak az asztallapon, mintha zongorának billentyűin járatná őket. Pecek telnek el, míg úgy dönt, hogy hagyja a maga által kreált szarba süllyedni O’Feney legkisebbik gyermekét. Nem riasztja meg élettelensége. A támasztékot nem találva vonagló végtagok szétcsúszottsága. Lélegzik. Mellkasa fel-alá jár, így ráér, hogy feltépje a szekrénybe rejtett, McIntry által féltve őrzött ládát, miben egy üveg, kiváló évjáratú whisky szerénykedik. Nem nyúl a kristálypohárért, kitépi a viaszöntvény dugóját az üvegnek, s úgy nyakal az aranyló italból. Rövid kortyokat. Csak a lendület a megtévesztő.

Éjfélig vár, hogy az utolsó vadászt is dolgára bocsássák a kúriáról, elvigyék az utolsó alakulatokat is a boszorkány vadászatra. Az éj leple alatt, mintha csak ő lenne áruló gyilkosa az éjszakának, mintha miatta vonyítanának odakint a hegy vad farkasai, gyanakvó figyelemmel, mellkasában a lebukás veszélyétől tartva vág keresztül az ódon várkastély legkevésbé használt folyosóján. Nem gyújt fényt. A komor sötétségben halad egyre előre, miközben megigazítja a vállán átvetett női testet, mit nem számít fel tehernek. Meg sem érzi súlyát a nőnek.
Szemének világáról lemondva, más, másodlagos prioritást élvező érzékeit használja a tájékozódásban. Jól megtanult már élni a látvány nélkül, hiszen majd másfél hónapot volt kénytelen elzárva élni az esztétikumoktól egy rühes boszorkány átka miatt.
Érintésével tapogatja ki a téglafalba vájt járatot, melyet már a külvilág lehelete tölt be. Nyirkos az egyenetlen macskakő lábai alatt, s az egykor csatornának használt járat is szűkülni kezd mind széltében, mind magasságában. Fejét le kell hajtania, hogy ne akadjon fent a rácsozástól felszabadított kijárat résén.
Kiért. Eltüntette egykori felettesének hulláját, s magával hozta a gyilkost, kit több vádpontban is eltanácsolhatnának az intézménytől, ha titkára fény derülne, s akit emberi méltóságától megfosztva börtönbe taszíthatnának akár életfogytiglani büntetésre ítélve.
Nem a kocsi hátsó ülésére vetett Hazel O’Feneyért tette. Felettesei, s barátja, Gale O’Feney iránti lojalitása irányította minden döntését azon az éjszakán.
Hinni akart.
Mert Gale ezt tette volna. Esélyt adott volna húgának, hogy a törvényt és annak végrehajtó bíróságát kikerülve tegyen vallomást. A végsőkig ragaszkodott volna húga ártatlanságához, a félreértéshez. Gale O’Feney tudtán kívül halmozott fel magának egy felbecsülhetetlen értékű tartozást, mit talán sosem kér majd számon tőle, minek sosem hajtja be ellenértékét.


Hajnalba fordult az idő, mire végre belesüllyedhetett a vendégszoba sarkába állított széles, bársony bélésű karosszék kényelmébe, hogy tovább pusztítsa a McIntrytől eltulajdonított aranybarna párlatot. Élvezettel fogadta a kortyokat szájüregébe, hogy érzéktelenné gyötörje nyelvét, melyen annyi kérdés kelt volna hirtelen életre, de mindnek fölötte csak az üvöltés passziója állt. Nem hagyhatta. Nem rombolhatott. Nem törhette szilánkosra az ágyon heverő fiatal fruska álmait. Hiszen annál rosszabb nincs is, ha egy gyereket megfosztanak fantazmagóriáitól. S ő még gyerek volt. Kívánatos gyerek, éretlen elmével és kielégíthetetlen kíváncsiság hajszolta tudásszomjjal női idomoknak kívánalma mögé rejtezve. Minden nő boszorkány volt. Minden nőnek, még az ilyen elesett ártatlanoknak is megvolt maguk praktikája, mit fegyverként szegeztek a férfiakra.
Erőteljes vágyódássá kovácsolta hiányát a hosszú comboknak látványa, a relatív széles csípő, lapos has és marokba férő melleknek vadító képe. A szemtelen blazírt kifejezés szétmállott a zipzárhoz feszülő hímtagjába robbanó véráram érkeztekor, élveteg kéjmámorban fürösztötte meg tudatát a megújulás ereje.

