Strange Alliance

William White mit sem sejtve dobta be a Royce Rolls Ghost anyósülésére a postafiókjából kivett leveleit, hogy aztán hazaérve, dolgozószobájának süppedős bőrfotelében ülve, megfagyhasson ereiben a vér – egy pillanatra legalábbis. A férfi megfeszített izmokkal, mozdulatlanul nézte a kezében tartott papírt, melynek tartalma túl sokat jelenthetett. Elképzelhetetlenül sokat.

William lassan fújta ki a levegőt orrán keresztül, igyekezett úrrá lenni kezdeni félelmén. Az asztalfiókjában lévő vadászengedélye szinte sikított érte; ugyan nem láthatta, az illetékesek által aláírt „papírlap” mágnesként vonzotta őt. Kis híján letette a kezében lévő iratokat és a fiókhoz sétált, csak hogy egy pillantást vethessen annak tartalmára. Végül ellenállt a kísértésnek, hiába volt egymaga, gyerekesnek érezte volna ezt megtenni.

Még kétszer kellett végigolvasnia a kezében lévő orvosi jelentést, még ötször ellenőrizte le az óramű pontossággal felvágott borítékon a címzést, mielőtt képes volt megnyugodni teljesen. Hidegvérét visszanyerve, egyszerűen hátradőlt a fotelben, miközben elméjében gondolatok sokasága járt végtelen, pörgős táncot.

Donagh O’Feney – az egyik ismert és elismert Mestervadász – papírjait tartotta a kezében; a Josephine Devine által aláírt jelentés nem Williamről szólt. A boríték címzése a sokadik ellenőrzésre is tökéletes volt, gondosan szedett betűkkel állt rajta a vadász belfasti postafiókjának címe. Azonban ha az ő borítékjában más papírjai vannak…

Hosszas gondolkozás után William arra jutott, hogyha ő megrémült saját valósághoz hű – és nem csupán a vezetőség felé benyújtott, megszépített – jelentésének elkavarodása miatt, akkor Donagh O’Feney már lehet azóta eltávozott az élők sorából egy szívroham következtében…

William sorra vette az eshetőségeket, azonban a sokadik kör után is az bizonyult a legvalószínűbbnek, hogy egyszerűen összecserélték a borítékok tartalmát. Hogy Josephine tette-e vagy egy neki segítő adminisztrátor… Lényegében nem számított. Mert ha nála van O’Feney papírja és fordítva… William megkönnyebbülten vett egy mély lélegzetet, majd fújta ki. Csak rajtunk áll, mi lesz ebből.

Huszonöt vadászattal töltött év során nagyon kevés olyan volt, hogy egy-egy baleset miatt rövid időre bevonták White engedélyét. Amióta – tizenhét évvel ezelőtt – a felesége meghalt soha egyetlen napra sem tették kispályára – kivéve nemrég történt esetnél. Ugyan már három hét eltelt az O’Neill boszorkánnyal való találkozás óta, William nem érezte magát száz százalékosan. Valójában évek óta sosem érezte magát teljesen jól, de megtanulta kezelni és leküzdeni fájdalmát. Összesen egy hétre kellett megválnia vadászjogosítványától – a féligazságot közlő orvosi jelentés lehetővé tette ezt –, de ha a tényleges adatokat írja le akkor éjjel Josephine, akkor még most is engedélye nélkül kellene léteznie. William White vadász volt – engedélye nélkül halottnak érezte magát.

William alig egy órával később útnak indult a Tanner Kúria felé, még tegnapelőtt kapott minden Mestervadász egy értesítést, hogy este jelenjen meg egy eligazításon. Ugyan még volt pár órája ehhez képest, a vadász titkon remélte, hogy a Kúrián fogja találni O’Feneyt valamivel előbb. Évek óta próbálkozott a Liga vezetősége felültetni White-ot a katedrára – sikertelenül. William ugyan nagyjából ismerte csak Donagh O’Feneyt – mivel mindketten Mestervadászok voltak, így néha kénytelenek voltak egymással szót váltani –, abban biztos volt, hogyha nála próbálkoznak, akkor a súlyos szívbeteg férfinál mindenképpen. Williamnek fogalma sem volt arról, hogy Donagh tanít-e, hogy egészen pontosan mit csinál – túlzottan nem is foglalkozott vele. Ugyan idegsebészként dolgozott, pályafutásának kezdetén egy kedves tanára miatt majdnem a szívsebészetet választotta. Valójában talán még csak orvosnak sem kellett volna ahhoz lennie, hogy a jelentést elolvasva rájöhessen: ha Donagh ezt így folytatja, előbb-utóbb nagyon csúnya vége lesz. Williamnek elég volt ránéznie a jelentéshez csatolt EKG-görbékre, hogy lássa: vagy záros határidőn belül kés alá fekszik O’Feney, vagy egyszerűen meghal.

