First Hunting Donegal - Yara & Drake

 :: Yara Otthona

hunting for fairy forest

So do you want to waste some time?

Kicsit besokalltam, elegem volt ebből a családomat sem úgy láthattam ahogy akartam, de néha áldozatokat kellett hozni azért, hogy legyen egy jó fizető állása az embernek, csak az utóbbi időben meghajtottak, pedig az én munkámban oda kellene figyelniük a fizikai és a lelki egészségre is, így itt vettem ki a szabimat mérgemben, pontosabban abból egy kisebb részt.
Mert általában egy hónapot szoktam otthon tölteni és közben utazgatunk, elmegyünk hegyet mászni, ide oda. Ám a kivételes alkalmakkor, még ha most hiányzott is a családom, volt egy kevésbé szociális énem, amelyet a jaguár apámtól örököltem, az, amelyik szeret magányos utakon közlekedni. Az ilyen alkalmakkor szoktam elgondolkodni azon, hogy mit tennék, ha összetalálkoznék vele? Lehet, hogy semmit. De, megérezném-e hogy ő a vérszerinti apám? Nem sokat töprengtem ezen, végtére is azt hiszem ennyi idős fejjel megbékéltem a saját világunkkal, ahogyan azzal is, hogy nem minden tündér barátságos velem, s nem minden váltó fogad kitörő örömmel, noha inkább rájuk hasonlítok, hiszen az ő vonalukat örököltem leginkább.
Vettem egy autót, ha már egy hetet itt fogok tölteni és közölték, hogy egy darabig ez a szállításaim célpontja, mármint Írország. Az autóm is stílusos, egy jaguárnak, Jaguár jár, olyan szép fekete mint a bundám. Általában nem szokásom a munkaruhámban nekivágni az ismeretlennek, minimum átöltözöm, aztán megyek tovább az utamra, de szabadulnom kellett, éppen csak a névtáblámat dobtam bele a kesztyűtartóba, és meglazítottam a nyakkendőmet, s már indultam is, a csomagjaim a csomagtartóban pihentek, lehet, hogy körbe járom Írország egy kis részét, egy hét alatt tudtam, hogy bármit is lehetetlenség bejárni, de legalább az útvonalakról lesz fogalmam, szerettem megismerni a környéket ahova megyek, hegyek nem voltak úgy mint Amerikában, de túraútvonalak igen ,és ezek is érdekesek lehettek a számomra, hiszen imádtam mászkálni, felfedezni. Fojtogatott a város, fojtogatott az, hogy majd négy napja nem változtam át, ezt pedig nem lehet csak úgy megtenni egy városban, egy magamfajta nagytestűnek, időnként irigyeltem a kisebb testű társaimat, csak azért, mert ők bármikor átváltozhattak, ha kutya vagy macska volt az illető, de én? Nekem náluk is jobban kellett vigyáznom. Ahogy hagytam el a kipufogó gázoktól büdös, és a közlekedéstől zajos várost, úgy kezdtem nyugodtabbá válni, ahogy a tájak egyre ritkásabbak lettek, ahogyan a beton vagy kis ház rengeteget egyre több smaragdzöld terület váltotta fel, úgy nyugodtam meg, már nem doboltam a kormányon, már nem ültem olyan feszesen a kormány mögött, végre lehúzott ablak mellett száguldottam, jók az utak itt is, jártam már olyan országban ahol a megengedett sebességnél is lassabban mentem volna, mert akkorák voltak a kátyúk mint a Maraianna - árok. A hajam teljesen össze volt borzolva, annyiszor túrtam bele útközben. Az orrom és az ösztöneim után mentem, nem figyeltem semmi másra, csak esetenként a sebességkorlátozásra. Egyébként imádtam vezetni, ahogy repülőt, úgy autót is. Sokszor elgondolkodtam, hogy akár még NASCAR versenyzőnek is szívesen beálltam volna. Ám nincs felelősségteljes és komolyabb hivatás azt hiszem, amikor embereket szállítasz a magasból, s le látsz mindenkire, kicsit a jaguár énem nagyzolását éreztem ebben, hiszen a fák tetejéről lessük általában az áldozatainkat.