A varázs azonban megszakadt. A gazdagon berendezett, elegáns stílusvonalat, a régi korok klasszikus lélegzetvételét magáénak mondó vendégszoba erőszakkal meginvitáltja magához tért az erős fénynél. Hunyorgott, mire a sarokból vigyázó férfi leejtette lábfejét baljának térdkalácsáról, s előre dőlve, rámenősen tanulmányozta a kiáltozót.
Fájt tőle a feje. A hangjától, a tettétől, lényének tényétől.
– Ms. O’Feney, megtenné, hogy befejezi ezt az ormótlan üvöltözést? A bátyja nincs itt. Egyik se. És maradjunk annyiban, hogy magácskának most ez a legnagyobb szerencséje.
Beszéd közben elrugaszkodott ültéből, sötét farmernadrágjának combja fölött meggyűrődött anyagát hanyagul kiegyengette, majd egy ragadozó nesztelenségével padlószőnyeget érő lépteivel megközelítette a széles, kaliforniai királyi ágyakat megszégyenítő mérettel vetekedő fekvőalkalmatosságot, melynek tetejébe Avalinne-nal méregzöld selyemágyneműt húzatott.
– Ma egy kibaszott hosszú napom volt, az alagsorban töltöttem húsz órát, ahol tudja, a diákok szavajárása azt tartja, hogy meghúzom azokat, akik vadászatra akarnak jönni velem. Jobb is, ha maga is ezt a pletykát tartja, noha még egyetlen aktus sem ért fel azzal a kívánalommal, hogy a magafajtákat vigyek terepre. Nem cáfolom az agyuk kicsinyes gondolkodását… – szórakozottan rogyasztotta meg térdét, melyről lendülettel lökte tovább magát. Beszéd közben kézfejét elmélyesztette a nadrág elülső oldalzsebeiben, hogy így gátolja meg a nonverbális kommunikációt, melynek túl heves gyakorlásától ittasan gyakorta szakadt fel belőle vehemens, indulatos oldala. – Arra készültem, hogy jelentek McIntrynek, majd hazahajtok, megvacsorázok, és rohadtul egyedül fekszek le a rohadt házamban, a rohadt franciaágyamban. Erre magát ott kell találnom McIntry vérében úszva az irodában. El kell tüntetnem egy hullát, ki kell csempésznem magát, hogy senki ne fogjon gyanút, és ne is lássák olyan későn a birtokon kószálni, nehogy a Liga egyik fejének a lányáról mocskos szóbeszéd kezdjen terjedni. Szögezzük le, tündérem… nem maga miatt csináltam. De ha már itt van, és mentem a seggét, tiszteljen meg az őszinteségével. Megölte a felettesemet. Az apja barátját, az egyik legjobb vadászt. Van egy titkunk, Hazel. Nekünk. Kettőnknek.
Fenyegetően tornyosult az ágyon ülő elesett nő fölé, majd hirtelen ötlettől vezérelve kapta el annak hófehér, kecses lábszárát a boka körül ujjainak bilincsével vöröslő foltot hagyva makulátlanságán, hogy úgy húzza közelebb magához. Fél térde belemélyedt az ágy félkemény matracába. Nem a legjobb fajta volt, ha alvásról volt szó.
– Daloljon, kis pacsirta, mert nem ártatlan fogadásnak nézett ki. Ki vette rá erre? Kivel szövetkezik, Hazel? Elmondja, vagy én szedem ki magából.
És annak még sosem volt jó vége.
Az engedetlenség megtorlásáról egész boszorkány-coven mesélhetett volna a férfi pincéjének celláiban.



born to die



Vissza az elejére Go down

avatar
run the world † hunter

Hazel O'Feney



Hozzászólások száma ▌ :

10

Érkezésemnek napja ▌ :

2016. Jun. 30.

Tartózkodási hely ▌ :

Donegal

Foglalkozás ▌ :

orvostanhallgató

faj ▌ :

vadász

▌▌▌▌▌▌▌▌▌ :



Témanyitás Re: hazel × sabian | motherf*cking beast ▌ ▌
Vas. Júl. 17, 2016 3:13 pm




hazel & sabian

All the world's a stage, and all the men and women merely players: they have their exits and their entrances; and one man in his time plays many parts, his acts being seven ages.