A Kúriáig tartó úton a vadász elmerült az utazás kellemes zajában, megérkezvén szedte csak össze gondolatait. Megkeresni, jelentést cserélni, elköszönni egymástól. Ennyi.
Makulátlan öltönyében – William csakis vadászathoz vette fel azt a ruháját – különös jelenség volt a Tanner Kúria folyosóin, de már régóta volt ahhoz elég tekintélye, hogy senki se szóljon utána emiatt. A főépület földszinti titkárságában megtudta, hogy Donagh O’Feney elméletileg a bal szárnyi első emeletén, irodájában tartózkodik.

Kimért, határozott léptekkel haladt célja felé; ugyan minden lépés fájt, arcán egyetlen rezdülés sem volt látható. William újfent a szenvtelenség álarca mögé bújt, és ugyan tudta, hogy jobb lenne, „csak azért sem” volt hajlandó bevenni egy fájdalomcsillapítót. Magát azzal a ténnyel nyugtatta, hogy amíg bírja anélkül, addig teljesen alkalmas az engedélyéhez, mindössze az eredeti szabályok a túl szigorúak.

Háromrészes öltönyének zakójában, a belső zsebben, gondosan félbehajtva lapult az összecserélt jelentést tartalmazó boríték; William egy pillanatra megállt a Donagh O’Feney nevét jelző iroda ajtaja előtt. Bal öklével kétszer határozottan kopogtatott az ajtón, majd amennyiben kapott választ, benyitott.
– Jó napot, Mr. O’Feney! – köszönt Donagh szemébe nézve, majd becsukta maga mögött az ajtót.

Strange Alliance

William White nem lepődött meg az ajtó mögül kiszűrődő hang erőteljességén. Donagh O’Feneyt egyetlen szava alapján határozott, erőteljes, ellentmondást nem tűrő férfinak könyvelte volna el magában William, hogyha nem az ő zakójának zsebében lapul az irodában ülő vadászról szóló orvosi szakvélemény. A némi „plusz” információ birtokában az előző sorhoz csatlakozott a „holtáig kitartó” és az „ostoba” jelző is.

Míg belépett az ajtón, egy pillanatra átfutott White fején, hogy ő is az O’Feney féle „magukkal szemben vak idióták” csoportját gyarapítja, de végül elégedetten arra jutott, hogy saját problémái véletlenül sem érnek fel Donagh gondjaival – így William nem csak az iroda ajtaján lépett be, hanem az „ugyan kevésbé, de mégiscsak vak idióták” csoportén is.

Williamet felvillanyozta a tény, hogy nem kell kényszerből csevegnie egyetlen szót sem az asztala mögött ülő férfival; az, hogy Donagh egyből a tárgyra tért mutatta meg igazán, hogy mennyire fontos is ez az egész neki – és White-nak is. Bár sokak a hátuk közepére kívánták, egy bizonyos szint után voltak olyan eljátszandó udvariassági szabályok a Ligán belül, melyeket ha nem is szerették, de általában betartották az emberek. Általában.

Finoman biccentett, mintegy elfogadva a számára felkínált helyet, majd egyenes háttal, egy ragadozó mozgáskultúrájával telepedett le William az íróasztal előtt lévő fotelbe. Elég volt egy pillantást vetnie O’Feney kissé sápadt arcára és gyöngyöző homlokára, White szinte látta maga előtt a férfi szívritmusát kirajzoló EKG görbéket, szinte biztos volt benne, hogy Donagh jelenleg is bradychard.

Bár míg Bestfastból a Tanner Kúriára vezetett, William elhatározta, hogy amilyen gyorsan csak lehet, papírt cserélnek, majd messziről elkerüli Donagh O’Feneyt és mindent, ami vele kapcsolatos – a mestervadász látta, hogy hivatásából eredendően képtelen lesz erre. Amint leült, Donagh azonnal a tárgyra tért, White arca előtt lóbálva a szebb napokat is már látott papírlapokat.