Az orrom pedig azt sugallta, hogy kanyarodjak le a Donegal felé vezető utak egyikére, végül éreztem az ismerős húzást, itt jó lesz, csak találjam meg a megfelelő helyet. Lekanyarodtam a főútról, kicsit sajnáltam az autóm felniét, de nem volt mit tenni, majd panaszkodok a gyártónál ha tönkre megy. Egyre inkább éreztem a vidék jelleget, amelyet odahaza leginkább Mississippi, vagy a Texas környéki helyeken lehetett érezni, a jószágok, az elhagyatottság illatait, ahol már kevesebb az emberek szaga, pont a magamfajtának való hely. Nem mentem be teljesen Donegalba, még jó pár kilométer lett volna az, előttem legelő, kőből kirakott térdig érő kerítsek magasodtak az egyik oldalon a távolban, a másikon pedig egy gyönyörű szép erdő, sötétedett, majd holnap reggel Donegal városába megszállok, addig bevetem magam egy kicsit az erdőbe. Sokáig keresgéltem, hogy megtaláljam a megfelelő helyet az autónak, hogy ne legyen egyáltalán szem előtt. A nyomaim eltűntetésével is foglalkoztam, valamint azzal is,hogy kicsit eltakarjam az autót az illetéktelenek szemei elől. Lezártam a kocsit miután levettem a ruháimat, és a kulcsot elrejtettem a kocsitól nem messze, egy magasabb helyen, a fák lombjai között, majd a földre huppantam, és ennek a fának a tövében változtam is át. Már nem viselt meg annyira mint korábban, már nem bődültem el úgy a művelet végén, mint régen a kezdetekkor, óvatosabb voltam.
Megráztam a busa fejemet és körbeszaglásztam a levegőben, szinte minden szőrszálam égnek állt az örömtől! Újra földet tapodtam, a mancsaim begörbültek , ahogy beletúrtam a savanyú földbe. Voltak olyan évezredes régi fák, amelyek nem törtek le a súlyom alatt, ezért felmásztam az egyik tetejére és onnan ugra-bugráltam puhán egyik - másik vastagabb faágra, óvatosan. Addig tartott a játékom, amíg meg nem éheztem, lefeküdtem az egyik faágra és lecsuktam a szemeimet, füleltem, figyeltem a zajokat, kicsit felvertem az erdőt a szórakozásommal, a madarak hangjait hallottam, mókusok neszezését, s végre! Meghallottam a szarvasok és őzek bőgését. Egyből élénkebben füleltem, alattam haladt el egy kisebb csorda, a nyakamat nyújtóztatva feléjük figyeltem, hogy merre haladnak, s akkor indultam útnak, ha már az összes elhaladt alattam. Mögöttük értem földet puhán, és a földhöz lapulva követtem a prédáimat, türelmes vagyok, ha evésről van szó, és imádok vadászni, szeretem azt a fajta adrenalint ami elárasztja a testemet, és tudtam, hogy itt Írországban, még olyasfajta természetes ragadozó sincsen ami felvehetné velem a versenyt, a vaddisznó, de annak a szagát nem igen éreztem ebben az erdőben. Lassan haladtam, éreztem a víz illatát, de a prédáé erősebb volt, itató közelében jártunk, egy erősebb példányon akadt meg a tekintetem, mellette egy fiatalabbon, az idősebben több volt a hús, közel lopakodtam a csapathoz, belemásztam a vízbe, és lassan úsztam közelebb, tettem egy kort, a part felé és a süppedősebb részen haladtam centiről centire közelebb. Végül kitörtem, és elkaptam az őz nyakát, annak szűkölése és a menekülő csorda hangja hallatszott, tusakodtunk még egy darabig, élveztem ahogy a fogaim között érzem azt, ahogy az élet távozik belőle, a vadászat öröme feltöltött, itthon voltam, még ha ehhez Írország egyik szegletébe is kellett utaznom. Az sem érdekelt, hogy saras lettem, csak a víz közeléből hurcoljam el az áldozatomat, felkeltem, amikor már megfojtottam a ma éjjeli vacsorámat és beljebb húztam a bokrok közé. Majd kerestem egy megfelelő fát, és felvittem az őzemet annak tetejére, és odafent kezdtem falatozni.