Milliónyi apró tű vájkált koponyám lágy részeiben, úgy éreztem, hogy szétcincál az a zsibongás, mely megtöltötte elmémet, s kínzó fájdalommal gyötört. Néhány másodpercen keresztül markoltam erővel az alattam szépen elterített selyemágynemű zöldjébe, s gyűrtem meg markom szorításával a királyi szatént.
Néhány másodperc volt csupán, amit szédelgés követett, s a tudat, hogy számomra ez a hely nem ismerős. Nem jártam még ezen a helyen korábban, de még csak elképzelésem sincs arról, hogy vajon miféle aberrált elme cibált egy efféle, régi korok luxusát megszégyenítő hálóhelyiségbe.
Nem pánikoltam, inkább rossz tréfának tartottam az első néhány másodpercben, s követelőzve vágytam testvéreimet, hogy végre mutassák meg arcukat, s hagyják abba ezt az ostoba játékot.
Aidenből kitelt, hogy ilyen olcsó kis játékokkal szórakoztasson, Ő nem egyszer szívta a vérem holmi tréfálkozásokkal, szerette rám hozni a frászt, hogy tesztelje, mennyire vagyok már rátermett vadász, s mire vagyok képes önös erőmből. Élvezte az ilyen kis csapdákat, s voltak percek, amikor én is hangosan, vele együtt nevettem. Ez a pillanat még sem a humorról szólt, már csak azért sem, mert nem éreztem jól magam.
Hiába kutakodtam tekintetemmel, keresve a kijáratot, mindeközben végig azon gondolkodtam, hogy vajon mégis mi történhetett velem, ugyan mivel kábíthattak el, ami miatt semmire sem emlékszem. Talán ez már egy vizsga lenne a liga részéről? S talán Mr. McIntry okkal csalt be az irodájába? Lehet, hogy átléphetem végre az ifjoncok előtt meghúzott határvonalat, s terepre mehetek, ha teljesítem ezt a játékot? Mégis, miféle szituációba sodortak engem?
Belsőm moraja nem csitult, egészen addig próbálkoztam felhívni magamra a figyelmet, s hívogattam testvéremet, míg végül egy hang át nem szelte a teret.
Mélyről feltörő, öblös férfihang volt, melytől kellemes borzongás futott végig a hátamon. Ijesztően hatott rám, mégis, ahogy előtűnt a félhomályból a férfi sziluettje, s kirajzolódott előttem Sabian Fraser arca, némiképp megkönnyebbültem.
- Nahát, hogy is nem gondoltam arra, hogy Mr. Fraser éppen Ön lesz majd itt. – Mosolyoghattam volna, hisz végre nem zsongták körül a diákok, nem duruzsolták körbe a fülét azok a két-három gyerekes macák, akik elérhették azt a szintet, hogy oktatóként szolgálhassák a Ligát, s titkon férjük helyére kívánták a férfit. Sabiant, ki most legalább megszólított, rám emelte tekintetét, s újra észrevett. Mondhatnám, hogy ez éppen elegendő lett volna ahhoz, hogy ajkaimat felfelé íveljem, de a szédülés, s a nehezen múló fejfájás nem az örömömnek kedvezett.
- Szerencsém, ugyan miért is? Csak nem valami perverz dologra készül Mr? – Szemtelenül tettem fel a kérdést, miközben kék íriszeimet a férfi szikrázó tekintetébe mélyesztettem. Ó, hogy jutna a pokolra, csak nem tudtam ellenállni közelségének, a pofátlanul jóképű vonásoknak, így mégis csak kiforrott belőlem az a mosoly.
- Csak nem ezúttal is, jó táborvezetőhöz híven, hozzászorít majd a biliárdasztalhoz és rajtam szándékszik levezetni a napi feszültséget, tanár úr?– Szemtelen mosollyal vájkáltam múltjában, közös múltunkban, mely ugyan alig tartott egy óra hosszát, sok mindent megváltoztatott.
- Gale bátyám tud erről? – Nevetve futtattam végig tekintetem a szövetek fogságában rejtező férfi testen, melyet izmos lábak, kemény hasfal, széles vállak és erős karok testesítettek meg. S noha ez már szinte elvárás volt azon körökben, ahol Sabian is mozgott, mégis, ennek a férfinek a tekintetében, de még a szája szegletében is volt valami, ami leolvasztotta a női ruhadarabokat viselőjükről.
Hirtelen, oroszlánokat megszégyenítő gyorsasággal termett a kényelmemül szolgáló, hatalmas ágy mellett, pillantásom mozzanatait követve megállapodott kéklő íriszein, s farkasszemet nézve a férfivel, határozottan fúrtam tekintetemet az övéibe.