William kigombolta az öltönyzakóján lévő két gombot, majd a belső zsebből előhúzta a pontosan félbe hajtott borítékot, és finoman az asztal szélére helyezte. Tisztában volt azzal, hogy a vele szemben ülő mestervadász karrierje és életének egy nagyon fontos szelete volt a kezében; így bár szándékában állt elmondani azt a pár szót, amik ellen egészen az idáig vezető úton küzdött, sportszerűtlennek érezte volna, ha közben O’Feney borítéka a kezében van. Kissé úgy érezte, hogy Donagh egyik létfontosságú szervét tartja a kezében; a tudat, hogy sem műtősköpeny, sem steril kesztyű nincs rajta, hirtelen zavarni kezdte.

William elhessegette idétlen gondolatait, majd miután letette az asztalra a borítékot, belekezdett. Nem várta meg, hogy saját papírjait a kezében tudja, biztos volt abban, hogy nem Donagh O’Feney miatt fog lebukni a Liga vezetősége előtt – egyébiránt pedig szinte szóról szóra tisztában volt azzal, hogy mi áll a jelentésen, igazság szerint ő maga is képes lett volna megírni ezt. Egy részről White „biológiai gépként” tekintett magára, így könnyedén gázolhatott tovább előre a saját határainak oly’ régen átlépett kerítése mögött lévő semmiben – miközben orvosként dolgozott.

– Bocsássa meg nekem, de miután felbontottam a borítékot, és láttam az EKG-ját, végigfutottam a jelentést. Tisztában vagyok vele, hogy a most következő mondataimra nem kíváncsi, azonban orvosként kötelességemnek érzem ezeket elmondani, még akkor is, hogyha nem kíváncsi rá, hogyha soha nem volt és nem is lesz a páciensem. – William szándékosan nem a „beteg” szót használta, nem bírta elviselni, hogyha valaki őt illeti ezzel a kifejezéssel, így a kicsivel barátibb páciens szót választotta. Nem akart szívrohamot előidézni O’Feneynél azzal, amit mond, bár valószínűleg sokkal több esélye lett volna a férfinak a túlélésre egy ilyen helyzetben William jelenlétében, mint egy másik vadász társaságában.
– Problémája már nem a kezdeti fázisban van; ugyan kezelése nem jelent nagyobb bonyodalmat az idő előrehaladtával, annak az esélye, hogy Ön akármelyik pillanatban holtan esik össze, rohamosan nő. Nem tudom, hogy kapott már-e másodvéleményt, ha esetleg nem, akkor felesleges tovább mennie, szóban szert tehet rá: erősen javasolt a pacemaker beültetése, amennyiben nem szeretne hirtelen eltávozni az élők sorából. – William végig Donagh szemébe nézett; így, hogy „orvost játszott”, még könnyebb volt a szenvtelenség álarca mögött maradnia. Mindketten tudták, hogy saját érdekük nem keresztbe tenni a másiknak a jelentések kapcsán, így semmi szükség nem volt White „másodvéleményére”, azonban… Mindenki hallott már eleget ahhoz Donagh O’Feneyről, hogy akár még egy Tapasztalatlan is a férfi képességének eltékozolását lássa a műtét megtagadásában.

– Tekintve, hogy az előbb akarata ellenére is kapott egy orvosi véleményt, engem mindenképpen köt a titoktartási kötelezettségem. – William büszkeségét sértette volna, hogy egyszerűen ki kell mondania: kölcsönös hallgatást szeretne. Bár fejét tette volna rá, hogy Donagh valami nagyon hasonlót akarhat, talán ily módon megfogalmazva mindkettejüket megkímélte a konkrét tény kimondásától. Egy idősödő, beteg ember számára – főképp, ha egy férfiról van szó – valamiért könnyebbség volt, hogyha nem kellett nevén nevezni a problémákat – William esetében legalábbis biztosan. Nem mintha menekült volna akármi elől is – túlságosan is tisztában volt mindennel –, de mégis…

Beszédének befejeztével, ha addigra Donagh az asztal szélére tette White jelentését, akkor a férfi elvette azt onnan. Megszakítások nélkül mondta végig, amit szeretett volna, csak remélve, hogy Donagh nem fog közbevágni.
William enyhén hátradőlt a kényelmes fotelben, majd hideg barna tekintetét belefúrta Donagh kék íriszeibe, felkészülve a vele szemben ülő mestervadász több lehetséges válaszára is.