Yara & Drake

Hosszú volt a nap. A céges szerződésnek köszönhetően, amit pár hete írtam alá, sokkal több munkánk lett: napi friss virág kiszállítás, névnapi csokrok, és ma még egy templomot is fel kellett díszítenem. Örömmel végeztem a munkámat, főleg abban a tudatban, hogy egy esküvőt varázsolok szebbé, de ettől még a fáradtságom nem szállt el, pusztán annyiban módosult, hogy elégedettséggel párosult. Elbúcsúztam anyámtól, és hazafelé indultam. Még két nap volt az éjszakai önkéntes városszépítő és ültető programunkig, így nem mentem be a platós kisteherautóval a városba. Az erdő szélén parkoltam le, és gyalog folytattam az utamat. Szinte éreztem az erdő lüktetését. Hagytam, hogy körbeöleljen, és kimossa belőlem a város és a betontömbök által rámhúzott fásultság érzését. Hiába tudtam, hogy a megélhetésünkhöz szükség van arra, hogy dolgozzak, sokkal szívesebben áldoztam az időmet az erdőre és a természetre, mint a virágboltra. Nekem itt volt az otthonom. Finoman simítottam tenyeremet az egyik fára, és pillantottam fel sűrű lombjára. Örült nekem, energiái köszöntőn, ujjongón sodródtak tova ujjaim alatt. Itt nem voltak beteg növények, vagy állatok, mivel figyeltem rájuk. Minden duzzadt az életerőtől és egészségtől. Én voltam az anyjuk, a gyógyítójuk, a nevelőjük, és bármikor boldogan láttam el a feladatimat, vagy éppen védtem meg őket. Mert ezt sokkal inkább kötelességemnek éreztem, mint bármi mást.
Lassan haladtam, nem siettem, de így is egy bő fél óra alatt hazaértem. Felszökkentem a ház körül futó teraszra és beléptem a házba a nappali nyitott erkélyajtaján. Nem zártam az ajtókat sosem. Minek tettem volna? Az állatok semmit nem vittek el onnan, a méhek, akik a ház körül, pár kasban laktak, pedig mint apró kis testőrök védték a területet a betolakodók ellen. Na meg az emberek számára igazán értékes dolgaim nem is nagyon voltak, a hűtőt és a tűzhelyet leszámítva. Na meg a hifi berendezést, mert néha jól esett egy kis megnyugtató komolyzenét hallgatni. De tévém példának okáért nem volt. Sosem szerettem, ráadásul itt volt körülöttem az erdő, amely minden igényemet kielégítette.
Halkan dúdolva léptem a hűtőhöz, és emeltem ki belőle egy üveg ásványvizet. Jóízűen kortyoltam belőle, csillapítva a szomjamat, majd ellenőrző körútra indultam. Feltöltöttem a tálakat vízzel és élelemmel, megsimogattam a pihenő kis állatokat, akik gyógyulgattak a kosarakba, aztán a fürdőbe siettem. Ledobáltam a ruháimat és a tus alá álltam. Jóleső sóhaj szakadt ki belőlem, ahogy megéreztem a testemen a langyos víz dobolását. Élvezettel hunytam le a szemem… és a következő pillanatban felkaptam a fejem. Rémülten meredtem a csempére. Az erdő felbolydult. Az állatok riadalma ezernyi tűszúrásként hatolt a testembe, a pórusaimba. Segítségért kiáltottak, és engem hívtak. Kiugrottam a víz alól, csak egy törölközőt csavartam magamra, és már rohantam is ki a házból. Kutatón néztem körbe, aztán csak néztem a sötét sziluettet, ami épp egy fára vonszolt fel egy állatot. Tisztában voltam az élet körforgásával, és hogy a ragadozóknak épp úgy joguk volt az élethez, mint a növényevőknek, de itt, a házam környékén még sosem történt hasonló. Bőven sötétedett, így nem láttam tisztán, de pont ezért nem is zavartattam magam a szinte meztelenségemtől. Gyors léptekkel indultam oda és torpantam meg a fa alatt, mikor megcsapott az állat energiája… aki nem is állat, hanem alakváltó. Felbőszülten tettem csípőre a kezem.
-Hahó! Nem volt elég látványos, hogy ez a terület a házamhoz tartozik? Pont az ablakom előtt kellett vadásznod?
Résnyire húzott szemekkel fürkésztem a sötétséget, de nem sokat láttam már. Feszülten dobbantottam a lábammal. Ha akartam, lerázhattam volna a fáról, de nem akartam csak ezért egy növényt kiforgatni a puha anyaföldből.
-Azonnal gyere le, és kérj bocsánatot a többiektől!
Közben gondolatban igyekeztem megnyugtatni a teraszomon ijedten cirkáló állatokat, és a sűrűben bujkálókat egyaránt. Türelmetlenül vártam, hogy lejöjjön, miközben csöpögött rólam a víz, és fázósan kereszteztem a kezeimet a mellkasom előtt össze.