Dühödtnek tűnt, hanghordozásából, s szúrós pillantásából úgy ítéltem meg, hogy valamiért nagyon is haragszik rám. Pedig én aztán semmit sem tettem…hacsak, nem a rúzs folt miatt volt mérges rám, amiért szépen rákarcoltam az obszcén szavakat szélvédőjére. Upsz, ennek még a gondolatától is mosolyognom kellett, s így álltam továbbra is tekintetét, nem törődve azzal, hogy ráfészkelte magát az ágyra, s némi indulattal húzódott előre.
- Aham….nem értem, hogy ebből mit szeretne kihozni a tanár úr, nem szokásom hinni a pletykáknak, tudja, én tapasztalatok által ítélek meg helyzeteket és személyeket. – Egyáltalán nem vettem magamra az átlag csitriket érintő megjegyzéseket, s nem is sértődtem meg a férfi szavain, ehelyett tovább mosolyogtam, s vártam, hogy mivel is akarja megmagyarázni a helyzetemet, s dühének okát.
- Hogyan? – Meglepetten vontam fel ívelt szemöldökeimet, amikor a McIntryt érintő részt fejtegette, ajkaimról eltűnt a mosoly, s helyette hitetlenségről tanúskodó vonások festették meg arcom vásznát.
- Ó na ne…ugye ezt Ön sem hiszi el, hogy beveszem? – Hitetlenségemet kacagás követte, mely feltört belőlem a hallottak után, s melyhez párosult nemleges fejrázásom is, mely kissé összekuszálta szőke tincseimet.
- Ha ez valami vizsga akar lenni, akkor elég nagy baromság, mert én hű vagyok a ligához, apámhoz, a vadászokhoz és egyértelműen nem tennék efféle őrültséget. Egyébként is, mi okom lenne arra, hogy Mr. McIntryt bántsam, aki egy igazán kedves ember? Ugyan már…nem volt valami más ötlet arra, hogy teszteljenek a vadászok? Netán kamerák is vannak itt elhelyezve, hm? Gale is itt bujkál valahol? – Mosolyogva pillantottam körbe, keresve tekintetemmel a kamerákat, vagy a helyiségben lapult családtagjaimat. Azután emeltem csak íriszeimet vissza, Sabian Fraserre, aki dühödten tornyosult felém, s hirtelen éreztem szorítását a bokáimon, majd a következő pillanatban már ki is mozdított helyzetemből.
Egy hirtelen rántással húzott előrébb, aminek köszönhetően, elveszítve egyensúlyomat, hátra estem a párnák közé, s ujjaimmal igyekeztem a faragott ágytámla peremébe kapaszkodni, miközben rúgni próbáltam, hogy megállítsam a férfit vehemens mozdulataiban.
- Aúú, ez fáj, mit művelsz? – A tisztelet jeléül szolgáló magázódás – mely inkább csak formaság volt, s az iskolában elvárt megszólítás – nem ült meg többé ajkaimon. Pillanatok alatt váltottam át tegeződésre, s fúrtam dühösen íriszeimet a férfi vad tekintetébe.
- Mégis mit mondhatnék el? Még csak azt sem tudom, hogyan kerültem ide, és mi ez az idétlen összehordott történet arról, hogy megöltem McIntryt. Mégis hogy tettem volna? Sabian, ez fáj, hallod? Nem a táborban vagyunk, eressz el és hagyj békén! – Mérgesen prüszköltem a szavakat a férfi arcába, miközben elengedve a támlát, feltornáztam magam újra a selyemről, hogy szemmagasságba kerülhessek vele.
- Nincs jogod ahhoz, hogy itt tarts és magyarázatot várok erre az egészre. Szerintem Ti most teszteltek engem, igaz? Kíváncsiak vagytok arra, hogyan viselkedek egy vallatás közben, és már csak ez áll az utamban ahhoz, hogy elvigyél magaddal egy vadászatra, igaz? Attól féltek, hogy elárulnám a ligát, hm? Esetleg téged, ugye? – Ismét mélyen fúrtam íriszeimet a férfi pillantásába, s végre tudni akartam, hogy mire ez a színjáték, melyben mellesleg, remek játékot nyújtott.
- Vaaagy…hmm, tudom már. – Mosolyogva érintettem meg mutatóujjammal a férfi ajkát, s ha nem húzódott el, lassú mozdulattal vezettem végig rajta, simító mozdulattal.
- Hiányzik a tábor, igaz? Eszedbe jutott, hogy milyen jó is lenne már valamelyik diákoddal elszórakozni, és mivel egyik sem akar elmenni veled vadászni, rám esett a választás, hm? – Ajkáról levezetve ujjamat állának ívén, nyakának vonalán, teljes tenyérrel érintettem mellkasát, s indultam meg egyre lejjebb, izmos hasfala vonalán.
- Valld be, hogy csak túl magányos vagy és úgy döntöttél, hogy kitalálsz nekem egy szerepjátékot, amivel néhány órán át itt tarthatsz, eltaláltam? – Nevetve fürkésztem azokat a szigorúan csillogó íriszeket, s játszottam. Egy kicsit talán elhittem, hogy felfigyelt rám, s ki akartam használni ezt a pillanatot. Hisz talán tényleg csak játszani akart velem, vagy még sem?




Vissza az elejére Go down

avatar
deal with the devil † witch

Sabian Fraser



Hozzászólások száma ▌ :

6

Érkezésemnek napja ▌ :

2016. Jun. 28.

Tartózkodási hely ▌ :

⊃ ne keress. majd én megtalállak.

Foglalkozás ▌ :

⊃ boszorkányvadászat

faj ▌ :

⊃ boszorkány | vadász

▌▌▌▌▌▌▌▌▌ :

Do you know what fear does? Fear eats you alive I have no fear in me. It has no hold on me


Témanyitás Re: hazel × sabian | motherf*cking beast ▌ ▌
Kedd Júl. 19, 2016 7:34 am


Idegei vibráltak. Markáns állán az inak pattanásig feszültek, ajkainak vonalát pengényi vékonyságúra gyötörte, miközben tekintete, mely még mindig pont olyan jeges, és csontba vájón rideg volt, mint az antarktiszi jégvidéken tomboló tél, rátalált a vendégszobájába hurcolt kalitkába zárt madárka vidor vonásokkal tarkított, alabástrom arcára.
A széles mellkasban tomboló düh agresszív tettlegesség mámorát hajszoló valója megrémiszthette volna a fiatal vadászt. Őrjítő engedetlenséget felmutató, tiszteletlen szavai csak még tovább facsarták a férfi türelmét. Keresztülnézett rajta, a vágyott megoldástól minden lélegzetvételével távolabb parancsolta őt a fiatal nő, hogy kicsinyes szexuális játékszernek adja el magát az éjszakára. Ennyit ért önmaga szemében, de jelen helyzetben, mikor nadrágja feszítő kolonc volt ágyékán, számára sem jelentettek többet a törékeny vonások, kerekded idomok, vagy a zafír szemű szépség dús ajkainak látképe, melyek közé kérés nélkül is betolakodott volna férfias ékességével, hogy érezhesse a forrongó nedves bőrt, ahogy körbe fonja őt, fogával végigkaristol a kidudorodó ereken, s addig gyötri, hajszolja a kéjmámor mezsgyéjének feszített határvonalára, míg hímtagjából elő nem tör az illatában gesztenyevirágára, ízlelhető aromájában az elfogyasztott whiskytől kesernyés cigaretta utóízéhez meghasonlott, koszos fehér örökítő anyaga.
A pornográf jelenet ledegradálta a pillanat jelentőségét, ajkának széle hasonlatos, mégis fenyegetéssel megspékelt fél-vigyorban vonaglott meg, mint amivel a vadász őt tüntette ki. Nem ereszthette el közös múltjuknak emlékét. A múlt nyár történései meghazudtolhatatlan bizonyítékként szolgáltak, hogy mennyire képes volt eszét venni a fiatal nő.
Bárdolatlan morózus jelenére, a torkából felszakadó állatias, nyers morgás hívta fel a figyelmet.
Azt hitte, ennyivel bírni fogja. Azt hite, hogy képes lesz kontrollálni a kiszolgáltatottságát semmibe vevő, testét szexuális aktusra kínáló nő iránt érzett nemi vágyat. De a macska-egér játék már túl régóta tartott kettőjük között, hogy átlendüljön a momentumon. Életének minden pontját tüzetesen átvizsgálva sem lehetett még egy olyan kapcsolatot találni, mint amibe Hazel O’Feney hajszolta bele üldözési mániájával, ragaszkodásával; fiatalos bájait, impulzív habitusát fegyverként használva ellene.
Igazán odaadón és fejet hajtva szorgalmazta volna, ha a nő képes elhallgatni a perc töredéknyi részére, s levenni róla a vérét hevítő pillantását. Ösztönlény volt. A legrosszabb fajtából, a legkellemetlenebb pillanatokban.
Nem engedhetett tovább.

A türelem cérnája elszakadt, s erőszakos lendülettel, mégis tudtán kívül vigyázva a Liga Vezetésének köreiben protekciót élvező zafír szemű szépségnek testi épségére rántotta közelebb magához a méregzöld selyemágynemű tetejében. Nem a bokájánál fogva rántotta, lábszárát terhelte a női test elenyészőnek tűnő súlyával, hogy egészen közel tudhassa magához.
Az ágy tetején hanyatt vágódó nő kiszolgáltatottságának zavarba ejtő impresszióját tetézte közeledésével. A vékony darázsderék mellett döfte bal karját a matracon halmokba gyűrődött hideg selyemnek anyagába. Jobbjával az ellenkezéshez minden erejét bevető, hitetlenkedőn a tények ellen forduló nő gazellalábait fogta le. Szétfeszített ujjai könnyűszerrel ejtették kíméletlen, könyörgésre meg nem nyíló csapdába a parallel módon szorosan egymás mellé illesztett vékony bokákat.
– Hátha így jobban fogod érteni angyalom – mélyről jövő erővel köszörül egyet elnehezült torkán, majd átvéve a fiatal nőnek hangsúlyát és tegeződő formaiságát folytatta a kivárt hatásszünetet követően. – Itt te nem követelsz magyarázatot. Itt te nem érzed magadat biztonságban, vagy irányító poszton. Lehet, hogy azt hiszed az ostoba gyerekgondolkodásoddal, hogy profán mód fogalmazzak, hogy minden kibaszott ember fölött hatalmad van csak azért, mert az apád letett valamit az asztalra. Egy senki vagy. És abból, amit tettél, nem vezet kiút. A liga egyik tagjának meggyilkolása súlyos, elkerülhetetlen megtorlást von maga után. Talán a saját apád fogja a fejedre olvasni a halálbüntetést, amit megérdemelnél azért, mert egy másik ember életét vetted. Még az előtt felborítottad a sors kezében zongorázó rend kottáját, hogy annak érvénye lett volna. Átszabtad a jövőt, s már évmilliók óta az a rendszer áll fent, hogy fogat fogért, szemet szemért, életet életért. A te életed az ő haláláért cserébe. Tehát, had nyomatékosítsam az üres szőke koponyádban, hogy nincs már hatalmad a világ felett, vagy csak felettem. Utóbbi érvényét vesztette, mikor a magamévá tettelek és beléd élveztem.
Az utolsó, vágytól remegő térdű mondatot egész közelről súgta a maga alá gyűrt nő fülébe, s ezzel egy időben, megemelkedő, testének érzékeny gyengepontjait kereső karokat is visszaparancsolta az ágy matracába. Teljesen ellehetetlenítette mozgását. Uralkodott felette, megbénította. Kiszolgáltatta és megalázta.
– Tehát megkérlek, téged, mint nyomorult kis emocionális lényt, hogy lépj túl a közös múltunkon. Az egyszeri alkalmaknak semmi jelentőségük nincs fölöttem. Ha akartam volna tőled valamit, mert lenyűgözött a nem létező tehetséged, már sokkal hamarabb kerestelek volna, nem gondolod?
Ismeretes volt vadászkörökben a férfi önkényes világrendszere, miben önmagán kívül nem látott potenciált egyetlen másik élőlényben sem. Nem tartozott hűséggel sem élőnek, sem halottnak. Főleg nem egy huszonéves szukának, akit nem hajtott más érdek és ideológia, mint a testi vágy.
Szavai nyomatékosításául erőteljesen taszított egyet a rugós matrac mélységei felé, a fej fölött összefogott karoknak fonatán.

Feljebb emelkedett, ezzel némi mozgásteret biztosítva a nőnek. Előhalászta farmernadrágjának ráncos zsebéből szuper vékony technikai vívmányát, mobiltelefonját, hogy a memóriába mentett képek közül a megfelelőnek mappáját válassza ki.
Ellökte magát a nő közelségéből, mi már amúgyis túlságosan megbabonázta, s az ultramodern készüléket teste mellé, az ágy felszínére hajította.
– Gyerünk, nézd meg a képeket. Az összeset. És még egyszer ne merészeld megkérdőjelezni a szavaimat. Ne találj ki más aspektusból nézve számodra kedvezőbb és jobban tetszőbb alternatívákat. Jelenleg a helyzeted alulmúlja a boszorkányokét. A liga szemében, az én szememben is egy senki vagy. Ez a lépés volt a legjobb a számodra. Örülj, hogy idehoztalak, és nem rögtön a vallatóba vittelek. A te szavad az enyémmel szemben bármilyen elbeszélésen vajmi keveset érne. Még akkor is, ha az isten apád vezetné a tárgyalást. Semmi jóra nem számíthatnál. Tehát igen, köszönettel tartozol és egy hosszú magyarázattal azt illetőleg, hogy milyen ostoba fogadást kötöttél, amiért az éjszaka közepén McIntryn lovagolva kitépted a szívét. Alávaló az egész korosztályod…
A férfi lemondással telve csóválta meg fejét, miközben hátat fordított az ágyon fekvőnek, s helyette figyelmével az ablak alatt álló asztal tetején feszítő üvegkristályba zárt aranyló alkoholkészítményt tüntette ki. Kortyolt belőle elegáns paraméterben mérhető cafatokat, miközben szabad kézfejét mélyen ékelte be nadrágjának elülső oldalzsebébe.
Nem kereste a nő pillantását, átsétált a vendégszobához tartozó sötét márvánnyal leburkolt helyiségbe, s a helyiség díszeként elhelyezett, hatalmas öblű fürdőkád felett megnyitotta az aranyozott csapot. Vadul zúdult alá a forró víz. A zubogást, mi átmosta a melankóliába süllyedt ember gondolatait, a szobában is jól lehetett hallani.
Hanyag eleganciával húzta vissza magához a kristálypohárba kitöltött jeges whiskey-t, hogy újra magáévá tegye a forró, maró ízt. Nyelvének ízlelőbimbóit érzéketlenné gyötörte az ital. De nem bánta, az enyhe kábulatot hozó fáradtságot a különleges bizsergés, mi utat nyitott gyomrába, egészen felvillanyozta.

Késleltetve a mozzanatot, de visszatért a vendégszobába, s újra megkereste mindig éhező tekintetével az ágyon ülőt.
– Kezdjük elölről most, hogy bizonyítékom van, és már te is tisztán látod, hogy miről is szeretnék veled szót ejteni. Maradnál, vagy idehívjam a bátyádat, aki feltehetőleg azonnal a nyakadat töri, mielőtt még kiderülhetne a családotok szégyene. Mert nem. Ezt a csorbát sosem köszörüli ki semmi, ha egyszer felszínre kerül – érdektelenség emelte meg karjait, miközben széttárta őket testének szárnyként, két oldalán. Márvány vonásai nem olvadtak fel. Sosem olvadtak fel.
– A házban egyelőre vendég vagy, míg nem talállak közveszélyesnek. Ha ez megtörténne, rám támadnál, s még egy áldozatot gyűjtenél, hogy duplán legyen mivel felvágnod a lányklubban, ahova tartozol, s én élem túl az összetalálkozást, akkor lekerülsz a pincébe. Saját mocskukban rothadó boszorkányok közé. Láncoknak nehéz béklyóját kapod a nyakadba, hogy legyen időd gondolkodni. Tehát azt ajánlom, hogy ha gyilkolni támadna kedved. Legyél ugyanolyan megfoghatatlan, mint ahogy McIntryvel tetted. Most pedig vetkőzz. Elmész megfürdeni.
Nem várt választ. Időt hagyott a fiatal vadásznak, miközben kifordult a helyiségből, hogy törölközővel térjen vissza a gardróbból, ahol Avalinne szorgos kis kezei által hajtogatott kelméknek egész armadája hevert egymáson.



born to die



Vissza az elejére Go down


Ajánlott tartalom




Témanyitás Re: hazel × sabian | motherf*cking beast ▌ ▌


Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Bal szárny-